Egy ismerősöm egy ünnepi találkozó előtt ezt küldte nekem:

“Még egy kérésem lenne, ne szólj rá a gyerekemre, én sem szólok a tiedre, mert ez engem nagyon zavar! A gyerekem jól nevelt!”

Elolvastam az üzenetet, és egy pár percig néztem ki a fejemből, hogy most mi van? Aztán lehűtöttem az anyai indulataimat a zuhany alatt, és elkezdtem gondolkodni. Az üzenetre nem válaszoltam, nem akartam vitát generálni a találkozó előtt egy nappal.

Egy évvel ezelőtt a lányom egy éves és pár hónapos volt, alig járt stabilan, beszélni még alig tudott. Sajnos olyan anya vagyok, aki éppen most tanulja, hogy ne akarja mindentől megvédeni a lányát. Elesik, felkel, hisztizik, megnyugtatom, de azzal nem tudtam mit kezdeni, hogy mindent kitépnek a kezéből és meg frusztrált. A férjem szerinti alacsony ingerküszöbömet átlépte a helyzet. Megpróbáltam elmondani a másik gyermeknek, hogy ne tépje ki a gyerekem kezéből a játékot, hanem inkább kérje el tőle, amivel játszani szeretne, mert ezt már megtanítottam a neki, és oda fogja adni. Gyanítom, hogy ez a konfliktus volt a fenti üzenet alapja. Én úgy gondoltam akkor és ott helyben kezelni kellett a kialakult helyzetet, majd ami azt illeti utána nem is volt több problémánk.

Ha mész valahová vendégségbe, akkor készülsz és alkalmazkodsz.

Mindenkinek a saját gyereke a jól nevelt, de engedjük meg azt is, hogy a gyerekek közötti nagy korkülönbségek miatt is aggódósabb anyukákat ne osszuk ki, hanem először is gondoljuk végig saját érzéseinket, miért zavar a helyzet, mit érzünk mi és miért, mire volna szükségünk, ezután helyezkedjünk a másik helyébe, igyekezzünk megállapítani, ő mit érezhet, mire van szüksége - ha eddig eljutunk, mi már biztosan nem vagyunk annyira dühösek, aggódók, izgatottak. Ezután mesélhetünk a saját tapasztalatainkról, mint például:

“Én is féltem akkor, amikor…”
“Én az ilyen a helyzetekben úgy oldottam meg, hogy így és így…”

A legjobban akkor járunk el, ha előre lefektetjük a játékszabályokat, azaz megbeszéljük, korábban mi okozott konfliktust, és nem akkor kezeljük, amikor (újra) felüti a fejét, s mind indulatosak, aggodalmasak, anyatigrisek leszünk.

Vállalom: én túl-féltő anyuka vagyok, de igyekszem szabályokat vagyis keretet adni adott helyzeteknek.

Például:

• Játszóházban megmutatom, merre, hol található az innivalója, azért is, hogy ne más babák innivalóját igya meg véletlenül.
• Baba-Mama Klubban elmondom, hogy mindenki minden játékkal játszhat, de ha van olyan, amit mi viszünk, az lehet csak az övé, és más csak az ő engedélyével nézheti meg. Ha más gyerkőcnek is van ilyen saját játéka, akkor kérje el, szóljon nekem, vagy a másik anyukának…
• Ha fáj valamije, vagy rotyi van, szóljon, megoldjuk.
• Ma már, ha ismerkedik új gyerekkel, igyekszem csak figyelni, és nem beleszólni, amikor konfliktus keletkezik, egészen addig, amíg valamelyik fél nem válik erőszakossá. Akkor sem rohanok már el a gyerekkel, hanem megkérdezem, mi történt, hogy tudjuk megoldani közösen! Ilyenkor különösen fontos, hogy ne ítélkezzünk, ne feltételezzünk. Ne gondoljuk, hogy a nagyobbnak kell okosabbnak lenni, csak mert nagyobb. Ne kényszerítsük bocsánatkérésre egyiküket sem, pláne, ha nem is láttuk az esetet. Kérdezzük meg a kicsiket, mi történt, ne kreáljunk történeteket. Kérdezzük meg tőlük azt is, ők hogy oldanák meg. Taníthatjuk őket azzal is empátiára, ha megkérdezzük, ők mit éreznének a másik helyében, vagy hogy mit gondolnak, a másik mit érez, mire van szüksége? Ezek mind az együttműködő kommunikáció, az empátia alapjai.

