Minden, amit a fejlődésedhez tudnod kell!

Varga-Czakó Adrienn

Könyves Bloggerek Figyelem!

Workshop és ami mögötte van

2018. augusztus 14. - VAdrienn

Amikor elkezdtük a Kildarát, sosem gondoltam, hogy magam is kedvet kapok ahhoz, hogy könyvkritikákat írjak. Egyrészt mert nem éreztem magam olyan jónak, másrészt mert nem éreztem feladatomnak, hiszen rendezvényeket szerveztem, kiadókkal tartottam a kapcsolatot, manageltem a weboldalt… stb.  

A könyves bloggerkedést én mindig kívülről szemléltem. Nem akartam határidőkre elkészülni a recenziókkal, nem volt kedvem időre olvasni, és láttam a hibáit is a könyves bloggerkedésnek a kildarás bloggereken keresztül.

20180814_084029_0001.png

Nem könnyű, ha valaki ezt választja hivatásnak. Nagyon sok bloggernek adtam tanácsot, nagyon sokan meg is fogadták, és láthatóan haladnak felfelé azon a bizonyos létrán. Viszont azt is láttam, hogyan  égnek ki és tűnnek el nagyon tehetséges bloggerek, akiket vagy az élet, vagy az idő korlátai nem engedtek tovább.

Aztán megtanultam, hogy melyek azok a határok, amiket megengedhet magának a Kildara, és melyek, amiket soha. Mindennek - mai fejjel már tudom -, nagyon nagy ára volt.

Mindig azt kérem a bloggerektől, hogy ha nem tetszett a könyv - mert ugye ez is kardinális kérdés! - akkor magyarázzák meg miért nem, de minden könyvben van olyan, ami miatt (akár szereplő, helyszín…) mégis végigolvasta. A fikázást, és a lekezelő hangnemet viszont sosem lehetett eltűrni senkitől, semmilyen körülmények között. Volt nem egy olyan blogger, aki esküdözött, hogy ő tanulni akar és fejlődni, majd az első kritika után ha kérdésekkel küldtem vissza az írását, hogy ezekre válaszolj, mert ez vagy az nem világos, megsértődött, és elmenekült, mert szerinte túl sokat vártam el. Ezek a bloggerek hamar elmentek, és pont ugyanott totyognak mint előttünk.

Kicsit ugorva az időben, én tarthattam meg a könyves bloggereknek egy előadást a Könyvfesztiválon, ahol több pozitív, mint negatív véleményt kaptam, és bátorkodtam összeszedni minden bátorságomat, hogy tartsak egy könyves bloggerek részére összeállított workshopot, ami 180 perc körül jár most, és még mindig nincs meg benne minden.

 

Jöttek is a kérdések, miért fizetnének nekem? Mit tudok én, amit máshol nem tanítottak / írtak le?

Egyrészt, én nem csak könyves blogger vagyok, hanem a Kildara alapítója, és négy éve gyakorlatilag csak könyves dolgokkal foglalkozom, sok bloggerrel tartom a kapcsolatot, és még többel dolgoztam már együtt, és nem mellesleg sok kiadónak segítettem / segítettünk a munkánkkal. Másrészt, mert olyan tudás birtokában vagyok, amit én tényleg szeretnék átadni, mert a könyves bloggereknek szükségük van a képzésre.

Miért?

Mert ők a jövő!

Az ő véleményük fontos, az írónak, a kiadónak, a leendő olvasónak.

De, hogy legyenek jó bloggerek, ha senki nem mondja el nekik, hogyan kommunikáljanak, írjanak könyvkritikát, hogyan optimalizálják a blogjukat, mire figyeljenek egy játéknál, és hogyan építsék fel a saját brandjuket? Könnyű elvárni valamit a technikában jártas generációtól, ha nem fogjuk a kezüket, és segítünk nekik!

Miért kérsz érte pénzt? Miért nem tanítasz ingyen?

Mert a tudás hatalom - elég nagyképűen hangzik, de így van. Négy éve kitaláltam, hogy addig csinálom a Kildarát amíg nem lesz belőle mindenkinek pénze.

Nem lett.

A kiadók nem fizetnek egy kritikáért, de küldenek könyvet, megosztják a tartalmainkat. Az írók szintén.

