Könyvek, Anyaság, és minden más, ami érdekel...

VargAda.blog.hu

VargAda.blog.hu

Hello Mensturáció!

Hogyan változtattam meg azokat a napokat.

2021. május 19. - VargAda

Ez az a bejegyzés, amit kérek ne olvassanak el férfiak, mert ahogy a címben is jeleztem: ez a menstruációról szól, azokról a bizonyos napok túléléséről. 

Az ember lánya, egyszer nagylány lesz - és most a fizikai fejlődést vegyük alapul - akkor elkezd menstruálni. Ilyenkor segítségére vannak a körülötte élő nők, akik az anyjuktól hallottak erről arról. Minket a világ legjobb biológia tanára világosított fel először egy osztályfőnöki órán a nővé válásról, a menstruációról. Amikor én még kislány voltam nem illet ezekről a dolgokról beszélni, és nem volt internet sem. 

Voltak a betétek, amik ha elmozdultak okoztak baleseteket. Én azon szerencsések közé tartoztam, akiknek napra pontosan jött meg, és tudtam, hogy az bizony hat napig tart. Minden táskám rejtett zsebeibe volt betét, tampon, a váratlan helyzetekre, ami sokszor húzott ki a slamasztikából engem és barátnőimet. Mindent kipróbáltam, már csak a kíváncsiság, és a kényelem oltárán, hogy tudjam "hozzám melyik betét/tampon való". 

Sosem használtam semmi intim tusolót, vagy ahhoz hasonlót, mert rögtön az első nőgyógyászom felvilágosított róla, hogy azok elfedhetik a "bajokat", és inkább derüljenek ki, minthogy még nagyobb bajok alakuljanak ki egy fertőzésből. 

Terhes lettem, és amikor kiderült hogy lányom lesz, életem párja halkan és viccesen megjegyezte, hogy "akkor mostantól tamponra kell gyűjteni." Az a helyzet, hogy nem állt messze az igazságtól.

pexels-karolina-grabowska-4238994.jpgA menstruáció, a világ legnagyobb üzlete.

Betét (28db), ami kitart másfél hónapos időszakra
1.500,-/csomag X 12 hónap = 18.000,-/év 

Tisztasági betét (76db) csomag
1.000,-/csomag X 3 = 3.000/év

Vannak napok amikor kell a tampon:
1.600,-/ 32db-os doboz / nekem elég egy évre

Éves szinten ez 25-30.000,- között mozog. 

Nem tűnik soknak, de az ipari betétek betétek, hol vékonyak, hogy kényelmetlenek, hol túl szagosak, és ami azt illeti senki nem tudja miket tartalmaznak! Környezet szennyezők is, ami elgondolkodtatott, hogy miért nem érzem biztonságosnak, ami sosem bomlik le. Én rendszeresen fejfájással és émelygéssel éltem túl azokat a tamponos napokat. 

Elhatároztam, hogy változtatni fogok, főleg a lányom születése után erősödött ez a gondolat.

Arra nem tudtam rávenni magam, hogy legyek öko anyuka, aki nem használja a pelenka adta lehetőségeket, és nagyon felnézek azokra, akik képesek voltak a mosi pelussal végig csinálni a babázást - bár az is igaz, hogy hozzám ez a lehetőség nagyon későn érkezett, és akkor már éppen szobatisztává vált a gyermekem. Nekem nem ment, de egy ökopiacon fedeztem fel messziről a mosható esti egészségügyi betétet, meg a kelyheket...és a frászt hozták rám. 

A kehely azóta is a dobozában hever. Egy műanyag kelyhet felhelyezni nem nagy dolog, de azt onnan tele vérrel kivenni...hm.

Majd egy barátnőm segítségével vásároltam esti mosható betétet, amit nem csak otthon vart meg valaki, hanem olyan márka volt, amiben sokan megbiztak a környezetemben. Eleinte féltem, hogy lesznek balesetek, de hála a jó égnek sosem volt gond, még a legnehezebb estéken sem. 

Így azzal a három darabbal estére kiváltottam az eldobható betéteket =
8.000,- / 3 esti mosható betét - ennek három éve! Akkor erre egy beféktetésként tekintettem! 

Mosható betétek miatt változtatnom kellett pár dolgon:

- elmondtam a férjemnek, hogy ezeket nem kell betenni a szárítógépbe,
- ha becsukom az ajtót, akkor éppen ki akarom öblíteni - ritkán csukom be előtte az ajtót, de ez pont az amikor igen -,
- és megszoktuk a kinézetét, ahogy felteszem a szárítóra, mert pont úgy néz ki mint egy betét, csak anyagból és fekete a színe. 

Pasik szerint ez undorító, amit én megértek, de rendkívül hasznos az emberi testnek! 

Majd ki akartam próbálni valami újat, ha már az esték biztonságossá váltak, és rendeltem egy magyar cégtől menstruációs bugyikat. Le kellett mérnem a combomat, a derekamat a megfelelő méret miatt. 

Persze akkor jött meg a csomag, amikor nekem már abban a hónapban nem volt rá szükségem, de felpróbáltam és először az volt az érzésem, hogy fürdőruhában lennék. Vastag volt az anyaga, kicsit szoronak találtam, így eléggé bizalmatlanul álltam a menstruációs bugyik előtt. Majd eljött a használat ideje, és hogy mennyire nem bíztam a termékben, mi sem mutatja jobban, hogy eltettem betéteket, pót bugyi, és nadrágot is a táskámba. 

Kiderült, hogy a bugyinak kell a szorosság, hogy tudja tartani a "folyadékot", és a legnehezebb napokon sem hagyott cserbe, ami nagyon meglepett. Egy bugyi, egy nap - de nem mondom, hogy nem várom az estét, hogy letusolhassak.
Meglepően kényelmes, és biztonságos: 23.000,- / 3 db - ez is befektetés, amivel gyakorlatilag kiváltom az eldobható betéteket. 

Mi változott mióta leváltottam az eldobható betéteket / tamponokat?
- elmúlt az émelygés, és a fejfájás, furcsa szagok,
- megváltozott a vérzés, és már nem halok bele azokba a napokba, 
- éves szinten marad plusz 30.000,- a kasszába, és nem keresem az igazit, ami pont hozzám való,
- lehet már nem kell a lányomnak tamponra gyüjtögetni, és tudok neki alternatív lehetőségeket mutatni, amivel kicsit óvjuk a környezetet is :) 

Azt nem tudom még mit kezdjek a tamponokkal, meg betétekkel, amik most ott figyelnek a dobozokban, de valószinüleg a menstruációs szegénység kampányához csatlakozva, el fogom őket adományozni. 
Sosem késő változtatni, és utána olvasni bizonyos dolgoknak.

