Mint olvashattátok írtam egy könyvkritikát Farkas Nóra könyvéről,  de kíváncsi voltam a kulisszatitkokra és megkérdeztem Nórát, aki válaszolt minden kérdésemre.

VargAda: Honnan jött az ötlet, hogy egy beszoktatós mesekönyvet írj?

Farkas Nóra: Amikor megszületett a mesekönyv gondolata, épp a bölcsődei beszoktatás időszaka előtt álltunk a kisfiammal. Szerettem volna kapaszkodókat adni neki, erősíteni benne a biztonság érzését, felkészíteni mindarra, ami rá vár. Ebben a folyamatban a mesék lettek a legnagyobb segítőim. Sok-sok történetet találtam ki, amelyek a kisfiamról és a bölcsis kalandokról szóltak. Imádta ezeket, hiszen ő volt a főszereplő.

Az Összeköt a szeretet ötlete ezekből a személyes indíttatású történetekből született. Szerettem volna átadni mindazt, amit én magam is átéltem. Tisztában voltam azzal, hogy a gyerekek bölcsődés illetve óvodás korban kifejezetten vonzódnak azokhoz a mesékhez, amelyeknek ők maguk, vagy egy hozzájuk nagyon hasonló gyerkőc a főszereplője. Kobak pedig épp olyan, mint a legtöbbjük. Egy kisfiú, aki nem akar óvodába menni. Dühös és sír. Fél még egy kicsit az újtól, az ismeretlenül, és az anyukájától sem könnyű elválnia. Kobak történetét hallgatva a gyerekek megértik, hogy amit átélnek – legyen az a félelem, a harag, a szomorúság – teljesen természetes. De tudatosul bennük az is, hogy a szülőktől való elválás csak egy rövidke, átmeneti időre szól, és ahhoz, hogy a rájuk váró rengeteg kalandot átélhessék, egy kicsit el kell engedni a felnőttek kezét.

VargAda: Szerinted az megállja a helyét, hogy ez nem csak egy egyszerű beszoktatós könyv, hanem bármikor elő lehet venni, más élethelyzetben is?

Farkas Nóra: Bár a történet egy óvodába készülő kisfiú meséje, a könyvet más, elválással kapcsolatos szituációban is bátran ajánlom. Rengeteg olyan helyzet adódhat a kicsik életében, amikor nem lehet velük a szülő. Ilyen lehet egy nagymamánál töltött hétvége, egy kórházi kezelés, vagy akár az a néhány óra, amikor a gyerkőcre más valaki vigyáz. 

Az Összeköt a szeretet nem egy tipikus ovis könyv. Nincs benne szó kedves óvó nénikről, játszópajtásokról. Nem jelenik meg hangsúlyosan az sem, mit is lehet az óvodában csinálni. A történet középpontjában az anya és gyermek közti erős kapocs áll, ami egészen más jellegű támogatást ad az elválással kapcsolatos szituációkban, mint a többi kiadvány. Erősíti a kicsik biztonságérzetét, identitását, bátorságot ad nekik a továbblépéshez.

Az olvasói visszajelzések alapján pedig tényleg működik. 

VargAda: Miért kerültek bele a könyvbe az első óvodai nap adatai, a fényképek helye?

Farkas Nóra: Azt szerettük volna a kiadóval, ha ez a kötet az első óvodai napok emlékkönyveként is szolgálhatna, amit a gyerekek később is – akár majd felnőve – szívesen elővesznek majd.

De a személyre szabhatóság nem csupán emiatt fontos. Azáltal, hogy a kicsik lerajzolhatják a jelüket, azt, hogy melyik kedves játékukat viszik magukkal a délutáni alváshoz, beragaszthatják az első napok fotóit, szinte észrevétlenül készülődnek az oviba, illetve dolgozzák fel az első ott töltött napokat. Amit a könyv nagy előnyének tartok az az, hogy beszélgetésre hív. Nem csupán az összebújva elolvasott mese, hanem a közös alkotás folyamata is lehetőséget ad a szülő és gyermek közötti kommunikációra.

VargAda: Lesz még hasonló vagy más fontos témát feldolgozó mesekönyved?

Farkas Nóra: Rengeteg ötletem és tervem van, számos, ezt a korosztályt érintő témát, szituációt szeretnék még feldolgozni. Bízom benne, hogy jó pár megvalósul majd a közeljövőben.

Olvassátok szeretettel és kövessétek Nórát a facebookon. 

VargAda

“Carter szülei halála után nagybátyjához kerül. Sajnos Sly, aki bűvész, lopásból tartja fenn magát. Carter így hányatott körülmények között menekül nagybátyjával egyik hajléktalanszállóról a másikra. Amikor azonban Sly nagybácsi őt is lopásra kényszeríti, úgy dönt, hogy elmenekül. Sly nagybácsi üldözőbe veszi, Carter végül egy mozgó vonatra ugrik, és egy kisvárosban ébred másnap. Étel után kutatva találkozik Mr. Vernonnal, aki egy csodálatos bűvész, de nem az artista társulat tagja. Mr. Vernon egy bámulatos kártyatrükkel búcsúzik, és eltűnik Carter szeme elől egy lapot maga után hagyva. Mikor Carter megvizsgálja a kártyát, észreveszi, hogy össze van ragasztva. A kártyalapot szétválasztva egy címet talál Mr. Vernon nevével. A fiú nem tud ellenállni a kísértésnek, és felkeresi a címet, ahol már várnak rá…"

KIADÓ: MAXIM KÖNYVKIADÓ / OLDALSZÁM: 240 / KIADÁS ÉVE: 2018 /
FORDÍTÁS: BOZAI ÁGOTA / MŰFAJ: IFJÚSÁGI ÉS GYERMEK IRODALOM

Engem meglepett ez a könyv. Egyrészt a színész Neil Patrick Harris-ról nem tudtam, hogy mesekönyveket ír, másrészt meglepett, hogy mennyire formabontóan nyúlt a történethez és a könyv felépítéséhez.  A Különc Varázsló egy négy részes sorozat első kötete.

