Könyvek, Anyaság, és minden más, ami érdekel...

VargAda.blog.hu

VargAda.blog.hu

Egy zaklatás, és amit megtanultam belőle!

Egy év tanulsága...

2018. október 26. - VargAda

A zaklató, aki engem nem tudott békén hagyni, nem engem, hanem rajtam keresztül akart eljutni ahhoz a személyhez, aki hozzám közel áll. Ergo, amit tett, nem csak velem tette, hanem azzal is, aki ennek a többszörösével élt éveken keresztül.

A zaklatásnak ma alapvetően három megnyilvánulási formáját szabályozza a jog.
1. A munkahelyi (szexuális) zaklatás,
2. Etnikai, faji alapú zaklatás,
3.Személyes indítékú zaklatás, amikor az elkövető hosszabb ideje, visszatérően zaklatja az áldozatát.

A zaklatás alapesete vétség, amelynek két fordulata van, és a legegyszerűbben a következőképpen definiálható:

Zaklatást az követ el, aki mást rendszeresen azért háborgat, hogy beleavatkozzon a magánéletébe, vagy megfélemlítse. Ennek érdekében az elkövető telefonon, interneten vagy személyesen igyekszik felvenni a kapcsolatot a sértettel, annak akarata ellenére.

Zaklatás valósul meg tehát az éjjel-nappal történő rendszeres, névtelen telefonhívásokkal, az üzenetrögzítőn hagyott, vagy e-mail-ben, sms-ben küldött sértő, szidalmazó üzenetekkel. Forrás: dr. Zatnik Levente ügyvéd

Miért is írok róla? Egyrészt, amit én kaptam egy éven keresztül, nem kicsit viselt meg. Annyira, hogy külsős segítséget kellett kérnem. Több ügyvéddel beszéltem, akik ismerve az ügyet, túlzónak tartják, hogy egy ilyen embert még nem ítéltek el. Másrészt, miért nem jelentettem fel, aminek prózai oka volt: nem akartam, hogy megtudja, hol lakunk. Ugyanis ha én feljelentést teszek, akkor az illetőnek joga van tudni ki az, és mivel nem kezelik zártan az adataimat, mindent megtudott volna arról, hol élünk. Bár gyanítom, hogy ő erre játszott!  

Ezért a kialakult helyzet miatt, alkalmaztam mindent, amit megtehettem a zaklatás ellen, amiket pontokba szedve megosztok veled.

pexels-photo-948888.jpeg

Mobiltelefon: mindenhol letiltottam a telefonszámát. A mostani okos telefonokban vannak fekete listák, de én a szolgáltatóhoz fordultam. Így nem kaptam hajnali névtelen telefonokat, anyázós sms-ket.

Amikor már nagyon aggódtam, nem csak magam, hanem a családom miatt, beballagtam a legközelebbi rendőrségre, megmutattam a fenyegetéseket, továbbítottak egy felettes emberhez, aki azt mondta, amint meglátom, telefonáljak a megadott számra, vagy a 112-re. Legyen gyorshívón a szám, és addig beszéljek a diszpécserrel, amíg meg nem érkezik a járőr, főleg, mivel nagy esélye lesz annak, hogy a kiskorú lányom is a közelemben lesz, akiért én felelek.

Közösségi oldalak!

  • Adatvédelmi beállításoknál mindent beállítottam zárta, egyetlen egy adatom nyilvános, az pedig a nevem a privát oldalamon.
  • Csak ismerősök láthatnak képeket, bejegyzéseket, azokat is okosan teszem ki!
  • Nem jelölhetnek be képeken, bejegyzésben,csak jóváhagyással.
  • Az Facebookon kapott üzeneteket tiltottam, de sajnos ennek ellenére kaptam a kéretlen mappába üzeneteket, ekkor jeleztem a Facebook felé a zaklatást, és azóta oda sem kapok leveleket.
  • Illetve ha készítettem képet olyan helyen, ahol felismerhető a helyszín, nem azonos időben tettem, hanem napokkal később.
  • Nem jelöltem egyik közösségi oldalon sem a pontos helyet, hogy hol járok, étterem ahova pl többször is eljutok…
  • AMI a legfontosabb, megkértem mindenkit, hogy senki semmilyen adatot a legnagyobb jóindulattal se adja ki. Miért? Mert ez nem egyértelmű már mindenkinek.
  • Az összes olyan nyilvános csoportból kiléptem, ahonnan engem vagy a várost be lehetne azonosítani. Nyilvános csoport adatokat bárki meg tud nézni másik profilon keresztül, és megtudhat információkat rólad, a családoddal kapcsolatban stb.
  • Volt, aki megkért, hogy erre vagy arra szavazzak, és a poszt nyilvános volt… Nem tettem, még akkor sem, ha ezzel nem váltam szimpatikussá.
  • Közös ismerősöket letiltottam. Nem volt se kedvem, se időm senki miatt aggódni, így a legegyszerűbb megoldást választottam.