Fontosnak tartom, hogy ne burokban neveljem, de a gyereknevelés nehéz munka, feladat, élethelyzet. Szerintem is jól nevelt a saját gyerekem!

Viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy csak azért, mert a gyerekeknek adunk kereteket / szabályrendszert az életében, nem válunk rossz szülővé. A szülő feladata a szeretet, a figyelem, a biztonság biztosítása, de mellette a korlátok, a keretrendszer felállítása is. Ez utóbbi segít igazán a biztonságos környezet kialakítását, hogy a gyerek érezze a biztonságot.

Nálunk enni, az asztalnál kell, a popóján ülve.
Ha elmegy, akkor nem eszik, és éhes marad.
Másnál sétálva eszik a gyerek, de ettől sem rossz szülő senki.
Én egy ilyen helyzetet úgy oldottam meg, hogy szóltam a gyerekeknek ebéd előtt öt perccel, hogy ebéd, majd elmondtam, hogy amikor kikapcsolom a televíziót, akkor jönni kell az asztalhoz. Voálá, csodálatos módon csak sikerült enni mindenkinek az asztalnál.

Hagyni kell a gyerekeket játszani, de az vesse rám az első követ, aki soha nem védte meg a gyerekét, ha bántották.

Jöjjenek a tanácsok, hogyan neveljünk jó gyerekeket vendégségre:

• Mondjuk el, mi fog történni, ki kicsoda, meddig leszünk ott.
• Ha olyan helyre megyünk (család, barátok), ahol tudunk egyeztetni a vendégség előtt pár játékszabályt, akkor tegyük meg, így kiküszöbölhetünk jó pár incidenst már előre.
• Mielőtt elmentek vendégségbe, érdemes elvinni a kedvenc játékot - továbbiakban TABU játék - amivel csak ő játszhat majd, ez az ő biztonsági játéka. Ha a többiekkel játszik, addig pl.: Anya vigyáz rá, és annak nem lesz baja. Ha érti, hogy a tabu játék mit jelent, el tudod magyarázni, ha másnak is van hasonló játéka, amit nem akar odaadni neki.
• Figyelünk rájuk! Ezt azért tartom fontosnak, mert én úgy törtem el gyerekként a kezem, hogy a szülők egyik szobában, mi a másikban, és meg is történt a baj, mikor megforgatták a forgószéket, ami kiröpitett az erkélyre.
• Nem kell rögtön beleavatkozni! Borzasztóan nehéz, de hagyni kell, hogy megtanulja a gyerek megvédeni saját magát.
• Ha úgy gondoljuk, eljött az a pont, hogy muszáj beavatkoznunk, álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk végig, miért érezzük ennek szükségét? Tényleg veszélyes a helyzet, vagy csak egy gyerekkori emlékünk, érzésünk villant be. Gyakoroljuk felismerni saját érzéseinket, igényeinket, ekkor tudjuk tanítani a kicsiket is ugyanerre.
• És alkalmazkodjunk a vendéglátóinkhoz mindaddig, míg az nekünk, a gyerekünknek nem ártalmas. Fogadjuk el, hogy mások vagyunk, más alapelveket követünk. Nem tudjuk a miénket ráerőszakolni a másikra.

Jó gyereknevelést, és sok türelmet kívánok mindenkinek!

A cikkem megszületéséhez segítséget kértem Varga Szilviától - családi mediátor, coach, empatikus kommunikáció szakértőjétől, amit ezúton is köszönök.

VargAda