Keményfedeles, tele grafikákkal, térképpel, és az olvasónak felállított feladatokkal, amit a “Hogyan… olvasd ezt a könyvet? fejezetnél meg is tapasztal az ember. A könyv központi témája a bűvészet, varázslás, hiszen az “Így jártam anyátokkal” sorozat szereplőjeként az író már megmutatta ezen oldalát.

A történet komor indulása elgondolkodtatott, de végül beindultak az események, és már túl is lendültem Carter árvaságán, és a nagybácsi gyermeki lelkének és tehetségének kihasználásán, drukkoltam, hogy el tudjon kerülni mellőle.  

“ - Varázslat nem létezik…
  - Ebben nem értek egyet veled - felelte a férfi. - Csupa varázslat vesz körül minket. Csak oda kell figyelnünk rá! “

Carterről hamar kiderül, hogy egy jólelkű fiatalember, aki nem szereti az igazságtalanságot, és okosan de felállított magában egy erkölcsi lépcsőt, ami alá már nem szeretne süllyedni. A többi szereplő sem hétköznapi: sötét bőrű tehetséges hegedűvirtuóz, egy kerekesszékes lány, egy másik lány akinek két apukája van. A szereplők szerethetők, bár nekem kicsit hiányzott, hogy jobban megismerjem őket, amit nagyon remélek a következő részektől. Ebből a történetből tanulhatnak a gyerekek kapcsolatokról, barátságról, problémamegoldásokról, csapatmunkáról, tisztességről, de nem utolsó sorban varázslatról.

A könyv 8-12 éves korosztálynak íródott, de szerintem felnőttek is kezükbe vehetik, ha még együtt olvassák a gyermekükkel, családi program is lehet.

Tetszett az is nagyon, hogy beleláthatunk a bűvészet világába, ezzel leleplezve pár trükköt, de kaptunk feladatokat, megoldásra váró elgondolkodtató üzeneteket.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a bűvészettel kapcsolatos történeteket, és a megoldásra váró feladatokat. Izgalmas olvasmány gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt!

Olvassátok szeretettel,
VargAda

Mintha földrengés rázta volna meg Evie (13) életét, amióta Francesca a szomszédba költözött. Ez a vadóc lány őrült cuccokat aggat magára, és kizárólag olyasmit csinál, amit fontosnak érez. A házi feladat persze nem tartozik ebbe a kategóriába. Francesca (saját bevallása szerint) pontosan tudja, ki mire vágyik, és semmi rossz nincs abban, ha valaki (mondjuk, ő maga) a színfalak mögül irányítja az eseményeket. Még ha ehhez időnként lopásra, hamisításra vagy némi lódításra van is szükség.

A mindig kötelességtudó Evie hol elbűvölve, hol elborzadva nézi, mi sül ki a közös terveikből. De az is biztos, hogy az élet már nem lesz olyan unalmas, mint korábban…

Fordulatos és vicces történet egy szenvedélyes hazudozó amazon és egy földhözragadt, de kiemelkedni vágyó lány különleges barátságáról. Különösen, miután belép a képbe a fagyizó dögös pultosfiúja…

KIADÓ: MÓRA KÖNYVKIADÓ/ OLDALSZÁM: 214 / KIADÁS ÉVE: 2017 /
MŰFAJ: IFJÚSÁGI / FORDÍTOTTA: Magyari Andrea 

A PINK könyvekre jellemzően, ennek a kötetnek a borítója is igazán csajos lett. 

A történet viszont eltér a Katica lányok történetétől, mert középpontban nem a szerelem, hanem a kapcsolatok miértjei állnak. Persze vannak benne helyes fiúk, de Evie és Francesca kapcsolatában nem ők a kizárólagos mozgató rugók. 

Adott egy szerény lány Evie, aki éli barátnőivel a saját kis világát, amíg a szomszédjukba költözik Francesca, aki felborítja a mindennapokat, és rengeteg bonyodalom történik velük. Megismerjük a lányok családját, kapcsolati rendszerüket, kiderül, hogy ég és föld viszonyban állnak egymással és a világgal. De ezért is értjük meg, hogy milyen nagy lépés Evie részéről a változás, amint később Francesca is közelebb kerül, és elindít valamit a lányok között. Megismerjük a kételkedést, a bizalom alapjait, és erre fontos hangsúlyt fektet a könyv. 

“... minél többet gondolkodom azon a káoszon, amit múlt ősszel összehoztunk, annál biztosabban tudom, hogy Francesca végül is megszabadított valamitől. “

 Sokszor felnevettem, mert a párbeszédek nagyon érthetőek, amolyan fiatalosak. A lányok mindent túlkomplikálnak, és csak később derül ki, hogy sok mindent a háttérben Francesca irányít, amit jóindulatból tesz, de többet nem árulhatok el. 

A könyv könnyed, a fiatalok számára közérthető. A szereplők szerethetők, közeliek, pont olyanok mint akik az utcánkban is lakhatnának, osztálytársunk lehetnének. A történet bonyolult, mint egy nagy puzzle, de a végén minden a helyére kerül. Tanulságot hordoz a kapcsolatokról, barátságról, előítéletekről, tele sok-sok fordulattal és persze titokkal.  

“Néha muszáj egy kis lökést adni az életnek.”

Ajánlom ezt a könyvet olyan fiataloknak, akik szeretik a szenvedélyes, fordulatos, történeteket. 

Olvassátok szeretettel,
VargAda 

"A" sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A" Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A" jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A" életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A"-t.

KIADÓ: MAXIM KÖNYVKIADÓ / OLDALSZÁM: 312 / KIADÁS ÉVE: 2012/2018 /
MŰFAJ: YOUNG ADULT, FANTASY, ROMANTIKA

Ezt a könyvet jó volt újra elolvasni. Évekkel ezelőtt találkoztam vele először, és a film megjelenésével új borítóval vehettem kezembe, a Maxim Könyvkiadó jóvoltából. 

Nagyon komoly kérdéseket vet fel ez a könyv. A lélek. A szerelem érzése, bonyolultsága. Az emberek kapcsolódása egymáshoz. Előítéletek, magunkkal szemben, másokról. 