Én sem akartam megváltani a világot ezzel a bejegyzéssel, de erről is ugyanúgy kell beszélni, mint a reklámok szerint a
hüvelygombáról...

VargAda

Rákszűrés, kórház, tanulságok!

Tegnap storyba kitettem egy képet azzal a felirattal, hogy "megmaradok", amire rengeteg barátom, ismerősöm reagált meglepve, hogy nahát mit kerestem kórházba? 

A történet pár éve kezdődött és remélem egy időre befejeztem a kórházi betegként való részvételemet. 

Minden évben októberben a születésnapom környékén van a rákszűrésem. Én is utálom, mert kellemetlen valaki előtt levetkőzni plusz a vizsgálat. Hét évvel ezelőtt volt nagyon rossz a rákszűrés eredmény, és több kezelést követően,  javasolták, hogy oltassam be magam HPV elleni oltással.

Megtettem.

Nem volt egy lányálom, mert minden oltást (3 db) követően belázasodtam, és a csontomig hatolóan voltam rosszul két napig. Aztán elvágták a fájdalmat és minden ment tovább. Azóta minden eredményem jó, és jobban is figyelek magamra. 

A történtek után szokásommal vált, hogy minden barátnőmtől rendszeresen megkérdezzem, mikor volt utoljára rákszűrésen? Van aki legyint, van aki elgondolkodik, van aki cselekszik és elmegy. Volt olyan ismerősöm, akinek szó szerint éveken keresztül könyörögtem, hogy menjen el, mikor elment, már késő volt, mert hetei voltak hátra. 

Megszületett a lányom és miatta is, de leginkább magam miatt minden évben elmegyek rákszűrésre, ahol ebben az évben felfedeztek egy polipot, ami rossz helyen is volt és fájdalmat is okozott, így nem volt kérdés, hogy műteni kell. A műtéthez kellett egy negatív rákszűrés eredmény, és időpont. 

img_20200928_112532.jpgHétfőn bementem a kórházba, ahol azt mondták, hogy csak bemegyek és délután mehetek is haza. 

Bementem, arról már szót sem ejtek, hogy a betegfelvételnél lehet betartották a maszk használatát, de a másfél méteres távolsággal még voltak problémák. Kiderült, hogy 9:30h-ra voltam kiírva a műtétre. 9:05h-kor megállt az ágyam előtt egy pocakos beteghordó és csodálkozva kérdezte, hogy:
- Maga még nem vetkőzött le? 
- Nem, de ha megfordulna amíg levetkőzöm, megköszönném! - válaszoltam neki, mire ő fordult el
- Úgy is fogom látni magát a műtőben! - válaszolta lekezelően. 
- Az nem érdekel, de most forduljon meg! - nagy nehezen megfordult és levetkőztem, a bugyit már a takaró alatt vettem le.

Egy szót sem szólt hozzám, csak letolt a negyedikről, a műtő előterébe, ahol egy másik ágyra átmásztam, és ott hagyott. Tegnap már hideg volt, és amíg mások pulcsiban álldogáltak én egy lepedő alatt vacogtam és vártam a sorsom. Megszámoltam a plafonon lévő álmennyezet 7 x 13 darab kockáit. Volt aki klumpában slattyogott, volt aki futott, de senki nem szólt hozzám, és sorstársaimhoz akik ott feküdtek egy lepedővel letakarva. Csak az aki végül begurított a műtőbe. Vagyis pocakos bácsi nem volt ott! A műtős fiú, betakart, elmondta, hogy csak akkor altatnak el, ha megérkezik az orvos. Felpakolták a lábaimat, de betakartak rendesen, kaptam lábzsákot a lábaimra, kezemre is miután lekötötték, Maszkon keresztül kaptam az altatógázt, de hallottam hogy megjegyezték, hogy "neki miért nincsen covid tesztje? A kisműtőnél ez is feltétel..." a választ már nem hallottam, mert mély álomba zuhantam. 

Amikor felébresztettek, egy másik betegszállító vitt vissza az emeletre, aki mikor felébredtem beszélgetni kezdett velem. Röhögve mondtam el, hogy éppen azt álmodtam, hogy hibabejelentést veszek fel, mire ő kérdezgetett és a végén ő is röhögött velem.

Átettek az ágyamra, és végre betakartak egy vastagabb takaróval, mert még mindig remegtem a hidegtől. Egy óra múlva felkeltettek, és mondták, hogy mozogni kell. Én meg örömmel mentem a wc-re, majd felöltözhettem és jött a rossz hír, hogy még sem a terv szerint megyek haza, mert nem egy hanem két polip volt és megfigyelésen tartanak bent. 

Ment a telefon, hogy kéne hozni, pizsamát, párnát, papucsot, törülközőt, fogkefét és fogkrémet, ami egy óra múlva meg is érkezett a kórházba. Azzal együtt a fejfájás is belépett a képbe, ami az altatás utóhatása és a kettős front sem tett jót nekem miután az ég is leszakadt. 

Nagyon sokat tanultam az elmúlt egy napban. 

Egyrészt azért mert valakinek természetes a testek látvány, nem kell hogy az én testemen vizslassa a szemeit, és hogy igenis legyen tisztelettel felém. Leszarom, hogy ki mit lát egy műtőben, mikor nem vagyok észnél, de amikor észnél vagyok hadd dönthessek a saját testem felett. 

Másrészt megint nagyon nagy tiszteletem van a kórházban dolgozok iránt. Úgyanúgy küzdenek mint bárki a munkahelyén, de maximális figyelmet fordítanak minden betegre, ha polip műtétje, ha abortusza van, vagy éppen a méhét vették ki. Segítenek ahol tudnak, mert ahogy fogalmazott a mentős tanuló fiú, - aki a kanült szúrta nekem - "az orvosok azok, akik mindent látnak, szegénytől gazdagig, élettől halálig!" 

Harmadjára, semmi sem biztos. Egy egy napos műtétre úgy kell készülni mintha egy hétre mennél. Bugyi, betét, hálóing, zokni, törülköző, fogkrém, fogkefe, fésű, maszk, papucs, tusfürdő, töltők, könyv, víz, pohár, evőeszköz. 

Ma már otthon vagyok, és "kímélő" életmódot kell felvenni, hogy kb négy hét alatt teljesen rendbe tudjak jönni. 

De a rákszűrés fontos, menj el TE IS!

Vigyázzatok magatokra! 

VargAda

Fránya azokat az érzelmeket!

