Már nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy írjak Nímáy - berni pásztor - kutyánkról, de a mai napi sokk után nem volt kérdés, hogy bemutatom nektek az én hős kutyámat.

Nímáy az előző kutyám halála után került hozzánk. Imádtam, az első perctől kezdve, de gyanús volt, hogy valami nem stimmel vele. Olyan csámpásan ment. Az oltásoknál megkérdeztem, ez normális-e egy közepes termetű kutyusnál, mire csináltak egy röngtent, és két hét múlva még egyet. Először azt mondták, túl sokat eszik, és a túlsúly miatt meggörbülhetnek a csontjai, aztán mégsem. Végül az állatklinikára küldtek minket Dr. Ipolyi Tamás sebészhez.

Tamás megnézte a röngten felvételeket és elmondta, hogy a berni pásztor kutyánknak veleszületett könyökficama van, és esélyes, ha nem kezdünk vele valamit, a növekedésével együtt képtelen lesz elbírni a súlyát, és járóképtelenné válik. Vagy megműti, és meglátjuk, mi lesz, vagy el kell altatni. Hozzáteszem a doktor elmondta, hogy több éves tapasztalattal a háta mögött még ő sem látott addig ilyen szintű genetikai problémát a berni pásztor fajtánál.

Ezt úgy kell elképzelni, mintha egy tacskó lábai lennének egy berni pásztor testében. 5-6 kilót egy ilyen mellső láb elbír, 40-50 kilót viszont már nem!

Megműtötték, vagyis eltörték, és a helyére tették újra a könyökeit 14 hetesen mindkét mellső lábán, és onnantól 9 hónapos koráig gyakorlatilag szobakutyánk volt. Kéthetente jártunk röngtenre, mert a kutyák csontjai nem úgy nőnek, mint az embereké, hogy beépülnek a csontba, és folyamatosan növekszenek, hanem összegyűlnek egy pontban a csontnál, és egyszer csak kipattannak, mint a rügyek. Mi ezeket a rügyeket figyeltük a röntgeneken, hogy a megfelelő állapotában azon a részen korrigálják a ficamot a növekedési ugrásokkal, hogy egyenessé tehessék a lábait, ami később el is bírja majd. Öt alkalommal műtötték a lábait, de az utolsó csak korrekciós “szépészeti műtét” volt. Az állatklinikán arra is felkészítettek minket, hogy az állapota miatt 3-4 évet élhet, most tölti a 8. évét. Ha nem is lábai miatt, de szövődmények, porckopás, ízületi gondok hamar elvihetik.

Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy felváltva, de otthon tudtunk maradni a kutyával. Elvittük rehabilitációra, ahol egy futópadot vízbe engedtek, és úszott, megtanultuk a masszírozás csínját-bínját, nyújtani az izmokat, beszéltünk állat dietetikussal a táplálkozásával kapcsolatban, kapott ízületvédőket, tanultunk és figyeltünk.

Tisztában voltunk vele, hogy ő nem lesz egy túra kutya, így a kert tényleg az ő területe, de ha elvinném az utca végéig, halálán lenne hazafele.

Azt is tudtuk, hogy ő lesz az a kutya, aki szűzen fog elmenni, mert az az alom ahonnan ő származik, mind beteg berni pásztorokkal van tele - persze utólag nagyon okosan nézegettük az ott készült képeket! - és azt a felelősséget már nem vállalom/vállalhatjuk, hogy miattunk legyenek még betegebb kutya utódai, akik később ellepik az országot.

Ezennel el is érkeztünk a hétfői naphoz, mikor is az én nagy kutyám nem jött oda hozzánk.

Ekkor már tudtam, hogy valami gond van. Leforgott a fejemben az összes verzió, elindul, jó, nem indul el, nem jó, lefekszik, nem jó... - Nímáy gyere ide! - várok, a kutya mint egy teve, olyan púposan, lassan, komótosan elindul felém.

Megkönnyebbültem, jár, akkor ez nem a háta. Megsimogattam a hátát, nagyon pupos, oké, feküdjön le, hátha kiderül, melyik lábával van gond. Nagyon nehezen ledobja magát, és felemeli a hátsó lábát, ahol bizony olyat láttam, amit eddig soha.

Lányom hála a jó égnek, nem látta a rémületemet, mert a kismotorral a kapuhoz tepert, de az: - Úristen, ez meg mi? - kérdés után nyúltam a telefonomhoz. Nímáy rémülten látta, hogy a gazdi pánikol, megnyalogatta a cipőmet, az állatorvos felvette:

- Hello, Ada vagyok, a Nímáy gazdája, és izé, hát nem tudom, hogy mondjam el, de a kutyának akkora "pötse", mint egy krinolin, és olyan púpos a háta, mint egy teve. Mit csináljak?
- Nyugodj meg, jegelni kellene!
- Hogy mit?
- Vegyél elő jeget vagy valami mirelitet a mélyhűtőből, azt tedd zacskóba, azt egy ruhába, és tedd rá a kilógó részre - magyarázta. Én már fel is téptem a hűtőt, zacskóba be az első mirelitet, aztán be egy konyharuhába, és irány a kutya.
- Oké, de ez mi?
- Biztosan tüzel egy szuka a közelében, és nem tud tárazni! - na ez volt az a pillanat, amikor el kellett gondolkodni, hogy mit is mondott a doki.
- Ez most gyakran elő fog fordulni?
- Meglehet, figyelni kellene a kutyát.
- Jó, ráteszem a hideget, minek kell történnie?
- Összehúzódik, összemegy, és bemegy a helyére, 5-30 perc között. Ha nem, vegyél fel egy gumikesztyűt, és nyomd vissza.
- Remélem, erre nem kerül sor. - megköszöntem, és azzal a lendülettel rátettem a hideg cuccot a kutya nemesebb szervére, amire ő először elkezdte rágcsálni a kabátomat, majd elfeküdt, és hagyta, hogy a megfelelő helyre pakoljam neki a jegelést.

Nem hazudok, 5 perc múlva Nímáy lapos háttal, láthatóan vidáman ivott a vízéből, majd baktatott a gyerek után a kapuhoz megnézni mi történik arrafelé. Meg voltam győződve arról, hogy mindent tudok a kutyámról, de én csak ültem, néztem utána, és egy életre megtanultam, hogy kell jegelni egy kutya-“krinolint”…

VargAda