“A” egy olyan lélek, aki minden nap másvalaki testében ébred. Komoly szabályok kísérik életét, főleg, amiket saját maga állított fel önmagának. Nem ő választotta ezt az “életet”, de beletörődött a sorsába, addig a pillanatig, amíg kapcsolatba kerül, és szerelmes lesz Rhiannonba. 

Feje tetejére áll a világ, jönnek a bonyodalmak, a kérdések és az érzések, amiket részletesen meg is oszt velünk az író. Belelátunk, hogy miként archiválja az emlékeit, milyen biztonsági intézkedéseket kell tennie, hogy maga se őrüljön bele az életébe. Tetszett, hogy a testek nem sablonokra épültek, és megmutatja a fiatalok sokszínűségét, problémáikat, gondolataikat. Találkozhat az olvasó depressziós, transznemű, homoszexuális, bevándorló, túlsúlyos, nehéz vagy könnyű életű lelkekkel, történetekkel. 

Érdekes még, hogy olvasás közben “A”-ra akarva akaratlanul férfiként gondoltam, majd beköltözött egy lány testébe, és már nem tudtam meghatározni a nemét. Ezáltal a könyv már nemcsak egy történet volt számomra, hanem gondolatok tömkelege, amik minden olvasáskor eszembe jutottak. 

Érdekes volt olvasni Rhiannon reakcióit, ahogy újra meg újra találkozik “A” - val. A levelezésüket, ahogy a kapcsolatuk kibontakozik, alakul. 

“Azt hittem, a szerelem mindent legyőz. De a szerelem egymaga nem győzhet le semmit. “

Életem egyik legnehezebb időszakában érkezett ez a könyv hozzám, és én nem csak a szerelmi szálra, hanem az emberekhez való kapcsolódásra lettem figyelmes. Mennyire könnyű ítélkezni mások felett, mennyire más kívülről látni az életünket. Mi az, ami igazán fontos, és mi az, ami már annyira nem… Nagyon sok kérdést feszeget ez a könyv, ami miatt az “újra kell olvasni” polcra biztosan felkerül. 

A filmet nem láttam, de nagyon valószínű, hogy a sorozat második részét is el fogom olvasni. 

Ajánlom azoknak, akik szeretik az elgondolkodtató könyveket, ami beférkőzik a mindennapokba, és nem hagy nyugodni. 

Olvassátok szeretettel, 

VargAda 

Amikor elkezdtük a Kildarát, sosem gondoltam, hogy magam is kedvet kapok ahhoz, hogy könyvkritikákat írjak. Egyrészt mert nem éreztem magam olyan jónak, másrészt mert nem éreztem feladatomnak, hiszen rendezvényeket szerveztem, kiadókkal tartottam a kapcsolatot, manageltem a weboldalt… stb.  

A könyves bloggerkedést én mindig kívülről szemléltem. Nem akartam határidőkre elkészülni a recenziókkal, nem volt kedvem időre olvasni, és láttam a hibáit is a könyves bloggerkedésnek a kildarás bloggereken keresztül.

Nem könnyű, ha valaki ezt választja hivatásnak. Nagyon sok bloggernek adtam tanácsot, nagyon sokan meg is fogadták, és láthatóan haladnak felfelé azon a bizonyos létrán. Viszont azt is láttam, hogyan  égnek ki és tűnnek el nagyon tehetséges bloggerek, akiket vagy az élet, vagy az idő korlátai nem engedtek tovább.

Aztán megtanultam, hogy melyek azok a határok, amiket megengedhet magának a Kildara, és melyek, amiket soha. Mindennek - mai fejjel már tudom -, nagyon nagy ára volt.

Mindig azt kérem a bloggerektől, hogy ha nem tetszett a könyv - mert ugye ez is kardinális kérdés! - akkor magyarázzák meg miért nem, de minden könyvben van olyan, ami miatt (akár szereplő, helyszín…) mégis végigolvasta. A fikázást, és a lekezelő hangnemet viszont sosem lehetett eltűrni senkitől, semmilyen körülmények között. Volt nem egy olyan blogger, aki esküdözött, hogy ő tanulni akar és fejlődni, majd az első kritika után ha kérdésekkel küldtem vissza az írását, hogy ezekre válaszolj, mert ez vagy az nem világos, megsértődött, és elmenekült, mert szerinte túl sokat vártam el. Ezek a bloggerek hamar elmentek, és pont ugyanott totyognak mint előttünk.

Kicsit ugorva az időben, én tarthattam meg a könyves bloggereknek egy előadást a Könyvfesztiválon, ahol több pozitív, mint negatív véleményt kaptam, és bátorkodtam összeszedni minden bátorságomat, hogy tartsak egy könyves bloggerek részére összeállított workshopot, ami 180 perc körül jár most, és még mindig nincs meg benne minden.

Jöttek is a kérdések, miért fizetnének nekem? Mit tudok én, amit máshol nem tanítottak / írtak le?

Egyrészt, én nem csak könyves blogger vagyok, hanem a Kildara alapítója, és négy éve gyakorlatilag csak könyves dolgokkal foglalkozom, sok bloggerrel tartom a kapcsolatot, és még többel dolgoztam már együtt, és nem mellesleg sok kiadónak segítettem / segítettünk a munkánkkal. Másrészt, mert olyan tudás birtokában vagyok, amit én tényleg szeretnék átadni, mert a könyves bloggereknek szükségük van a képzésre.

Miért?

Mert ők a jövő!

Az ő véleményük fontos, az írónak, a kiadónak, a leendő olvasónak.

De, hogy legyenek jó bloggerek, ha senki nem mondja el nekik, hogyan kommunikáljanak, írjanak könyvkritikát, hogyan optimalizálják a blogjukat, mire figyeljenek egy játéknál, és hogyan építsék fel a saját brandjuket? Könnyű elvárni valamit a technikában jártas generációtól, ha nem fogjuk a kezüket, és segítünk nekik!

Miért kérsz érte pénzt? Miért nem tanítasz ingyen?

Mert a tudás hatalom - elég nagyképűen hangzik, de így van. Négy éve kitaláltam, hogy addig csinálom a Kildarát amíg nem lesz belőle mindenkinek pénze.

Nem lett.

