Kilenc hónapig vigyáztam rá a pocakomban, aztán mikor megérkezett, óvtam őt tovább, hordoztam, szerettem, aludtam vele, etettem, vittem orvoshoz ha kellett, és ő hagyta.
Egyrészt mert nem is értette, mi történik körülötte, másrészt mert minden újdonságot könnyen megtapasztaltunk együtt. Ha én ott voltam, akkor nem eshetett semmi baja, és én ott voltam, nekem sírhatott, panaszkodhatott, aludhatott rajtam, velem, együtt.

Elkezdett kúszni, emlékszem hogy meglepődött, amikor átkúszott a konyhaasztal alatt, és döbbenten nézett rám, hogy ezt most ő nem érti. Egyre gyorsabban mászott. Majd álldogált a kanapé mellett, de csak nem akart elindulni. Jöttek az okos anyás gondolatok, hogy az enyém már ilyenkor szaladt...amire általában azt válaszoltam, hogy “oké, nem szalad, de cserében 12 foga van!” A szaladó kölyköknek ha hat-nyolc volt, de neki 12. Azok akik addig örültek a szaladásnak, aludtak. Mi nem szaladtunk, mert addig nem aludtunk, aztán aludtunk, több éjszakát egymásután.

Máshogy fejlődött, másként ért meg a járásra, aztán eljött 2018. január 3-a. Egy baba-mama klubban tett meg először pár folyamatos lépést, majd egész nap sétált, és onnantól kezdve folyamatosan jön megy. A lépcső még csak ülve “mászható”, de már ezzel is kezd kibékülni.

Itt a nyár. Meleg van, eleinte úgy véltem, hogy jó a babakocsi, mert lehet bele pakolni, és van benne kontroll. Ez így is van, de! Attól neki még kell, hogy koszos legyen, hogy elessen, hogy megtapasztalja, hogy a kis teste sérülékeny, és vigyáznia kell rá. Kaptunk mindenféle biciklit, van ami már kicsi, van ami még nagy… aztán a pékségben két kisfiú édesanyja hozott nekünk egy kismotort. A lányom szemei megcsillantak. Hazavittük, de még nem tudja átlendíteni a lábát, ezért anya segít neki felülni rá, majd leszállni… de már tud vele menni. Megtapasztalta, hogy kell a lejtőn gurulni, ahol lobog a haja, és hangosan kacag, az emelkedőket utálja, ekkor anya segít neki… de ő önállóan akar közlekedni, már amennyire egy 20 hónapos képes erre. Tudja, mi a járda, ha jön autó, akkor meg kell állni, ha zebra van, meg kell fogni anya kezét.

Nem beszél, nem formáz számomra érthető szavakat, viszont már 16 foga van, és a NEM, KAKA, CICI, KUKA, MAMA szavak már mennek. Babanyelven sokat magyaráz, de bármennyire is szeretném az idő vas fogát megfordítani, rá kellett jönnöm, hogy neki már én nem vagyok elég. Kellenek a játszópajtások, akik el fogják venni a játékát, és fel fogják lökni véletlenül. Nekem meg hagynom kell, hogy csak akkor óvjam meg, amikor szüksége van rá! Jövőre megy bölcsibe, mert évvesztes, és úgy érzem, ezzel teszem neki a legjobbat, még az ovi előtt.

Ezeket miért írtam le?

Nagyon sok anyukával találkozom, akik egyszerűen nem értik, hogy  a gyermek fejlődik, és tanul, mindennap, minden pillanatban. Ezt nem lehet megakadályozni!

Ezeknek az anyukáknak el szoktam mondani, hogy

1. ne félj, azzal, hogy ő már fut szalad, beszél, menni fog a vécére szoktatás, bölcsi, óvoda… ő szeretni fog, hiszen te vagy az édesanyja, a védelem, a biztonság, a szeretet és még sok sok minden.
2. azért, mert hozol szabályokat, nem vagy rossz anya!
3. igen, ő nem a te kicsinyített éned, hanem egy különálló kis ember. Nem kis felnőtt, hanem egy teljesen önálló gyermek, akinek szüksége van a tudásra, hogy okos gyermek majd felnőtt váljon belőle.
4. engedd, hogy önmaga legyen!
5. nem óvhatod meg mindentől, és meg kell tanulnia az élet dolgait.

Lelkileg nehéz látni, hogy már nem kellek neki annyira, mint pár hónaposan, de tudom, hogy ez így van jól. Már nem bírom el a popsiját a hátamon, hiszen robogni akar, és érezni a szelet, ahogy a hajába kap.

Drága Anyukák!

A változás állandó, és ezt el kell fogadni, akkor is, ha ebbe minden édesanya szíve egy kicsit megszakad, de higgyétek el nekem, ha megszületett a gyereked, már akkor “szuperanya” erővel bírsz, ez már ahhoz képest semmi :)

Hajrá szuperanyuka!
VargAda