Avagy a mesék az érzelmek kifejezéséhez

Jámbor Eszter: Nagy érzelemkönyvem - mesék az érzelmek kifejezéséhez

A lányomnak néha nehezére esik megfogalmaznia mit is érez igazán, ezért hol találhattam volna a "probléma" megoldásra mint egy könyvesboltban. 

Hogy érzed magad?
Látszólag ez egy egyszerű kérdés, egy felnőtt tud is rá válaszolni, de egy kisgyermek még nem, vagy csak korlátozottan, az alapérzelmekre támaszkodva. Sokszor a szülő csak azt lája, hogy gyermeke "hisztis". De vajon miért is? Talán álmos? Fáradt? Éhes? Fáj valamije? Szomorú? Csalódott? Netalán mérges? Ahhoz, hogy gyermekünk mindezt szavakba önthesse, meg kell tanulnia az érzelmeket önmagán és másokon felismerni, és kifejezni. Kötetünkben található rövid mesék ehhez, az óvodáskorú gyermekek érzelem-tanulási folyamatához, és az érzelmi-intelligenciájuk fejlesztéséhez próbál meg segítséget nyújtani. Hiszen még a "rettegett dackorszak" is könnyebben átvészelhető, ha sikerül az érzelmeket (legyen az akár pozitív, akár negatív) szavakba önteni.

KIADÓ: Roland Toys Kft. I OLDALAK SZÁMA: 95 I BORÍTÓ: keményborító I
KIADÁS: 2017 I ILLUSZTRÁCIÓ: Ráduly Csaba
5677874_5.jpg

A lányom éppen a dacos, hisztis, akarom érzelmi kitörésit éli meg, amivel nincsen semmit gond, mert ebben az időszakban ez a dolga. Megérteni a világot maga körül, és kifejezni az érzelmeit megtanulva azokat kezelni. A könyvesboltban véletlen bukkantam rá a Nagy Érzelemkönyvemre. 

A könyv 2017-ben jelent meg, és nagyon meglepett, hogy erről én még nem hallottam. Nagyon tetszik benne, hogy keményfedeles, és a tartalom jegyzék után vannak érzelmes arcok, külön kisfiús és kislányos, ami alatt oda van írva milyen érzelem tartozik hozzá: Szerinted mit érezhetek? Milyen vagyok? - kérdezi a kép tetején a könyv

Kérdezem én is a leányt, és ő keresni kezdi az arcot.  Amint a leány kiválasztotta miről szeretne olvasni, megkeressük a tartalomban majd a hozzá tartozó mesét és olvasni kezdünk. 

A kis mesékhez tartoznak illusztrációk, amiről maga a mese szól, ez az oldal fele, és amíg olvasók neki ő nézi a képet is hozzá, mi történik pontosan.


Minden mesében van párbeszéd és tényleg értő nyelvezettel meséli el az adott szituációt, amiről utána még tudunk beszélgetni. Sőt napokkal később példaként is tud szolgálni, ha éppen olyan helyzetbe keveredünk és általában emlékszik is. 

Mi egy unikornisos jelző matricával jelezzük azokat a meséket, amiket már olvastunk, így minden napra jut egy új mese, de az sem baj ha ismétlünk. 

A könyv tényleg tud segíteni, feldolgozni a saját érzelmi világukat, és megérteni a világot, helyzeteket amiben élünk>

Kisgyerekes szülőknek csak ajánlani tudom, mert nagyon hasznos. 

Jó olvasást hozzá, 
VargAda

Mi van, ha beteg vagy veszélyhelyzet esetén? 

Nem akartam erről írni, de úgy érzem van létjogosultsága, ezért elmesélem nektek, milyen ha lebetegszel a koronavírussal kapcsolatban kihirdetett veszélyhelyzetben. 

Három hete köhögtem, ami esetemben nem meglepő, mert amíg nincs igazán hideg, vagy meleg, addig nálam ez gyerekkoromból maradt vissza. De kedden este nagyon rosszul voltam, és reggelre bebizonyosodott, hogy nincs mese orvoshoz kell mennem. Szájszárazság, reszketés, gyengeség, köhögés...Elmentem. 

Én voltam az első 7:50h-kor, ami soha nem fordult még elő, mert erre az időre már több nyugdíjas már ott szokott toporogni, és osztogatják egymásnak a számokat. Az orvos 8:40h-ra érkezett meg, de én annyira rosszul voltam, hogy el kellett feküdnöm a székeken, hogy ne ájuljak el. A rendelőben később összegyűlt idősebbek, összesúgtak a fejem felett, hogy miért nem hívtam inkább mentőt, mint hogy itt szenvedjek. Mire reagálhattam volna a doktornő behívott.

Köhögtem, ő felvette a szájmaszkot, gumikesztyűt. 

Elmondtam, hogy rosszul vagyok és nem is kételkedett, meghallgatta a tüdőmet, látta a leleteimet, hogy két hónapja voltam tüdőröntgenen majd megkérdezte, hogy voltam-e külföldön. 

Mondtam, hogy nem de találkoztam külföldiekkel

Elmondta, hogy mivel nem vagyok lázas, de vírusos felső légúti fertőzésem van ezért két hétre ki kell írnia, és nem kaphatok antibiotikumot. 

Miért? 

Mert most vagy kiderül, hogy tüdőgyulladása lesz, vagy sem, és ha belázasodik hívja a Szent László kórházat. 

Gyermek elkaphatja? 

Bármikor. Tüneti kezelést tudok adni, és egy papírra felírt 6 különböző gyógyszert, köptetőket és hazaküldött. 

Leforrázva értem haza, kezem lábaim remegtek, de használva józan eszemet rögtön beszéltem pár szakemberrel, akik megnyugtattak, hogy ne essek pánikba, kezdjem el a kezelést, és jobban leszek. 

Mit tehettem volna otthon? 

Első körben mindent lefertőtlenítettem, főleg a wc-t, kilincseket, lecseréltem az ágyneműket, és mindent kimostam. Kezdtem megnyugodni, de a bölcsiből a gyermek estére hasmenéssel rohangált vagy a bilire, vagy a wc-re. Oké, elkapta, és egy szülő jelezte is, hogy készüljünk mert a családon is át fog menni...megtörtént. Oké, újra ágynemű, törölköző, pizsama csere, mosás, fertőtlenítés. 

Másnap elkezdtem B-tervet készíteni.

  • gyerekre ki fog vigyázni ha a bölcsi bezár - aznap még riogattak vele! 
  • mi hogy fogunk közlekedni ha...
  • mit kell venni, amikor..