A kiadók nem fizetnek egy kritikáért, de küldenek könyvet, megosztják a tartalmainkat. Az írók szintén.

Anno a könyves rendezvényeket elkezdtük, azóta mindenki író-olvasó találkozókat csinál, mi abbahagytuk, mert felesleges volt beállni abba a jó hosszú sorba, amit mások vezetnek. Megcsináltuk az országos könyves felmérésünket, nulla forintból. Nem lett reprezentatív, mert nem is annak szántuk, de elindult valami, és több irodalomtudományi kar, előadó, kutató kérte el tőlünk az adatokat, vagy került be szakdolgozatokba, előadásokba, ami nekünk óriási teljesítmény, remélve, hogy az olvasási szokásokkal jobban foglalkoznak majd. Mint ahogyan megbecsülik a könyves bloggereket, akik ha tisztességesen csinálják a munkájukat (mert ez munka!) akkor hiszem, hogy lehet belőle bevételük.

Azért nincs ingyen, mert ha te fizetsz érte, akkor komolyan is gondolod, és ez egy szolgáltatás. Kapsz érte tudást, tapasztalatot, lehetőséget, hogy megváltoztasd a rossz szokásaidat!

Mi történik a könyves workshopon?

Beszélgetünk, tematikus témákról, ami a könyves bloggerek mindennapjaihoz tartozik.

Hogyan legyen jobb a blog, a könyvkritika, milyen reklám lehetőségeket lehet okosan használni… és még nagyon sok minden, amit azért nem írnék le, mert tudom, hogy pár hónapon belül lesz olyan, aki hasonló dolgot fog “kitalálni”. Nem lóg bilibe a kezem. :)

Miért Te?

Mert minden tapasztalatom megvan ahhoz, hogy elmondjam neked.

A Kildara csapat vezetője - csapatmunka, egyéni teljesítmények.
Könyves blogger - mert egyedül is meg kell állni a helyedet.
Édesanya - ez utóbbi az időmanagement miatt szokott érdekes lenni!

Miért írtam le ezeket?

Mert sok olyan véleményt is kaptam, hogy hülyeség a könyves bloggerekkel foglalkozni, mert ők annyira nem is fontosak. Nem értek ezzel egyet, mert igen is kell nekik a képzés, hogy jobbak legyenek, és elérjék az olvasókat, a kiadókat és végül az írókat.

Vannak nagyon tehetséges bloggerek, akik több év munkájával építették fel egyedül magukat, és volt aki jelezte, hogy a tapasztalata ellenére is eljön, mert tanulni szeretne, és lehet lesznek olyan egymásnak szimpatikus bloggerek, akik képesek lesznek ezen a piacon együttműködni, példát mutatni. Egy könyves blogger is lehet olyan elismert, mint a beauty bloggerek, vagy bárki, aki megdolgozott a sikeréért!

A kérdés: te képes vagy megváltozni, hogy jobb legyél?

Ha igen, jelentkezzél itt: http://bit.ly/2OV4iXZ és gyere el!

Nem fogsz csalódni!

Várlak szeretettel:
VargAda

Danó, az iskolába készülő kisfiú különleges barátságot köt a kertben álló vénségesen vén diófával. Az ő ágai közé menekül, ha el akar bújni a világ elől, és hozzá szalad, ha eluralkodik rajta a szomorúság. Ha nem tud elaludni, vagy ha úgy érzi, nem szeretik a bölcs diófa mindig tud egy mesét, ami Danót ráébreszti a megoldásra. Persze, itt a szél és a mese szárnyán csurran-cseppen némi varázslat is, hiszen beleshetünk a Varázspálca szakszervizbe is. Tavasztól télig, óvodától iskoláig vezet végig bennünket ez a gyönyörűen illusztrált történet mindazokon a néhol apró, máskor az életünket megkeserítő konfliktusokon, amelyekben gyerek és szülő gyakran találja magát. Mesék a nemalvásról, az orvostól való félelemről, a dühkitörésekről, a vesztés nehézségéről és a mindennapi gyerekszülő konfliktusokról.  

KIADÓ: KOLIBRI KIADÓ/ OLDALSZÁM: 55 / KIADÁS ÉVE: 2015 / MŰFAJ: 6-10 ÉVES, GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI / ILLUSZTRÁCIÓ: SZALMA EDIT 

Gyermek és ifjúsági kategóriába sorolták ezt a könyvet, de én gyakorló szülőknek és 6-10 éves korosztálynak ajánlanám. Miért szeretném ezt rögtön az elején tisztázni? Sokan tényleg egy tipikus mesekönyvnek tartják, de ez több annál. Azoknak a szülőknek, akik olvasnak esti mesét tudják, hogy a mese tanít, elgondolkodtató, tanulságokat kell, hogy adjon a gyermeküknek. A megfelelő mese a megfelelő korosztálynak nagyon fontos. 

Ennek a mesekönyvnek nem az a célja, hogy rögtön megváltoztassa a gyermek viselkedését, hanem, hogy elgondolkozzon azon, amit hall egy másik szempontból. Mi felnőttek, bármennyire is képesek vagyunk komplex dolgokat megoldani, sosem szabad elfelejteni, hogy a gyermekek lelke ennél sokkal egyszerűbb vagy éppenséggel bonyolultabb. Például, ha a lányom sok mesét néz a tévében, rosszul alszik. Ha sok ember veszi körül, akkor is befeszül, de akkor is, ha nincs lehetősége egyedül játszani. Tudom, szerencsés vagyok, de tisztában vagyok azzal, hogy ez bármikor megváltozhat, ha jön a bölcsőde, óvoda, iskola. Ez a könyv alternatív lehetőséget ad arra vonatkozóan, hogy a gyermek jelenlegi lélektani szintjén kezelje a lelki dolgokat, gondokat. 

Tetszett nagyon, hogy a történetek egymás után építik fel magukat. A szereplők változnak, de mindig visszacsatol az alapokhoz. Család, anya, apa, kapcsolatok, öreg diófa. A történetek végén a szerző a szülőkhőz szól: “gondolatok a…” címmel; ezeknek a szösszeneteknek a lap-színe eltér a történetek lapjának színétől. A szülők feladatokat kapnak, de a szerzők el is magyarázzák az adott helyzetet. Sok minden evidensnek tűnhet, de egy gyerekkel szemben ez nem biztos, hogy így van. 

