Egy anyukákat tömörítő vállalkozói csoportban bemutatkozott Kolta Zsófi, aki két gyermek édesanyja, a következőkkel: “bloggereket keresek, akik telefonszámos Callkötőért cserébe bemutatják a terméket, és felhívják ennek fontosságára a figyelmet (pláne a kinti programok és nyaralások/strandolás közeledtével).”
Bevallom elgondolkodtam, mert bár nem vagyok egy nem odafigyelős fajta, de tényleg, mi van akkor, ha a gyerek véletlenül más kezét fogja meg… a többi rémlátomásomat inkább meg sem osztom veletek, akadt belőle hirtelen párszáz. Írtam, hogy ha nem gond, hogy a kislányom 16 hónapos múlt, akkor szívesen kipróbálnánk a Callkötőt. Zsófi jelezte, hogy a kisebbik gyermeke 18 hónaposan kezdte el hordani, és onnantól kezdve már nagyon érdekelt, hogyan fogja a kislányom fogadni… Le kellett mérni a kis csuklóját… kiválasztani a színeket. Én 0036-os telefonszám kombinációt választottam, mert mi azért nyáron többször át fogjuk lépni a határt, és nem baj, ha nem 06-os számot hívnának - bár remélem, hogy sosem fognak hívni!
1. nap | Megérkezett a Callkötő
Nagypapa hozta a borítékot, és amikor meglátta a színes karkötőt a lányom, szája tátva maradt és mutatta, hogy meg akarja nézni. Nézegette, forgatta, húzta-vonta - első teszt pipa! - nézett rám, nézte a színes gyöngyöket - amiknek színéről előre egyeztettünk Zsófival, és amikor elkészült, kaptunk is róla képet. Elmondtam neki, hogy ez egy karkötő, ami az övé, és anya telefonszáma van rajta! Megmutattam neki, hogyan kell felvenni, amit azonnal le is szedett, majd próbálkozott a bal kezéről a jobbra felvenni, persze kisebb-nagyobb sikerekkel.
Amikor már dühösen eldobta, félretettem, hogy akkor másnap megpróbáljuk újra. Egyrészt azért, mert sosem hordott semmilyen “ékszert” a fülbevalóin kívül, másrészt, mert ez tényleg nagyon új dolog volt neki.
2., 3., 4. nap | Próbálkozunk
Már magától fel tudta venni, és inkább ez érdekelte, így le-föl, le-föl… de nem maradt rajta. Ismerkedési fázisba kerültek a karkötővel, amit végül elraktam.
Egy héttel később viszont újra elővettem és széles mosollyal jelezte, hogy tudja, ez az övé, majd tartotta a kezét. Nyertem, a Callkötő maradt, még azért néha le-föl veszi, de nagyjából rajta maradt. Imádja a színeket, már ismétli velem a szavakat.
Aztán jött a nagy teszt. Nagymamával és nagypapával elmentek a csónakázó tóhoz, csak ők hárman, hogy anya tudjon haladni a munkájával. Szerintem a lányom megérezte, hogy nekem fontos, hogy a Callkötője a csuklóján maradjon, és szó nélkül tűrte, ahogy felöltöztettem, nem vette le. Átadtam a nagyszülőknek a lányt két hatalmas puszival, és bár szétaggódtam magam, egy kicsit megnyugvást adott, hogy ott a karkötő a csuklóján. Mama bátor volt, mert felhívott, és engem az ideg is elkapott, de csak azért, hogy jelezze, minden rendben van, és a Callkötőt sem bántotta a kislány, csak nézegeti.
Tudom, hogy a gyerekekkel beszélni kell arról, hogy vannak rossz emberek, és hogy senkivel ne menjenek el, de mi van, ha tényleg elvesznek, és csak a karkötő az, amivel tudják azonosítani? Mégsem tehetek chipet a bőre alá, vagy tetováltathatom fel rá minden adatát, bár egy modern jövőbeli világban lehet ez lesz a normális, de amíg itt élünk, és apróságokkal tudunk tenni az ő biztonságukért, akkor ez egy nagyon hasznos dolog.
A Callkötő elérhető a facebookon - https://www.facebook.com/callkoto/
Bátran ajánlom, mert nagyon hasznos!
VargAda