Jött a felismerés, hogy a kocsim a munkahelyemnél maradt, a hétvégi elutazásunk óta. Összevakartam magam, férjem elvitt a kölyökkel, ahol összefutottam pár kollegával (én sálat tettem a szám elé, kézfertőtlenítővel a zsebembe, egy méteres távolságot betartva, váltottunk pár szót) és rá kellett döbbennem, hogy a Covid-19 közelebb van, mint gondolnánk.

cold-comfort-cover-cute-266679.jpg

Gondoljunk a taxisokra, az orvosi team-kel, a rendezvények visszavonásával, ami mindenkire és mindenre hatással van, így ránk is. Megkaptuk a protokollt, amit kötelezően be kell tartani. 

Nagyon tetszik, hogy most már sok cég nyitott a home-office tevékenységre, de sajnos abba nem gondoltak bele, hogy mi van akkor ha a gyermekkel kell otthon lenni...na erre nincsen tervem, meg nem is kell hogy legyen, mert most legfontosabb a saját és a családom egészsége. 

Milyen újdonságok jöttek az életünkbe, mióta beteg vagyok? 

  • nincs puszi ölelés senkinek,
  • nem megyünk olyan helyekre, ahol tényleg sokan vannak - bár megszakad a szívem, hogy a könyvfesztivál elmarad, de indokolt! 
  • ezerszer szóltam a gyerekre, hogy “ha köhögsz tedd a szád elé a kezed” ami ma már úgy hangzik, “köhögjünk a könyökünknek” - igen mondhatnám, hogy könyökhajlatba, de a gyerekem 3 éves, örülök, hogy ezt érti. 
  • kézmosás, kézmosás, minden nap vár ránk”...mindig minden után: hazaérkeztünk, pisi után, kaja előtt, kaja után, játék után, séta után, alvás előtt, mindig, együtt és jó alaposan. 
  • megszűrni minden hírt, 
  • nem utazni idősebb rokonokhoz, 
  • figyelni azokra a barátokra, akik a kritikus országokban élnek, 
  • és nem pánikolni, mert azt bizony a gyermek rögtön lereagálja, és neki ezt még nem biztos, hogy értenie kell. 
  • türelem mindenhez, mindenkihez leginkább magamhoz. 

Vigyázzatok magatokra, legyetek okosak, és mossatok kezet! 

VargAda

Milyen volt a 2019-es év? 

Egyszóval kellene leírni akkor káprázatos, volt benne minden. 

Voltam WomenSpiration reggelin, ahol találkoztam olyan nőkkel, akik pontosan tudják, hogy merre tartanak előre. Én akkor nagyon feszengve éreztem magam, mert már utáltam, hogy másoknak gyártok tartalmat, és jó magam már azt sem tudom ki vagyok és mit is akarok igazán. Így áprilisban elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit is akarok igazán. 

Nem jött válasz. 

Voltam Könyvfesztiválon és Könyvhéten, ahol életemben először nem éreztem jól magam. Sokan sokat vártak el tőlem a Kildara miatt, és volt aki jót röhögött, mert nem történt semmi. Nem éreztem késztetést, hogy folytassam, és nem volt erőm hozzá. Most sincs. 

Gondolj csak bele, több mint húsz bloggerrel dolgoztam együtt négy éven keresztül, rengeteg tartalmat gyártottak, kértünk be még több könyvet, megcsináltunk egy országos könyves felmérést (amit 16 évvel ezelőttig senki nem csinált és 4044 ember töltötte ki), és ennek mi volt az anyagi haszna? Semmi. 

Elfogyott a motiváció, a lelkesedés, úgy éreztem, hogy hazudtam mindenkinek ami miatt rettenetesen szégyelltem magam, mert ezért az egészért én vállaltam a felelősséget. Szóval nem voltam a toppon, a mindennapi dolgok mellett...miért is lettem volna jól? Jött az óvodai beiratkozás, ahová nem vették fel a lányom, mert októberi születésű és mert egyszerűen nincs hely. 

adult-back-view-beautiful-241558.jpg

Valahogy az élet úgy hozta, hogy minden mellett voltak tanácsadások ügyfeleknek, indultak új projektek ami mellett ott lehettem. Találkozhattam rendkívüli emberekkel mint az ex-szcientológussal Dudás Dianával, csokoládé manufaktúrába is jártam, voltam Baján egy régi zsinagógából átalakított könyvtárban, ahol megtarthattam az első BloggerKépzős tanfolyamot - amit akkor még nem láttam igazán, hogy az utam. 

Egy hirtelen ötlettől vezérelve feltöltöttem az életrajzomat, majd egy héttel később már fel is vettek, két héttel később már kezdtem is. Jött a pánik, hogy mi lesz a gyerekemmel, hogy fogjuk megoldani. Megoldottuk, magán bölcsödébe jár, amit hol imád, hol nem akar menni. Vettünk autót, tíz év után újra a volán mögé ültem, remegő lábakkal és tettem egy hatalmas T betűt a kocsimra, hogy más is lásson, és ne akarjon a fenekemben megállni lejtőn.
Igen sokat robbantam le, mire megtanultam. De volt, hogy bekopogtak az ablakomon, mert a feketébe öltözött embert nem láttam a sötétben, fékeztem erősen, amíg nem éreztem a kocsit igazán...ma már egész jól megy. 

Barátnőimnél sorra érkeznek a babák, ami nagyon nagy öröm, hol egy hol kettő, de jönnek és változik megint minden.

A legnagyobb veszteségünk, a Nímáy-al kapcsolatos, életünk egyik legnehezebb döntése, amit bár tudtunk előre - a vele született betegsége miatt - de mégis borzasztóan nehéz volt, és talán még most is fáj. Ő volt a legnagyobb hős, és a legédesebb berni-pásztor, akihez hasonló már sosem lesz.

Voltunk Tihanyban, Medveparkban, Szombathelyen. Ezen a nyáron a nyaralás kimaradt, mert éppen próba időmet töltöttem az új munkahelyemen, de ami késik az jön.  De viszont ezalatt az idő alatt született és valósítottam meg a BloggerKépző blogot, Facebook oldalt, és zárt csoportot, aminek ma már kétszáznál több tagja van, és a tanácsaimat megfogadva, nagyon sok címlapos bejegyzés született a kihívások alatt és után. 

Mit várok a 2020-as évtől? 

Rengeteg munkát, fejlődést, tanulást, utazást, kapcsolatot, barátokat és sok sok bejegyzést, amire lassan de biztosan meg is találtam az időt, mert nincs olyan hogy lehetetlen, csak tehetetlen. 

VargAda

Öt éves a 112, és én hálás vagyok érte.