“Mind hallottuk a kifejezést: ”elég jó anya”. Jó néhány, a témával foglalkozó szakkönyvben találkozunk ezzel a biztató gondolattal: nem kell tökéletesnek lennünk, ha szülőkké válunk, legyünk egyszerűen elég jók!“

Nekem tetszett maga az ötlet, hogy meséken keresztül komolyabb témákat is megértethessünk gyerekekkel, mint például a düh, jókedv előhívás, a belső erő, szeretet, tehetség, végezetül pedig az alvás fontossága. 

Úgy gondolom, a maga kategóriájában nem véletlenül lett Aranykönyv 2016-ban. Az illusztrációk nagyon kedvesek, szépek, dicséret illeti SZALMA EDIT munkáját, 

Ez az a könyv, ami biztosan felkerül a könyvespolcra, és sokszor fogjuk olvasni együtt, amint a gyermekem elérni azt a szintet, amikor már képes lesz megérteni. 

Olvassátok szeretettel,
VargAda 

Kövessetek sok érdekes képpel az instagrammon is: _vargada_

Kilenc hónapig vigyáztam rá a pocakomban, aztán mikor megérkezett, óvtam őt tovább, hordoztam, szerettem, aludtam vele, etettem, vittem orvoshoz ha kellett, és ő hagyta.
Egyrészt mert nem is értette, mi történik körülötte, másrészt mert minden újdonságot könnyen megtapasztaltunk együtt. Ha én ott voltam, akkor nem eshetett semmi baja, és én ott voltam, nekem sírhatott, panaszkodhatott, aludhatott rajtam, velem, együtt.

Elkezdett kúszni, emlékszem hogy meglepődött, amikor átkúszott a konyhaasztal alatt, és döbbenten nézett rám, hogy ezt most ő nem érti. Egyre gyorsabban mászott. Majd álldogált a kanapé mellett, de csak nem akart elindulni. Jöttek az okos anyás gondolatok, hogy az enyém már ilyenkor szaladt...amire általában azt válaszoltam, hogy “oké, nem szalad, de cserében 12 foga van!” A szaladó kölyköknek ha hat-nyolc volt, de neki 12. Azok akik addig örültek a szaladásnak, aludtak. Mi nem szaladtunk, mert addig nem aludtunk, aztán aludtunk, több éjszakát egymásután.

Máshogy fejlődött, másként ért meg a járásra, aztán eljött 2018. január 3-a. Egy baba-mama klubban tett meg először pár folyamatos lépést, majd egész nap sétált, és onnantól kezdve folyamatosan jön megy. A lépcső még csak ülve “mászható”, de már ezzel is kezd kibékülni.

Itt a nyár. Meleg van, eleinte úgy véltem, hogy jó a babakocsi, mert lehet bele pakolni, és van benne kontroll. Ez így is van, de! Attól neki még kell, hogy koszos legyen, hogy elessen, hogy megtapasztalja, hogy a kis teste sérülékeny, és vigyáznia kell rá. Kaptunk mindenféle biciklit, van ami már kicsi, van ami még nagy… aztán a pékségben két kisfiú édesanyja hozott nekünk egy kismotort. A lányom szemei megcsillantak. Hazavittük, de még nem tudja átlendíteni a lábát, ezért anya segít neki felülni rá, majd leszállni… de már tud vele menni. Megtapasztalta, hogy kell a lejtőn gurulni, ahol lobog a haja, és hangosan kacag, az emelkedőket utálja, ekkor anya segít neki… de ő önállóan akar közlekedni, már amennyire egy 20 hónapos képes erre. Tudja, mi a járda, ha jön autó, akkor meg kell állni, ha zebra van, meg kell fogni anya kezét.

Nem beszél, nem formáz számomra érthető szavakat, viszont már 16 foga van, és a NEM, KAKA, CICI, KUKA, MAMA szavak már mennek. Babanyelven sokat magyaráz, de bármennyire is szeretném az idő vas fogát megfordítani, rá kellett jönnöm, hogy neki már én nem vagyok elég. Kellenek a játszópajtások, akik el fogják venni a játékát, és fel fogják lökni véletlenül. Nekem meg hagynom kell, hogy csak akkor óvjam meg, amikor szüksége van rá! Jövőre megy bölcsibe, mert évvesztes, és úgy érzem, ezzel teszem neki a legjobbat, még az ovi előtt.

Ezeket miért írtam le?

Nagyon sok anyukával találkozom, akik egyszerűen nem értik, hogy  a gyermek fejlődik, és tanul, mindennap, minden pillanatban. Ezt nem lehet megakadályozni!

Ezeknek az anyukáknak el szoktam mondani, hogy

1. ne félj, azzal, hogy ő már fut szalad, beszél, menni fog a vécére szoktatás, bölcsi, óvoda… ő szeretni fog, hiszen te vagy az édesanyja, a védelem, a biztonság, a szeretet és még sok sok minden.
2. azért, mert hozol szabályokat, nem vagy rossz anya!
3. igen, ő nem a te kicsinyített éned, hanem egy különálló kis ember. Nem kis felnőtt, hanem egy teljesen önálló gyermek, akinek szüksége van a tudásra, hogy okos gyermek majd felnőtt váljon belőle.
4. engedd, hogy önmaga legyen!
5. nem óvhatod meg mindentől, és meg kell tanulnia az élet dolgait.

Lelkileg nehéz látni, hogy már nem kellek neki annyira, mint pár hónaposan, de tudom, hogy ez így van jól. Már nem bírom el a popsiját a hátamon, hiszen robogni akar, és érezni a szelet, ahogy a hajába kap.

Drága Anyukák!

A változás állandó, és ezt el kell fogadni, akkor is, ha ebbe minden édesanya szíve egy kicsit megszakad, de higgyétek el nekem, ha megszületett a gyereked, már akkor “szuperanya” erővel bírsz, ez már ahhoz képest semmi :)

Hajrá szuperanyuka!
VargAda

Gyerekkorom óta van testképzavarom, amit köszönhetek a nyolc év táncnak, a velem szemben állított megfelelési kényszernek, és annak, hogy senki nem mondta, hogy amit látok, az nem az, amilyen valójában vagyok. Ördögi kör.