Anno a könyves rendezvényeket elkezdtük, azóta mindenki író-olvasó találkozókat csinál, mi abbahagytuk, mert felesleges volt beállni abba a jó hosszú sorba, amit mások vezetnek. Megcsináltuk az országos könyves felmérésünket, nulla forintból. Nem lett reprezentatív, mert nem is annak szántuk, de elindult valami, és több irodalomtudományi kar, előadó, kutató kérte el tőlünk az adatokat, vagy került be szakdolgozatokba, előadásokba, ami nekünk óriási teljesítmény, remélve, hogy az olvasási szokásokkal jobban foglalkoznak majd. Mint ahogyan megbecsülik a könyves bloggereket, akik ha tisztességesen csinálják a munkájukat (mert ez munka!) akkor hiszem, hogy lehet belőle bevételük.

Azért nincs ingyen, mert ha te fizetsz érte, akkor komolyan is gondolod, és ez egy szolgáltatás. Kapsz érte tudást, tapasztalatot, lehetőséget, hogy megváltoztasd a rossz szokásaidat!

Mi történik a könyves workshopon?

Beszélgetünk, tematikus témákról, ami a könyves bloggerek mindennapjaihoz tartozik.

Hogyan legyen jobb a blog, a könyvkritika, milyen reklám lehetőségeket lehet okosan használni… és még nagyon sok minden, amit azért nem írnék le, mert tudom, hogy pár hónapon belül lesz olyan, aki hasonló dolgot fog “kitalálni”. Nem lóg bilibe a kezem. :)

Miért Te?

Mert minden tapasztalatom megvan ahhoz, hogy elmondjam neked.

A Kildara csapat vezetője - csapatmunka, egyéni teljesítmények.
Könyves blogger - mert egyedül is meg kell állni a helyedet.
Édesanya - ez utóbbi az időmanagement miatt szokott érdekes lenni!

Miért írtam le ezeket?

Mert sok olyan véleményt is kaptam, hogy hülyeség a könyves bloggerekkel foglalkozni, mert ők annyira nem is fontosak. Nem értek ezzel egyet, mert igen is kell nekik a képzés, hogy jobbak legyenek, és elérjék az olvasókat, a kiadókat és végül az írókat.

Vannak nagyon tehetséges bloggerek, akik több év munkájával építették fel egyedül magukat, és volt aki jelezte, hogy a tapasztalata ellenére is eljön, mert tanulni szeretne, és lehet lesznek olyan egymásnak szimpatikus bloggerek, akik képesek lesznek ezen a piacon együttműködni, példát mutatni. Egy könyves blogger is lehet olyan elismert, mint a beauty bloggerek, vagy bárki, aki megdolgozott a sikeréért!

 

A kérdés: te képes vagy megváltozni, hogy jobb legyél?

Ha igen, jelentkezzél itt: http://bit.ly/2OV4iXZ és gyere el!

 

Nem fogsz csalódni!

Várlak szeretettel:
VargAda

 

KÖNYVKRITIKA - Sárvári Töttős Györgyi, Győri Ildikó: Varázspálca szakszerviz

KÖNYVKRITIKA - Sárvári Töttős Györgyi, Győri Ildikó: Varázspálca szakszerviz 

  img_20180803_160836_186.jpg

Danó, az iskolába készülő kisfiú különleges barátságot köt a kertben álló vénségesen vén diófával. Az ő ágai közé menekül, ha el akar bújni a világ elől, és hozzá szalad, ha eluralkodik rajta a szomorúság. Ha nem tud elaludni, vagy ha úgy érzi, nem szeretik a bölcs diófa mindig tud egy mesét, ami Danót ráébreszti a megoldásra. Persze, itt a szél és a mese szárnyán csurran-cseppen némi varázslat is, hiszen beleshetünk a Varázspálca szakszervizbe is. Tavasztól télig, óvodától iskoláig vezet végig bennünket ez a gyönyörűen illusztrált történet mindazokon a néhol apró, máskor az életünket megkeserítő konfliktusokon, amelyekben gyerek és szülő gyakran találja magát. Mesék a nemalvásról, az orvostól való félelemről, a dühkitörésekről, a vesztés nehézségéről és a mindennapi gyerekszülő konfliktusokról.  