Múlt héten volt öt éve, hogy a 112-es telefonszámot bevezették, és egyesítették a rendőrség, tűzoltóság és a mentők telefonszámát. Nem szeretek arra a napra gondolni, mikor anyukám elhunyt, de azt hiszem, sosem lehetek elég hálás annak a diszpécsernek, aki aznap fogadta a hívásomat. 

Azt tudni kell, hogy édesanyám mindenki elől eltitkolta, hogy nem menthető, és nekem is csak hosszas könyörgés után mondták telefonon előző este, hogy: “menjen haza, és búcsúzzon el”. 

Másnap reggel anyunál kezdtünk, és én tudtam, és szerintem ő is tudta, hogy ezen már nem tudunk változtatni. 

Nagyon rosszul nézett ki, és szerintem nagyon nagy fájdalmai lehettek, amit ő nem akart, hogy tudjunk. Még össze is vesztem vele, mikor mondtam, hogy ki kell hívnom az orvost. Cicceget. Mondtam, hogy oké “fogd meg a kezem, és nem hívom ki a mentőket” Dühös volt, mert már nem tudta felemelni a kezét sem. 

marketing-office-working-business-33999.jpgKimentem és telefonáltam. 

Egy kedves női hang vette fel a telefont, bemutatkozott és kérdezte, hogy miben segíthet. 

Ott már nagyon ki voltam borulva, hiszen végigsírtam az éjszakát, dühös voltam mint egy kisgyerek, és tehetetlen mert tudtam, hogy az édesanyám haldoklik. 

Bemutatkoztam, elmondtam, hogy segítségre van szükségem, mert az anyukám rosszul van, és nem tudok mit tenni. Nem tudom mennyire voltam érthető, mert akkor már nagyon sírtam, és rettegtem, hogy mi lesz. 

Miért? 

Van egy olyan protokoll, hogy ha valaki haldoklik (értsd jól, végelgyengülés miatt már tudják hogy az illető el fog hunyni) akkor azt családi körben szokták megvárni, feleslegesen nem szállítgatják intézményről-intézményre. 

Ha valaki az otthonában huny el, akkor első körben orvost kell hívni, aki megállapítja a halált, utána ki kell hívni a rendőrséget, akik megállapítják, hogy nem történt “gyilkosság”, utána lehet hívni a temetkezési vállalkozót, aki el tudja szállítani a holttestet, és segít a temetési ügyintézésben. Ez lehet több óra, és egy halottal nem tudom mit tettem volna, de biztos vagyok abban, hogy többet a házba nem tettem volna be a lábam...

Nem tudtam volna elviselni, ha ott hal meg, és azt sem, ha amíg lehet, mi nem tudunk neki segíteni. Márpedig segítségre volt szükségünk, mindenkinek, még neki is, aki dühösen mondta, hogy “nem akarok egy kórházban meghalni!” Én segíteni akartam neki. Hittem, és tudtam, hogy ha neki jó lesz, akkor teljesen mindegy, minekünk min kell átmennünk. Neki legyen jó, bárhogyan! 

A hölgy többször visszakérdezett, hogy ki az, akinek segítségre van szüksége, milyen állapotban van, mi a címünk, mi a neve, engem hogy hívnak, mondjam meg a telefonszámom. Mit tudok, milyen információt adhat a mentő orvosnak. Én sétálgattam a hidegben fel-alá, és igyekeztem megnyugodni, és mindenre válaszolni. 

Emlékszem, hogy megköszöntem a segítséget, de azt hiszem, nem tudok neki elég hálás lenni, hogy Ö a vonal másik oldalán komolyan vette, hogy nagy a baj. 

Kicsit furcsa lesz amit írok, de végül nevetve tettem le a telefont, mert azt mondta, hogy

Ne aggódjon, a segítség úton van, és próbáljon megnyugodni, ne csak az anyukája, hanem saját maga miatt is. Rendben?

Potyogtak a könnyeim, de azt feleltem, "nincs más választásom, jól leszek"

Mikulás napján, egy szombati napon, a telefonhívást követő 5 percen belül megjelent a mentőautó a bejáratnál, és anyukámat agyvérzés miatt végül beszállították a Váci kórházba, ahol segítettek neki addig, amíg egy kórházi ágyban, a családja körében vette életének utolsó lélegzetét. Utána is nagyon sok támogatást kaptunk a kórház dolgozóitól, ami részükről óriási tapasztalattal fogadták a hirtelen érkezett gyászt.

Ez a bejegyzés azért is született, hogy megosszam veletek, hogy a 112-es számot csak akkor hívjátok, ha bajban vagytok, és ne akkor, amikor valaki nem tudja milyen nap van. A diszpécserek munkája fontos, és életet menthet, meg rengeteg erőt is adhat reménytelennek tűnő helyzetekben, amiért én személy szerint amíg élek nagyon hálás vagyok/leszek. 

Tisztelettel:
Varga-Czakó Adrienn

Minden ami Marvel - A könyv

"Csináljunk valami őrültséget... mondjuk mentsük meg a világot!" (Vasember)

5562336_5.jpgHa az olvasók meglátnak egy Minden ami Marvel című könyvet, talán eltűnődnek rajta, mi lehet benne - biztosan nem minden a Marvel-képregények Multiverzumáról!

Tényleg lehetetlen vállalkozás lenne mindent egyetlen kötetbe gyűjteni, ezért lássuk, hogy mire nem vállalkozik ez a könyv. Nem mutatja be a cég történetét, és nem is egy teljességre törekvő karakterenciklopédia. Sokkal inkább kalauz a fősodorbeli Marvel-univerzumhoz, annyi, felbukkanásának időrendjében szereplő karakterrel, helyszínnel, járművel, fegyverrel és varázstárggyal, amennyi csak elfér 320 oldalon.

A Minden ami Marvel tényekkel és izgalmakkal teli utazásra hív a negyvenes és ötvenes évek első nagy Marvel-hőseitől, gonosztevőitől, cowboysztárjaitól és képregényszereplőitől a hatvanas évek ikonikus szuperhősein és -gonoszain át napjainkig, miközben bepillantást enged a karakterek szuperereje, az általuk használt technológia és a főhadiszállásaik titkaiba.

Ezt a könyvet csak imádni lehet, ha valaki szereti a Marvel világot. Egy csoda, amit lettettek nekünk az alkotók: Adam Bray - Lorraine Cink - Melanie Scott - Stephen Wiacek.