A testképzavar olyan viselkedészavar, amely során az illető nem tudja helyesen megítélni a saját testét, mert egy természetellenes ideálhoz hasonlítja. A testképzavarok nemcsak kényszerességet, de fokozott megfelelési vágyat és szociális elszigetelődést is eredményezhetnek.

Testképzavarnak nevezzük azt az állapotot, amikor az illetőnek téves, negatív elképzelései vannak a saját testéről. Ehhez társulhat még önbizalomhiány, szégyenlősség, kommunikációs nehézségek is.  - Somogyi Katalin klinikai szakpszichológus.

 

Tizenhat évesen azért hagytam abba a táncot, mert egy fellépés alatt beszakadt a csapat alatt a színpad, és mint kiderült, hiába nem volt felületi sérülésem (értsd ez alatt, nem vérzett a lábam!), de a térkalácsom csúnyán megrepedt. Ha akkor eltörik, és úgy gipszelik be, ma lehet tánctanár vagyok, nem pedig anyuka. Olyan ember lánya vagyok továbbá, aki európa és világbajnok savaria táncos, emiatt mindenkinek nagy reménye volt felém, de én inkább balettoztam, meg jazzt tanultam, majd a hip hop felé vettem az irányt, nehogy valaha keringőre cseréljem az általam szeretett táncot. Aztán ott voltak a tánctanárok, akik nem minden esetben a tehetséget nézték, hanem, hogy ki mutat jól a kamera előtt, „és ki az, aki bírja, ha letapizták”.

Mocskos egy szakmáról beszélünk. Ha vékony voltam, vittek divatbemutatókra, klippekre, ha felszedtem pár kilót, máris a hátsó sorba tettek... mit tesz ekkor egy tinédzser, akinek gondjai vannak? Kefiren, vízen és almán él, hetekig.

A balesetet követően a kórházban jelezték, hogy alultáplált vagyok, ezért jó lenne, ha felszednék pár kilót. Anyám meg lelkesen főzött, és a kényszerpihenő alatt amíg nem mozogtam, hirtelen lettek melleim, fenekem, combom és pikk pakk lettem 65 kiló, majd 70, az ötvenből. Próbáltam meghánytatni magam, de szerencsére nem szeretek hányni, így szóba sem jöhetett bármi drasztikus mód a fogyásra. Akkor nem ettem, csak úgy tettem. Aztán bementem a táncsuliba ahol közölték, hogy vagy nagyon gyorsan leadok 15 kilót, vagy vissza se menjek… nem mentem vissza, soha többet nem tanítottam, táncoltam, de a mérlegre sem álltam rá. Megszabadultam a részeg kocsma-tulajoktól, akik árgus szemekkel néztek, mikor öltözködtem, de csak az irodában lehetett átöltözni - miközben nem ez volt megbeszélve! Nem volt több utazás, részeg rajongó, kéretlen jegyért, vip listára való felírásos telefonhívások… megszabadultam mindentől. Szó szerint újra terveztem az életem. Visszaültem az iskola padba, leérettségiztem, szakmát kaptam, dolgoztam, utaztam és éltem külföldön.

Eltelt úgy 10 év az életemből, hogy nem volt a lakásomban mérleg, és senkit nem is érdekelt, hány kiló vagyok. Én 36-os ruhákat hordtam, az xs is rám jött, és nem érdekelt, ki mit gondol a testemről. Aztán valaki rám szólt, hogy te eszel egyáltalán?

Ott megvilágosodtam, hogy könnyű úgy vékonynak lenni, hogy alig eszek. Emlékszem egyszer egy szponzori vörös dögös ruhát adtak rám, és kíváncsiságból ráállítottak a mérlegre, ahol kiderült, hogy nagyon vékony vagyok, és ez már engem is aggasztott. Elkezdtem odafigyelni, hogy napjában tényleg ötször egyek, igyak sokat, lehetőség szerint vizet. Aztán egyszer csak megérkezett a legnagyobb változás eddigi életemben, mégpedig, hogy anyuka lettem.

Olyan orvost kerestem, aki hallott már a testképzavarról, és nem nevetett ki. Kötöttünk egy megállapodást, hogy én tényleg azt eszek amit szeretnék, mértékkel, a védőnő a kért időpontokban lemér, és nekem nem kell megnézni, csak elvinni neki a kiskönyvemet. Vicces lehet ezt elolvasni, pedig az, hogy én ezt elmondtam, nekem nagyon nehéz volt. A testkép zavar olyan, ami tényleg fejben okoz gondot. Én nem láttam magamat szépnek akkor sem, ha 55 vagy 60 kiló voltam, mert én csak a dagadt hasamat, a vastag lábamat láttam, ha mérlegre álltam. Úgy gondoltam, ha nincs mérleg, a problémám sem jön elő, de a terhességnél ezt nem lehet elkerülni. Mérlegre kellett állnom havonta egyszer. Utólag láttam, hogy hat hónapos terhesen voltam 66 kiló, nyolc hónaposan 72, és a szülés napján kereken 80. Hetvenkét kilóval mentünk haza a kórházból. Akármennyire próbáltam odafigyelni az étkezésre, nagyon zavart, hogy csak 40-es ruhákat hordtam, minden tükörben amiben láttam magam, egy dagadt disznónak tűntem, és nem akart lefelé mozdulni a mérleg. Elkeseredtem, és egyben el is szégyelltem magam, mert én mindig is szerettem a ruháimat, azt ahogy kinéztem, de a kilók újra ott ugráltak a szemem elől és éreztem, hogy jön elő a "mérlegszörny", amit már érzékeltem.

Egy éves volt a kislányom, mikor már megjártam a gyógytornászt, és elkezdtem életemben először a 160 grammos diétát. Lement pár kiló, de nem voltam elégedett…aztán jött a Hypoxi.