 

Mi van akkor, ha a blogom és nyilvános profilom van?

  • Ugyanúgy letiltottam a leveleit, a hozzászólásokat, volt hogy le kellett állítani, mert nem bírt magával. Letöröltem, és jelentettem a Facebooknak, a blog kezelőinek,  hogy zaklatnak.
  • A blogomon minden hozzászólást moderálni kell a mai napig, így hiába olvassa ötezer ember a cikkemet, ha hozzá akar szólni, meg kell várnia, amíg “beengedem” a kommenteket. Különben ott is lehet tiltani, de új profil, új email cím, és kezdődik minden elölről. Kösz, nem!

 

Illetve megszületett bennem a kétely, átértékeltem a kapcsolataimat:

  • Ha volt egy megbeszélésem, akkor csakis nyilvános helyre szerveztem.
  • Bejelentkeztem az érkezésemkor, és a haza induláskor, hogy pontosan tudják mikor merre vagyok!
  • Odafigyelek a környezetemre, ha elmegyek egy nagyobb rendezvényre, tudom, hol van a menekülő út - ezt mondjuk már évekkel ezelőtt bevezettem az életemben.
  • Vannak biztonsági intézkedések, amiket a legközelebbi barátokkal megosztottam, remélve, soha nem kell szólnom.

Amit meg kellett értenem és tanulnom magamról, hogy bár nem nekem szóltak a fenyegetések, de megviseltek… addig a pontig, amíg felfogtam, hogyha félek, aggódom, azzal ő nyer energiát, és szítja a tüzet magának. Nem nekem szóltak, amiket írt, nem velem van / volt baja… mégis egy életre megtanultam általa valami nagyon fontosat: merjek segítséget kérni, nézzek a hátam mögé, de ne hagyjam, hogy a zaklató nyerjen, mert annál a saját életem sokkal fontosabb, hogy ennél a posztnál többet fecséreljek rá.

Erről is beszélni kell,
VargAda

A bejegyzés trackback címe:

https://vargada.blog.hu/api/trackback/id/tr3214322633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2018.10.27. 21:42:44

Előzmények nélkül nem zaklatnak senkit sem.

Mostanában divat szó a zaklatás, liberális gumi csonton rágás. Keress más témát.

Tartok tőle nálad ez egy mondva csinált téma, nem életszagú a felvezetésed .

Sir Galahad 2018.10.27. 21:42:45

Adott esetben ezek a szabályok nyilván praktikusak, de szerintem hosszú távon így nem lehet élni. Én megtettem volna a feljelentést, úgy, hogy kérem az adataim zárt kezelését - ha jól tudom, erre van lehetőség. Amúgy meg kitartást!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.27. 21:42:47

1. Cenzúrázott blog, nem érdemel annyit, hogy érdemben hozzászóljak.
2. Egyébként nem tudom, ki mondta neked ezt a faszságot, amikor megteszed a feljelentést, jelezheted, hogy kezeljék "titkos" infóként az adataidat, ne adják ki a feljelentett számára.

VargAda 2018.10.27. 21:45:01

@Jakab.gipsz: hidd el, nem mondva csinált és ki hagytam volna az elmúlt időszakot. Zaklatás az ahol mindennap ér téged valami undorító üzenet, fenyegetés... Bitang nehéz, és anyaként még nehezebb. Nem kívánom senkinek...

VargAda 2018.10.27. 21:48:17

@Le a spammerekkel: azért cenzurázott, mert most sem engedhetek ki minden üzenetet... Amikor valaki azt írja, hogy "bazd meg a hulla anyádat", aki 4 éve a kezeim között halt meg, na az nem vicces... És hol ás el, mikor... Sem volt vicces.
Az adatokat ügyvéd mondta, hogy ha én jelentem fel akkor "nem tudják garantálni" a titkos adatkezelést, mert az ügyvéd megkaphatja pl meghallgatások miatt. Ennyit meg nem ér!

VargAda 2018.10.27. 21:49:12

@Sir Galahad: köszönöm. Nem egyszerű. Ezért kértem segítséget!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.28. 23:03:56

@VAdrienn: O.K., őszintén szólva én nem jutottam odaig az első olvasásban, csak átfutottam rajta és megakadt a szemem a feljelentésnél ezen a részleten. Nekem anno -igaz, az a harmadik alkalom volt, szóval késő :) - mondták a rendőrök, hogy jelezzem, ha nem akarom a feljelentett tudomására hozni, hogy ki vagyok. Nálunk csak permanens birtokháborítás volt a téma, szóval nem ilyesmi...

Cenzúrát meg elvből ellenzem. Te így is, úgy is látod, hogy mit ír az elkövető. Akkor meg nem mindeg,y?
süti beállítások módosítása