Amikor a könyv megérkezett, megmutattam egy barátom első osztályba járó fiának, mikor nálunk jártak. Kíváncsi voltam az ő reakciójára, ha már engem teljesen levett a lábamról. Azt hiszem, három percen belül a lakásban jelenlévő összes férfi körülzsongta a könyvet, és láttam rajtuk a gyermeki izgatottságot, és a csillogást a szemeikben. Álltam, és néztem a kisfiúval együtt: “te tudtad ezt”, “ne már…” “azta mindenit, ez nagyon cool”

A könyv felépítése egyszerű és lényegre törő. A kötet részletesen mutatja be a hősöket és gonoszokat, Marvel korszakokat, járműveket, technológiát, varázserejű tárgyakat, bolygókat és a létsíkokat. Nekem nagyon tetszett, hogy nem a ma ismert Marvel szereplőkkel tették tele a könyvet, hanem tényleg a harmincas évek rajzaitól egészen napjainkig. Látható a változás, mind rajzokban, mint kifejezésekben. Mint egy igazi történelemkönyv, csak kicsit más világról. Részletesen kidolgozott precíz kötet ez, ami mögött rengeteg munka van. A legjelentéktelenebbnek tűnő szereplő bemutatásától egészen a címlapon szerelő Vasemberig mindenkiről mindent megtudhatunk. 

Egy-egy hősnél és gonosznál minden oldalon volt idővonal, mikor szerepelt, miben, mi volt a feladata. 

“Mindegyikünk más más erővel bír! Ha egyesítjük erőinket, legyőzhetetlenek lehetünk!”

Bevallom, volt némi hiányosságom a Marvel karakterek kapcsán de ez a könyv minden kérdésemre válaszolt. Volt ahol megdöbbentett, volt ahol végre összeraktam a nagy puzzlet, és gyakorlatilag mindent megértettem a szereplőkkel kapcsolatosan. 

A könyv súlyos, szó szerint nehéz (közel három kiló), mind tartalmilag, mind képanyagban. Magába szippant és nem enged, csak mikor a végéhez értél. De ez az a könyv, amit biztosan nem tudsz magaddal vinni, mert nehéz és sok helyet foglal, viszont ez az a könyv is, ami kötelező minden Marvel rajongónak!

Forgassátok szeretettel:

VargAda

A rajongás, a csalódottság és társai...

Napok óta olvasom, hogy borulnak ki a Linkin Park rajongók azon, hogy Chester Bennington özvegye két év gyász után nem férjhez megy - ahogyan a bulvár lehozta - hanem eljegyezték. Nekem nem is ezzel van “problémám”, hanem a reakciókon és kommenteken. 

Én három évig éltem együtt zenésszel. Fiatalok voltunk és elhittük, hogy mindenre képesek lehetünk. Eleinte. Nekünk szerencsénk volt, mert mind a ketten a zenei iparban dolgoztunk. Én rendezvényeket szerveztem, majd koncerteken dolgoztam, később nagy rendezvényekre is felkértek. Amikor mások elmentek bulizni, mi dolgoztunk, ő a színpadon, én mögötte. Intéztem a számlákat, tárgyaltam, rendeztem a road-ok munkáját, tartottam a kapcsolatot a sajtóval, rajongókkal. Mi három nagyon nehéz év után szétmentünk, és öt év után úgy éreztem, nem akarok tönkremenni, és elmentem az országból. 

Láttam sok csillagot felgyúlni és porba hullani. Voltak, akik okosak voltak, voltak, akik nem. Voltak vezetett és vezető, hatalommal élő és visszaélő emberek. Igen, ennek a szakmának a velejárója, hogy jelen van a kábítószer, vagy valamilyen függőség. 

Zenész mellett élni egy nagyon kemény feladat, mert sosem lesz a tiéd igazán. A zenéje eljuthat bárkihez, mindenki azt ért belőle, amit meg akar hallani, lesz aki meg akarja ismerni, és lesz olyan, aki nyomulósabb lesz…

adult-amplifier-band-375893.jpg

Többször nyilatkozta Chester, mennyire nagy teher volt számukra a hirtelen jött siker, hogy egy csapásra az egész világ megtudta, kik ők, és mit tettek le az asztalra. Ez meg olyan megfelelési kényszert nyomott rájuk, hogy érezhetővé vált a második albumukon. 

Mit jelent zenésszel együtt élni? 

Kihívást a mindennapokra, és minden másra. 

Ha turnéra készülnek, akkor minden idejük be van osztva - edzés, próba, gyakorlás. Edzeni kell, hogy végig tudjon ugrálni egy két órás koncertet, próbálni kell, hogy ami az albumon megjelent, azt hallja a közönség. Ezt nem csak egy garázsban kell elképzelni, hanem színházteremben, vagy akár kibérelt teremben, felépített színpadon fénytechnikával, kivetítőkkel, hogy a hang és a kép egyben legyen. Ezek sok-sok hónapot elvesznek, és amikor szeretett zenészed hazaér, akkor is inkább gyakorol, mert ez az élete. Ez élteti, a zene, a koncertezés, az a miliő, amit ha nem vagy benne, nem biztos, hogy meg tudsz érteni. 

Ezeken túl, ha van a zenészek mögött marketing csapat, heti megbeszélések, ruhapróba, fotózás, stratégiai konferenciák...éves, havi, heti majd napi tervezés, és egy idő után már csak azt veszed észre, hogy tök mindegy, te mit akarsz, az lesz, amit mondanak nektek. Azt a ruhát veszed fel, amit a szponzor kifizetett, azt a sapkát veszed fel, amit a kezedbe nyomnak, annak nyilatkozol, akihez érdek-kapcsolatok fűznek. Nem tudhatod, ki kíváncsi igazán rád, és ki az, aki érdekből, brahiból akar a közeledben lenni. A barátok, a család messze vannak, nincsen kontroll.

...és jön az, ami mindenhol ott van, egy jó haver, aki ad egy cigit, majd egy tabit, és végül a kokain csíkot húzzátok fel együtt, mert utána minden könnyebb, minden jobb, és leszarod a következményeket. Ebből a külsős szemlélő eleinte nem sokat vesz észre, mert azért vannak arra emberek, hogy ezt jól titkolják. 

Egy protokoll szakértőt kérdeztek, mikor Meghan és Harry herceg az esküvőjére készült, hogy mit lesz a legnehezebb megszoknia a hercegnőnek? Azt válaszolta, hogy a kézfogás, és egy idő után az arctalan emberek. - Na pont ilyen az, amikor valaki híres lesz. Kézfogás helyett ölelés, puszi, szelfik, állandó kommunikáció, állandó mozgás. Csak a stáb a fix, akikkel dolgozol, minden más változik. 

A rajongók talán itthon nem annyira nyomulósak, mint határainkon, vagy a kontinensen túl, de persze vannak kivételek. Láttam már futni híres embert a rajongók elől, olyat is, hogy 6 testőr kísérte mindenhová, volt aki parkolón keresztül közlekedett, mert képtelen volt a rajongók gyűrűjét elviselni. Ezeknek az embereknek egy perc nyugtuk nincs, tényleg nincs! 