KIADÓ: KOLIBRI KIADÓ/ OLDALSZÁM: 55 / KIADÁS ÉVE: 2015 / MŰFAJ: 6-10 ÉVES, GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI / ILLUSZTRÁCIÓ: SZALMA EDIT 

Gyermek és ifjúsági kategóriába sorolták ezt a könyvet, de én gyakorló szülőknek és 6-10 éves korosztálynak ajánlanám. Miért szeretném ezt rögtön az elején tisztázni? Sokan tényleg egy tipikus mesekönyvnek tartják, de ez több annál. Azoknak a szülőknek, akik olvasnak esti mesét tudják, hogy a mese tanít, elgondolkodtató, tanulságokat kell, hogy adjon a gyermeküknek. A megfelelő mese a megfelelő korosztálynak nagyon fontos. 

Ennek a mesekönyvnek nem az a célja, hogy rögtön megváltoztassa a gyermek viselkedését, hanem, hogy elgondolkozzon azon, amit hall egy másik szempontból. Mi felnőttek, bármennyire is képesek vagyunk komplex dolgokat megoldani, sosem szabad elfelejteni, hogy a gyermekek lelke ennél sokkal egyszerűbb vagy éppenséggel bonyolultabb. Például, ha a lányom sok mesét néz a tévében, rosszul alszik. Ha sok ember veszi körül, akkor is befeszül, de akkor is, ha nincs lehetősége egyedül játszani. Tudom, szerencsés vagyok, de tisztában vagyok azzal, hogy ez bármikor megváltozhat, ha jön a bölcsőde, óvoda, iskola. Ez a könyv alternatív lehetőséget ad arra vonatkozóan, hogy a gyermek jelenlegi lélektani szintjén kezelje a lelki dolgokat, gondokat. 

Tetszett nagyon, hogy a történetek egymás után építik fel magukat. A szereplők változnak, de mindig visszacsatol az alapokhoz. Család, anya, apa, kapcsolatok, öreg diófa. A történetek végén a szerző a szülőkhőz szól: “gondolatok a…” címmel; ezeknek a szösszeneteknek a lap-színe eltér a történetek lapjának színétől. A szülők feladatokat kapnak, de a szerzők el is magyarázzák az adott helyzetet. Sok minden evidensnek tűnhet, de egy gyerekkel szemben ez nem biztos, hogy így van. 

“Mind hallottuk a kifejezést: ”elég jó anya”. Jó néhány, a témával foglalkozó szakkönyvben találkozunk ezzel a biztató gondolattal: nem kell tökéletesnek lennünk, ha szülőkké válunk, legyünk egyszerűen elég jók!“

Nekem tetszett maga az ötlet, hogy meséken keresztül komolyabb témákat is megértethessünk gyerekekkel, mint például a düh, jókedv előhívás, a belső erő, szeretet, tehetség, végezetül pedig az alvás fontossága. 

Úgy gondolom, a maga kategóriájában nem véletlenül lett Aranykönyv 2016-ban. Az illusztrációk nagyon kedvesek, szépek, dicséret illeti SZALMA EDIT munkáját, 

Ez az a könyv, ami biztosan felkerül a könyvespolcra, és sokszor fogjuk olvasni együtt, amint a gyermekem elérni azt a szintet, amikor már képes lesz megérteni. 

Olvassátok szeretettel,

VargAda 

 

Amikor érzed, a gyermeked már nem baba…

Kilenc hónapig vigyáztam rá a pocakomban, aztán mikor megérkezett, óvtam őt tovább, hordoztam, szerettem, aludtam vele, etettem, vittem orvoshoz ha kellett, és ő hagyta.
Egyrészt mert nem is értette, mi történik körülötte, másrészt mert minden újdonságot könnyen megtapasztaltunk együtt. Ha én ott voltam, akkor nem eshetett semmi baja, és én ott voltam, nekem sírhatott, panaszkodhatott, aludhatott rajtam, velem, együtt.

Elkezdett kúszni, emlékszem hogy meglepődött, amikor átkúszott a konyhaasztal alatt, és döbbenten nézett rám, hogy ezt most ő nem érti. Egyre gyorsabban mászott. Majd álldogált a kanapé mellett, de csak nem akart elindulni. Jöttek az okos anyás gondolatok, hogy az enyém már ilyenkor szaladt...amire általában azt válaszoltam, hogy “oké, nem szalad, de cserében 12 foga van!” A szaladó kölyköknek ha hat-nyolc volt, de neki 12. Azok akik addig örültek a szaladásnak, aludtak. Mi nem szaladtunk, mert addig nem aludtunk, aztán aludtunk, több éjszakát egymásután.