A vesztesek teljes nyugalmával mentem el az ultrahangos kezelésre, majd tekertem fekve 30 percet egy vákumos biciklin, és feküdtem további 30 percet a nyirokmasszázsban, ami alatt végre kiolvastam jó sok könyvet.

Betartottam a diétát, odafigyeltem, hogy a kezeléseket követően ne vigyek be szénhidrátot, és egyszer csak belefértem a 38-as ruháimba. Egy hónap alatt 6 centi ment le a hasamból, 4-4 a fenekemből és a csípőmből, 2-2 centi a combjaimról, összesen 3 kiló ment le rólam, és a közérzetem is határozottan javult. Kezdtem magam újra szépnek érezni, amit persze kifelé nem mutattam, de nekem fontos volt. Akikkel ritkán találkoztam, látták a változást, de a közvetlen kapcsolataim csak azt értékelték, hogy jobban vagyok. Emellett kipróbáltam az otthoni tornát, meg ezer dolgot, de ha a gyerek végre aludt, akkor inkább dolgoztam, mint hogy tornázzak, azon kevés szabadidő mellett amit megengedhettem magamnak.

Nem mondom, hogy nem volt nehéz két hetente a mérlegre állni, sőt egyenesen remegtem az idegességtől, de mikor már elindult a fogyás, elkezdtem nem görcsösen ragaszkodni az általam elképzelt képhez. Itt hozzáteszem, hogy mindemellett mikor már felfogtam ésszel, hogy a testképzavar nem játék, kértem segítséget, szakemberektől. Ez a folyamat nem egyik napról a másikra változott meg bennem, hanem nagyon hosszú idő kellett hozzá.

Nagyon érdekes volt megélni, hogy végre őszintén elmondtam, hogy én nem azt látom, mint mások. A legkisebbhez mérten eggyel nagyobb vákuum gallért adtak rám a hypoxiban, és megkérdeztem, hogy ez most jó-e? Hát néztek már rám meglepve, de ennyire még sosem. Többen nem értették, mit keresek ott. Hogy egy pillanatra megláttam azt a lányt, aki tényleg vagyok, nem jelenti azt, hogy én mindig azt látom, amit mások, és ez okozza a gondot. Akik tudnak erről megígérték, hogy ha kórosan lefogynék, szólni fognak, így bármennyire is utálom a mérlegeléssel járó stresszt, végigcsinálom, hogy újra 58-60 kiló legyek, és megpróbáljam jól érezni magam újra a bőrömben…

Jó újra felvenni azokat a nadrágokat, pólókat felsőket, amiket a baba érkezése előtt hordtam, de még nem lennék bátor, kimenni egy bikiniben a strandra… De talán egyszer erre is sor kerül majd.

Ha szeretnél, követhetsz Instagramon, ahová további képeket teszek fel a hypoxi kezelésekről.

Olvassátok szeretettel,és szeressétek magatokat!
VargAda

Egyszerű, ám hatásos gyakorlatok a nyugalomhoz és tisztánlátáshoz

Heves szívdobogás, örökös aggódás, légszomjjal kínzó, álmatlan éjszakák - ezek a minden negyedik embert gyötrő szorongás tünetei. A szorongás gyakran eluralkodik rajtunk, de kezünkbe vehetjük az irányítást.

Corinne Sweet gyönyörűen illusztrált kötete - amelyben a saját gondolataink is helyet kaphatnak - bárhol és bármikor elvégezhető gyakorlatokkal és inspiráló gondolatokkal segít feltárni szorongásunk okait és kezelni a stresszes helyzeteket.

KIADÓ: HVG KÖNYVEK/ OLDALSZÁM: 200 / KIADÁS ÉVE: 2018 / MŰFAJ: ÉLETMÓD, EGÉSZSÉG 

A Nyugalomnapló részemről egy tudatos döntés volt, hogy megveszem. Nem szeretem az “én vagyok a tuti, és megmondom, hogy ha te ezt meg ezt csinálod, akkor jobban leszel, mert azt mondtam” könyveket. De ezt a könyvet többen is ajánlották. Nem vagyok egy szorongó típusú ember, de voltak nagyon nehéz időszakok az életemben, és tudom, hogy a depresszió egy alattomos, aljas valami, ami csak jön és pusztít könyörtelenül. Belegyalogol az életedbe, átveszi az uralmat és elnyom. Igyekszem nyitott lenni a barátaimmal szemben, és ha tudom, hogy bajban van az illető, megpróbálok segíteni, ha elfogadja. 

Ez a könyv nekem egyfajta megerősítés azzal kapcsolatban, hogy az első lépés minden esetben a felismerés. Az, hogy valaki képes legyen felismerni, ha szorong, ha süllyed a negatív oldal felé, és tenni az adott rossz érzés ellen. Vannak a tipikus “panaszkodom” emberek, akiket az éltet, ha mindig ők vannak a középpontban; na nekik ez a könyv nem való. Ez a könyv azokhoz szól, akik szeretnének változtatni a jelenlegi helyzetükön. 

“Képzeld el, hogy egy csigalépcsőn haladsz lefelé. Csak mész egyre lejjebb és lejjebb, bele a vaksötétbe. Nem érzed jól magad. Félúton legszívesebben visszafordulnál, de nem lehet, viszont tovább menni sem akarsz.

Ekkor valaki leereszt neked egy kötelet.”

Nagyon jól felépített könyv, kezdve a szorongás fogalmától, a másodlagos traumatizáción keresztül, a generalizált szorongáson túl, a pánikrohamon át. De bemutatja, milyen lehetőségei vannak azoknak, akik nyitottak egy terápiára, mint például a kognitív viselkedésterápia (CBT), vagy Mindfulness, a tudatos jelenlét. Ami fontos még ebben a könyvben, hogy nem ítélkezik, vonja kérdőre az olvasót a kialakult helyzete miatt, hanem segít. Elmagyarázza, hogy nem szégyen segítséget kérni, sem terápiára menni ebben a zajos, stresszes világban. 

“A médiazajjal az az egyik legnagyobb probléma, hogy sokunkkal, érthető módon, elhiteti: a világ csupa veszély, sosem lehetünk biztonságban, minden sarkon támadók leselkednek ránk, állandó fenyegetettségben élünk - pusztán azért, mert a különböző képernyőkön folyamatosan ilyesmiket szembesülünk. 

