Mint olvashattátok írtam egy könyvkritikát Farkas Nóra könyvéről,  de kíváncsi voltam a kulisszatitkokra és megkérdeztem Nórát, aki válaszolt minden kérdésemre.

VargAda: Honnan jött az ötlet, hogy egy beszoktatós mesekönyvet írj?

Farkas Nóra: Amikor megszületett a mesekönyv gondolata, épp a bölcsődei beszoktatás időszaka előtt álltunk a kisfiammal. Szerettem volna kapaszkodókat adni neki, erősíteni benne a biztonság érzését, felkészíteni mindarra, ami rá vár. Ebben a folyamatban a mesék lettek a legnagyobb segítőim. Sok-sok történetet találtam ki, amelyek a kisfiamról és a bölcsis kalandokról szóltak. Imádta ezeket, hiszen ő volt a főszereplő.

Az Összeköt a szeretet ötlete ezekből a személyes indíttatású történetekből született. Szerettem volna átadni mindazt, amit én magam is átéltem. Tisztában voltam azzal, hogy a gyerekek bölcsődés illetve óvodás korban kifejezetten vonzódnak azokhoz a mesékhez, amelyeknek ők maguk, vagy egy hozzájuk nagyon hasonló gyerkőc a főszereplője. Kobak pedig épp olyan, mint a legtöbbjük. Egy kisfiú, aki nem akar óvodába menni. Dühös és sír. Fél még egy kicsit az újtól, az ismeretlenül, és az anyukájától sem könnyű elválnia. Kobak történetét hallgatva a gyerekek megértik, hogy amit átélnek – legyen az a félelem, a harag, a szomorúság – teljesen természetes. De tudatosul bennük az is, hogy a szülőktől való elválás csak egy rövidke, átmeneti időre szól, és ahhoz, hogy a rájuk váró rengeteg kalandot átélhessék, egy kicsit el kell engedni a felnőttek kezét.

VargAda: Szerinted az megállja a helyét, hogy ez nem csak egy egyszerű beszoktatós könyv, hanem bármikor elő lehet venni, más élethelyzetben is?

Farkas Nóra: Bár a történet egy óvodába készülő kisfiú meséje, a könyvet más, elválással kapcsolatos szituációban is bátran ajánlom. Rengeteg olyan helyzet adódhat a kicsik életében, amikor nem lehet velük a szülő. Ilyen lehet egy nagymamánál töltött hétvége, egy kórházi kezelés, vagy akár az a néhány óra, amikor a gyerkőcre más valaki vigyáz. 

Az Összeköt a szeretet nem egy tipikus ovis könyv. Nincs benne szó kedves óvó nénikről, játszópajtásokról. Nem jelenik meg hangsúlyosan az sem, mit is lehet az óvodában csinálni. A történet középpontjában az anya és gyermek közti erős kapocs áll, ami egészen más jellegű támogatást ad az elválással kapcsolatos szituációkban, mint a többi kiadvány. Erősíti a kicsik biztonságérzetét, identitását, bátorságot ad nekik a továbblépéshez.

Az olvasói visszajelzések alapján pedig tényleg működik. 

VargAda: Miért kerültek bele a könyvbe az első óvodai nap adatai, a fényképek helye?

Farkas Nóra: Azt szerettük volna a kiadóval, ha ez a kötet az első óvodai napok emlékkönyveként is szolgálhatna, amit a gyerekek később is – akár majd felnőve – szívesen elővesznek majd.

De a személyre szabhatóság nem csupán emiatt fontos. Azáltal, hogy a kicsik lerajzolhatják a jelüket, azt, hogy melyik kedves játékukat viszik magukkal a délutáni alváshoz, beragaszthatják az első napok fotóit, szinte észrevétlenül készülődnek az oviba, illetve dolgozzák fel az első ott töltött napokat. Amit a könyv nagy előnyének tartok az az, hogy beszélgetésre hív. Nem csupán az összebújva elolvasott mese, hanem a közös alkotás folyamata is lehetőséget ad a szülő és gyermek közötti kommunikációra.

VargAda: Lesz még hasonló vagy más fontos témát feldolgozó mesekönyved?

Farkas Nóra: Rengeteg ötletem és tervem van, számos, ezt a korosztályt érintő témát, szituációt szeretnék még feldolgozni. Bízom benne, hogy jó pár megvalósul majd a közeljövőben.

Olvassátok szeretettel és kövessétek Nórát a facebookon. 

VargAda