A fenti mondat a háziorvostól érkezett tegnap, mikor meglepve látta, hogy én igen dolgoznék, de hát a térdem nem így gondolja. Pénteken leguggoltam, amikor valami reccsenést hallottam. Meg is fogtam a térdem, és utána mentem is tovább. Szombaton már éreztem hogy fáj, de kapott rá hideget, és elengedtem. Vasárnap sem volt gond, de hétfőn fel kellett mennem az emeletre, és akkor az már nem hogy nem esett jól, egyenesen megijesztett: “ez már nem vicc”.
Telefonáltam, kedden 17 órára kaptam időpontot. Persze mehettem volna sürgősségire, csak hát a gyereket nem akartam ennek kitenni, én meg kibírom. Az anyáknak ez a dolga, mindent kibírnak. Aztán a gyermek lehet, hogy ebből valamit megérzett, mert közölte, ő nem akar bölcsibe menni. Mikor rájött, hogy ez nem fog menni, akkor jött a nem alvás. Három nap alatt azt hiszem, összesen nem aludtam egyben 4 órát, és nagyon fáradtnak is érzem magam, de a gyerek legalább a bölcsiben van.
Nagyon furcsa volt ma egyedül lenni a lakásban. Utoljára 2016 októberében ültem egyedül a nappaliban feltett lábakkal, szülés előtt egy héttel, és vártam. Vártam, hogy megérkezzen, és ne csak megsimogassam a hasamon keresztül, hanem megérinthessem, megszagoljam, magamhoz ölelhessem, lássam őt. Őt, aki ma már lassan három éves, erős akarattal rendelkezik, megmondja, mit szeretne felvenni, megenni, inni, hova akar menni és mikor, és már nem felejt. Nem tudod átverni, egy kis figyelemeltereléssel, mert visszakérdez. A pelenkázás is meg fog szűnni lassan, mert Ő már nagylány. Mindent akar tudni, mindenről.
Az egész életünk, látásmódunk megváltozott, és sajnos rájöttem arra is, hogy nagyon türelmetlen vagyok. Fáradtságom miatt nem tudok szuper anyaként reagálni arra, hogy felkel 1 órakor, mert a cumi eltűnt, keressem meg, miután átmentem hozzá a szobájába, majd 4 órakor, hogy éhes, majd 5 órakor, hogy pisilni kell… pedig teljesen normális, hogy ő felébred ezekre, de nekem is van mit tanulnom türelem terén. Majd 6 órakor meg könyörghetek neki, hogy keljen fel, mert várja a bölcsi. Imádom, szeretem, de néha nagyon nehéz. Másként nehéz, mint eddig. Más a felelősségünk vele szemben, de ha meg nincs mellettem, jön az aggódás, a hiányérzetem… el sem tudom képzelni nélküle az életem… és akkor jön ez a térdes probléma.
Amikor felfogom, hogy oké, vigyázok rá, de magamra is kellene.
Sokan megkérdezték, miért szültem olyan későn?
Egyrészt, mert nem jött össze, másrészt én mindig a későn érő típusú emberek közé tartoztam. Minden megtörtént az életemben, aminek kellett, csak 5 év csúszással. Ilyen a házasságunk, a gyerek születése. Nem éreztem későinek a lányom érkezését, de sokan már az idővel jönnek: de te 60 leszel, mikor ő 23.
És?
Jah, hogy öregszem… tessék nekem elmondani, ez önnek miért okoz akkora problémát?
Mindent meg fogok tenni, hogy teljes élete legyen. Meg fogom tanítani neki amit kell, ahhoz hogy ha már nem leszek, akkor is érezze, hogy mindent megtettünk érte. Igen eltolódtak a korbeli különbségek. Más a generációs szakadék. Anyósom 40 felett kapta az első unokáját. Nekik ez a normális, az én korosztályomnak meg az, hogy 40 körül jön az első gyerek. De ez nem baj! Én húsz évesen tök alkalmatlan lettem volna anyának, 36 évesen imádok vele lenni, közel a negyvenhez, néha türelmetlenül, de meg tudom oldani a helyzeteket.
Különben az öregedés is egy óriási lufi. Amerikában el sem hitték, hogy elmúltam 30. Rendszeresen kérték el az útlevelemet, mert ott senkit nem a kora alapján skatulyáznak be, sőt Európában maradva, még Hollandiában sem. Azért szeretnek és fogadnak el, aki vagy, nem pedig azért tisztelnek, mert már elmúltál negyven.
Én ezt a kor kérdést komolyan nem is értem, ez csak nálunk ekkora “ügy”.
Mi megyünk át az életünkön, - vagy éppen felpolcolt lábbal írom e sorokat - és újra tanulom, hogy hogyan kell magamra is vigyázni, hogy egy jobb világot adjak a lányomnak, addig, amíg élhetek. Itt nem csak arra gondolok, hogy egyek rendesen, ne igyak naponta két kávét, hanem hogy menjek rendszeresen szűrésre, figyeljek az egészségemre, legyen lehetőségem kikapcsolódni, és nem megfelelni másoknak… ugye? :)
VargAda
Képek: pexels.com