Pedig a szakemberek szerint ma nagyobb biztonságban élhetünk, mint valaha, hiába érzékelteti a sajtó az ellenkezőjét.”

Nagyon tetszett a könyvben, hogy tartalmaz feladatokat, gyakorlatokat, amivel szembesülhet az olvasó: azonosíthatók a gondolkodási hibák, osztályozható a szorongás, és tippeket is kapunk a szorongás feldolgozásához, leküzdéséhez… 

A könyv tele van szemet pihentető grafikákkal. Mindenki a saját tempójában haladhat, és van hely a jegyzetek számára is. 

De nem szabad elfelejteni, hogy a szorongást és annak jelenlétét az életünkben, mindenki csak maga ismerheti fel. A könyv utolsó oldalán magyar és angol nyelvű hasznos információkat találhat az, aki mer segítséget kérni! 

Bárkinek ajánlom ezt a könyvet, aki érdeklődik, aki érintett, aki nyitott arra, hogy felismerje, ha valaki szorong a környezetében. Ezzel a könyvvel senki nem lesz kevesebb! 

Olvassátok szeretettel, 

VargAda 

Sokszor azoknak fogalmazzuk meg a legnehezebben, hogy mennyire fontosak nekünk, akiket a legmélyebben, megmásíthatatlanul szeretünk. Akikkel a kötelékünk nem vágható el.

Ők az édesanyáink, és ezek leszünk mi is valakinek, amikor anyává válunk.

Ahogy megpillantottuk a zseniális művész, Quentin Gréban festményein az anyákat, éreztük, hogy mennyire jó lenne magyar alkotókat felkérni; írják meg gondolataikat, meséiket, vallomásaikat a belga illusztrátor képei mellé.

Így állt össze ez az album, telis-tele hiteles írásokkal az anyaság sokszínűségéről.

Almási Kitti, Balázsy Panna, Berg Judit, Boldizsár Ildikó, Csapody Kinga, Erdős Virág, Farkasházi Réka Hadas Krisztina, Halász Judit, Havas Dóra, Horváth Lili, Karafiáth Orsolya, Kádár Annamária, Kárász Eszter, Koós Réka, Kozma Orsi, Krizsó Szilvia, Lackfi János, Nádori Lídia, Péterfy-Novák Éva, Rácz Zsuzsa, Schäffer Erzsébet, Soma Mamagésa , Szabó T. Anna, Szulák Andrea, Szurovecz Kitti, Tóth Krisztina, Tamás Zsuzsa, Tordai Teri, Turi Tímea, Ungár Anikó - ők vállalták, hogy megosztják velünk érzéseiket, emlékeiket, történeteiket.

Lepjük meg édesanyánkat, nyújtsuk át annak, aki épp anyává válik, olvasgassuk gyerekeinkkel, hátha könnyebb lesz átadni, hogy mit jelent: Szeretlek, anya!

KIADÓ: MANÓ KÖNYVEK/ OLDALSZÁM: 64 / KIADÁS ÉVE: 2018 /MŰFAJ: GYERMEKNEVELÉS

A Könyvhéten találkoztam a Szeretlek anya! című könyvvel. Nagyon megtetszett először a színei, majd a grafikája miatt. Mióta megszületett a kislányom, mindig - mint szerintem minden anyuka - neki veszem a könyveket, ruhákat… De ezt a könyvet, bármilyen önzőn is hangzik, magamnak szántam. Nem tudtam ott hagyni, egyszerűen kellett. 

Otthon mindenki csodájára járt, hiszen nem kis könyvről van szó (33cm x 24cm x12mm), a képek nagyok, egyszerűek és szépek. Mindent bemutat az anyaság jó és rossz oldaláról, amiről mi anyák nem mindig szeretünk beszélni. A kislányom szintén nagy élvezettel térdelt a könyv elé, és nézegette a képeket, mutogatta, hogy “baba, brüm-brüm”, vagyis autó, “machi”, “hurci”, és lapozgatta sokszor. Akárhányszor átlapozta, én mindig találtam valami újdonságot a képeken. Imádtam a hordozós, cicizős, az alvó babát néző anyukás képeket. Aztán amikor ő is elment aludni, és a házra csend telepedett, elolvastam egy szuszra mind a 31 őszinte vallomást, neves édesanyák, édesapák tollából. Mindenféle érzelemmel találkoztam… 

“Anya, anyám, anyu, anyuka, anyukám, anyuci, anyuci ám, mama, mami, mamikám, anyukám, mamuskám, anyácskám, mamácskám, édes. 

ÉDESANYÁM.“

Sokszor magamra ismertem. 

Sokszor egyszerűen csak könnybe lábadt a szemem. 

Sokszor csak a képeket néztem és elképzeltem, hogy vajon milyen jól mutatnának a szobában, de nem. Ez a könyv csodaszép, vigyázni kell rá, hogy majd ő is olvashassa, ne csak a képek érdekeljék. Ebben a könyvben rejlik nagyon sok érzelem, amit mi anyukák nap mint nap megkapunk, csak a nagy rohanás közepette lehet, nem is figyelünk rá eléggé. Minden gyermek egy csoda, még akkor is, ha valamilyen oknál fogva nem érkezik meg…- mert erről is olvashatunk. De ha már ott van, velünk, akkor rád tör valami megfoghatatlan kapcsolat, ami bárhol és bármikor magával ragad. Az anyaság az egyik legnehezebb munka, sok lemondással jár, de mégis van valami varázsa, ahogy a gyermeked minden nap változik, nő, okosodik, fejlődik… Ahogy elképzeled, milyen felnőtt válik belőle. 

“Én akkor is veled leszek minden napsugárban, minden esőcseppben, minden szellősuhogásban.

Mert megígértem… “

Ez a könyv bárkinek tökéletes ajándék, nem csak anyukáknak, apukáknak, hanem nagyszülőknek, unokáknak is. Leendő családoknak, akik szeretik az őszinte vallomásokat, csodálatos grafikákat Quentin Gréban festményeivel. 

Olvassátok szeretettel, 

VargAda