De térjünk vissza Talinda Benningtonhoz, akinek a férje 12 év együttélés után,  2017.07.20-án felakasztotta magát, és magára maradt 3 kiskorú gyermekkel, a Linkin Park rajongók millióinak bánatával. Amíg a zenekar hallgatott, ő elkezdett kommunikálni Twitteren a rajongókkal. Pár hónapon belül létrehozta a 320 alapítványt (Chester Bennington születésnapjának dátuma), ami által egy egész világot világosított fel a depresszió 5 jeléről. Az alapítvány segítséget nyújt a mentális betegséggel küzdőknek, és a függőségben szenvedőknek. Mindemellett neveli a gyerekeket, iskolába járnak, elköltöztek. Elmondta azt is, hogy a fia depresszióval küzd, és mindenkit megviselt férje halála. 

five-faces-campaign-poster.jpeg

Én édesanyaként megértem, hogy két évvel a tragédia után mert kapcsolatot építeni, és talán ezzel a döntésével egy normális család képet mutat a gyerekeinek. Senki nem léphet a gyerekeknél az édesapjuk helyébe, senki nem lesz olyan, mint Chester. De talán lehet egy erős bástya a tragédián átesett családnak. 

Sokan írtak Talindának, hogy ha meghal a lélektársa, akkor hogy lehet eljegyezve, meg hogy pénzéhes volt mindig is… kikapcsolta a hozzászólásokat - amit jól tett! - mert hogy ezt nem kell a gyerekeinek látnia. Sőt, volt aki egyenesen legyilkosozta, mert ő tehet arról, ami szegény Chesterrel történt. 

Ilyenkor miért nem jut eszébe senkinek a zenésztárs, aki mindig is tudott a függőségéről, a betegségéről, a fóbiáiról “a démonok, mindig is az üzlet részei voltak”. Mike Shinoda egy remek zenész, de barátja halálakor a stúdióba vonult, és felvette a Post Traumaticot, és körbehaknizta vele a Világot, mondván, ő így dolgozza fel a gyászt… csak közben degeszre kereste magát.

Ez tényleg senkit nem zavar? Ő nem tehet arról, ami történt?
De, pontosan ugyanannyira, mint azok, akik nem vették észre, hogy Chester búcsúzkodott, hogy mindent megtervezett előre, mert nem halt volna meg a legjobb barátja halálának évfordulóján. 

Szóval ez a bejegyzés csupán arra akarja felhívni a figyelmet, hogy fogadjuk el a dolgokat úgy, ahogyan megtörténnek, és ne úgy, ahogyan szerintünk jó lenne, ha megtörténnének. 

Peace,
V
argAda

KÖNYVKRITIKA: Kollár Borbála - Alkoss szabadon! 

Kreatív ötlettár kicsiknek és nagyoknak

Még nyár elején meghívást kaptam a Boook Kiadó sajtó-eseményére, ahol ennek a nagyon kreatív, okoskönyvnek írójával is, és más anyukákkal is találkozhattunk. 

A két és fél éves gyermekem minden pillanatát élvezte, az utazástól, a néniktől, a gyerekektől, a szőlő-evésig, a könyvforgatásától az alkotásig. Minden volt. 

“Minden gyerek egy művész, a kérdés csak az, hogyan maradjon művész, ha már felnőtt.” 
Pablo Picasso

A könyv felépítése nagyon jó, van benne szakmai bevezető Gyurkó Szilviától, ahol megértjük, hogy a minőségi idő mindennél fontosabb a gyerek és a szülők között, és hogy erre a fajta figyelemre nekünk szülőknek nagyon oda kell figyelni ebben az információkkal és zajjal szennyezett világban. 

img_20190628_121730.jpgMegismerjük az írót is, és azt, hogyan is született meg ez a könyv. 

Nagyon tetszett, hogy leírták, hogyan kell használni ezt a könyvet, és kaptunk jelmagyarázatot is, melyik alkotáshoz kell szülő, hány éves kortól ajánlott, stb...majd találkozunk a módszertannal, és találkozunk a szent hármassal “kosz-káosz-katarzis”. Ez kell ahhoz, hogy megszülessen a saját világ, a kreatív én, és maga a szabadon alkotás. Ez volt az a pont, amikor engem kicsit elkapott a pánik, de erről kicsit később. 

Amiért ez a könyv biztosan sokat lesz nálunk forgatva, a természet szerepe, és az újrahasznosíthatóság fontossága. Annyi mindent dobunk ki, amiből lehet jó kis játékokat készíteni, hogy az döbbenet.

A férjem meg is jegyezte, hogy “nem kell ennyi mindent félretenni.” Értette ezalatt a kukoricás konzervdobozt, mikor rászóltam, hogy az még kell, meg a papír dobozra, amibe hozott a postás csomagot, a virágról maradt csomagolóanyagot, ami csodaszép színekben pompázott, a szívószálat, amivel lehet fújni a festéket, wc papír gurigák, tojástartó, műanyag dobozok, pukkanós müanyagfólia, reklámújságok, levelek, régi ruhák, és még sorolhatnám. Egy nagy papír táskába kezdtem el gyűjteni a hozzávalókat egy hónapon keresztül, mire elkezdtük ténylegesen használni a könyvet.

Igen ám, de ehhez meg kellett teremteni a helyet, ahol csak a gyermek játszhat. Nem kell folyton elpakolni. Vettem neki egy korának megfelelő asztalt, aminek az egyik oldalán alkotni lehet, a másik oldalán krétával rajzolni, és még fiókja is van, plusz két szék. Mivel a lányom még csak 3 éves, így kicsit be volt határolva, hogy mit tudunk megalkotni, mert ez a könyv inkább a 6 éves korosztály feletti gyermekeknek tud többet adni, de ami késik, az jön, vagyis a lányom is lesz 6 éves, és imádni fogja az ollóval való játékot, a ragasztgatást, a markerekkel való alkotást..stb. 

img_20190628_111224.jpg

Fontos, hogy akkor alkotunk, amikor neki van hozzá kedve, és nem akkor, amikor nekem lenne rá időm. Rájöttem, hogy a leány imád festeni, nem csak papírra, hanem a kezeire, karjára. 

Amikor egy vihar miatt kidőlt a barackfánk, akkor rengeteg fát vágtunk össze, és megkértem a férjemet, hogy legyen pár hosszabb fa, amit nem használunk fel, mert milyen jó kis bunkert lehet építeni belőle a kertben. Bunker nem, de sátor lett belőle, ahová minden alvó állatot kivittünk napozni. Az “arcpárnát” elkezdtük, de paca párna lett belőle, majd legközelebb. Viszont az önarckép másként, a térbeli látásmóddal kapcsolatban - arcképet nem, de csodaszép képet tudtunk együtt alkotni, színes lett, és olyan, amilyet ő akart… ezért megérte, és emiatt ajánlom ezt a könyvet minden szülőnek. 

img_20190628_121025.jpg

Viszont visszatérve a pánikra, mindenki készüljön fel a legnagyobb kupira, ami létezik, mert amikor belemelegedett a leány a nagy ragaszgatásba, meg a rajzolásba, akkor bizony minden a földön landolt, és óriási káosz alakult ki. Persze vannak nem ennyire nehéz alkotások, mert megtanulhatunk árnyékszínházat készíteni, vagy pecsét meséket gyártani, de kapunk ötleteket utazáshoz, ünnepekhez, minden olyan kalandhoz, aminek csak a fantázia szabhat határt. 

Ezt a könyvet ajánlom mindenkinek, aki szeretne kézügyeskedni, de nincsen hozzá bátorsága, és azoknak, akik egyedi dolgokon keresztül akarják megtanítani a gyermeküket az alkotás varázsára. 

Nagyon köszönöm ezt az utazást, mert alkotni jó, alkotni kell, alkoss szabadon! 

 

VargAda

Hát akkor most pihenünk!

A fenti mondat a háziorvostól érkezett tegnap, mikor meglepve látta, hogy én igen dolgoznék, de hát a térdem nem így gondolja. Pénteken leguggoltam, amikor valami reccsenést hallottam. Meg is fogtam a térdem, és utána mentem is tovább. Szombaton már éreztem hogy fáj, de kapott rá hideget, és elengedtem. Vasárnap sem volt gond, de hétfőn fel kellett mennem az emeletre, és akkor az már nem hogy nem esett jól, egyenesen megijesztett: “ez már nem vicc”. 

Telefonáltam, kedden 17 órára kaptam időpontot. Persze mehettem volna sürgősségire, csak hát a gyereket nem akartam ennek kitenni, én meg kibírom. Az anyáknak ez a dolga, mindent kibírnak. Aztán a gyermek lehet, hogy ebből valamit megérzett, mert közölte, ő nem akar bölcsibe menni. Mikor rájött, hogy ez nem fog menni, akkor jött a nem alvás. Három nap alatt azt hiszem, összesen nem aludtam egyben 4 órát, és nagyon fáradtnak is érzem magam, de a gyerek legalább a bölcsiben van. 

Nagyon furcsa volt ma egyedül lenni a lakásban. Utoljára 2016 októberében ültem egyedül a nappaliban feltett lábakkal, szülés előtt egy héttel, és vártam. Vártam, hogy megérkezzen, és ne csak megsimogassam a hasamon keresztül, hanem megérinthessem, megszagoljam, magamhoz ölelhessem, lássam őt. Őt, aki ma már lassan három éves, erős akarattal rendelkezik, megmondja, mit szeretne felvenni, megenni, inni, hova akar menni és mikor, és már nem felejt. Nem tudod átverni, egy kis figyelemeltereléssel, mert visszakérdez. A pelenkázás is meg fog szűnni lassan, mert Ő már nagylány. Mindent akar tudni, mindenről. 

Az egész életünk, látásmódunk megváltozott, és sajnos rájöttem arra is, hogy nagyon türelmetlen vagyok. Fáradtságom miatt nem tudok szuper anyaként reagálni arra, hogy felkel 1 órakor, mert a cumi eltűnt, keressem meg, miután átmentem hozzá a szobájába, majd 4 órakor, hogy éhes, majd 5 órakor, hogy pisilni kell… pedig teljesen normális, hogy ő felébred ezekre, de nekem is van mit tanulnom türelem terén. Majd 6 órakor meg könyörghetek neki, hogy keljen fel, mert várja a bölcsi. Imádom, szeretem, de néha nagyon nehéz. Másként nehéz, mint eddig. Más a felelősségünk vele szemben, de ha meg nincs mellettem, jön az aggódás, a hiányérzetem… el sem tudom képzelni nélküle az életem… és akkor jön ez a térdes probléma. 

bed-child-cute-101523.jpg

Amikor felfogom, hogy oké, vigyázok rá, de magamra is kellene. 

Sokan megkérdezték, miért szültem olyan későn? 

Egyrészt, mert nem jött össze, másrészt én mindig a későn érő típusú emberek közé tartoztam. Minden megtörtént az életemben, aminek kellett, csak 5 év csúszással. Ilyen a házasságunk, a gyerek születése. Nem éreztem későinek a lányom érkezését, de sokan már az idővel jönnek: de te 60 leszel, mikor ő 23. 

És? 

Jah, hogy öregszem… tessék nekem elmondani, ez önnek miért okoz akkora problémát? 

Mindent meg fogok tenni, hogy teljes élete legyen. Meg fogom tanítani neki amit kell, ahhoz hogy ha már nem leszek, akkor is érezze, hogy mindent megtettünk érte. Igen eltolódtak a korbeli különbségek. Más a generációs szakadék. Anyósom 40 felett kapta az első unokáját. Nekik ez a normális, az én korosztályomnak meg az, hogy 40 körül jön az első gyerek. De ez nem baj! Én húsz évesen tök alkalmatlan lettem volna anyának, 36 évesen imádok vele lenni, közel a negyvenhez, néha türelmetlenül, de meg tudom oldani a helyzeteket.

adult-alarm-alarm-clock-1028741.jpg

Különben az öregedés is egy óriási lufi. Amerikában el sem hitték, hogy elmúltam 30. Rendszeresen kérték el az útlevelemet, mert ott senkit nem a kora alapján skatulyáznak be, sőt Európában maradva, még Hollandiában sem. Azért szeretnek és fogadnak el, aki vagy, nem pedig azért tisztelnek, mert már elmúltál negyven.

Én ezt a kor kérdést komolyan nem is értem, ez csak nálunk ekkora “ügy”. 

Mi megyünk át az életünkön, - vagy éppen felpolcolt lábbal írom e sorokat - és újra tanulom, hogy hogyan kell magamra is vigyázni, hogy egy jobb világot adjak a lányomnak, addig, amíg élhetek. Itt nem csak arra gondolok, hogy egyek rendesen, ne igyak naponta két kávét, hanem hogy menjek rendszeresen szűrésre, figyeljek az egészségemre, legyen lehetőségem kikapcsolódni, és nem megfelelni másoknak… ugye? :)

VargAda

Képek: pexels.com

süti beállítások módosítása