Máshogy fejlődött, másként ért meg a járásra, aztán eljött 2018. január 3-a. Egy baba-mama klubban tett meg először pár folyamatos lépést, majd egész nap sétált, és onnantól kezdve folyamatosan jön megy. A lépcső még csak ülve “mászható”, de már ezzel is kezd kibékülni.

Itt a nyár. Meleg van, eleinte úgy véltem, hogy jó a babakocsi, mert lehet bele pakolni, és van benne kontroll. Ez így is van, de! Attól neki még kell, hogy koszos legyen, hogy elessen, hogy megtapasztalja, hogy a kis teste sérülékeny, és vigyáznia kell rá. Kaptunk mindenféle biciklit, van ami már kicsi, van ami még nagy… aztán a pékségben két kisfiú édesanyja hozott nekünk egy kismotort. A lányom szemei megcsillantak. Hazavittük, de még nem tudja átlendíteni a lábát, ezért anya segít neki felülni rá, majd leszállni… de már tud vele menni. Megtapasztalta, hogy kell a lejtőn gurulni, ahol lobog a haja, és hangosan kacag, az emelkedőket utálja, ekkor anya segít neki… de ő önállóan akar közlekedni, már amennyire egy 20 hónapos képes erre. Tudja, mi a járda, ha jön autó, akkor meg kell állni, ha zebra van, meg kell fogni anya kezét.

Nem beszél, nem formáz számomra érthető szavakat, viszont már 16 foga van, és a NEM, KAKA, CICI, KUKA, MAMA szavak már mennek. Babanyelven sokat magyaráz, de bármennyire is szeretném az idő vas fogát megfordítani, rá kellett jönnöm, hogy neki már én nem vagyok elég. Kellenek a játszópajtások, akik el fogják venni a játékát, és fel fogják lökni véletlenül. Nekem meg hagynom kell, hogy csak akkor óvjam meg, amikor szüksége van rá! Jövőre megy bölcsibe, mert évvesztes, és úgy érzem, ezzel teszem neki a legjobbat, még az ovi előtt.

baba_blog.jpg

Ezeket miért írtam le?

Nagyon sok anyukával találkozom, akik egyszerűen nem értik, hogy  a gyermek fejlődik, és tanul, mindennap, minden pillanatban. Ezt nem lehet megakadályozni!

Ezeknek az anyukáknak el szoktam mondani, hogy

  1. ne félj, azzal, hogy ő már fut szalad, beszél, menni fog a vécére szoktatás, bölcsi, óvoda… ő szeretni fog, hiszen te vagy az édesanyja, a védelem, a biztonság, a szeretet és még sok sok minden.
  2. azért, mert hozol szabályokat, nem vagy rossz anya!
  3. igen, ő nem a te kicsinyített éned, hanem egy különálló kis ember. Nem kis felnőtt, hanem egy teljesen önálló gyermek, akinek szüksége van a tudásra, hogy okos gyermek majd felnőtt váljon belőle.
  4. engedd, hogy önmaga legyen!
  5. nem óvhatod meg mindentől, és meg kell tanulnia az élet dolgait.

Lelkileg nehéz látni, hogy már nem kellek neki annyira, mint pár hónaposan, de tudom, hogy ez így van jól. Már nem bírom el a popsiját a hátamon, hiszen robogni akar, és érezni a szelet, ahogy a hajába kap.

Drága Anyukák!

A változás állandó, és ezt el kell fogadni, akkor is, ha ebbe minden édesanya szíve egy kicsit megszakad, de higgyétek el nekem, ha megszületett a gyereked, már akkor “szuperanya” erővel bírsz, ez már ahhoz képest semmi :)

Hajrá szuperanyuka!
VargAda

Egy testkép zavaros anyuka kicsit össze akarja szedni magát.

Gyerekkorom óta van testképzavarom, amit köszönhetek a nyolc év táncnak, a velem szemben állított megfelelési kényszernek, és annak, hogy senki nem mondta, hogy amit látok, az nem az, amilyen valójában vagyok. Ördögi kör.

A testképzavar olyan viselkedészavar, amely során az illető nem tudja helyesen megítélni a saját testét, mert egy természetellenes ideálhoz hasonlítja. A testképzavarok nemcsak kényszerességet, de fokozott megfelelési vágyat és szociális elszigetelődést is eredményezhetnek.

Testképzavarnak nevezzük azt az állapotot, amikor az illetőnek téves, negatív elképzelései vannak a saját testéről. Ehhez társulhat még önbizalomhiány, szégyenlősség, kommunikációs nehézségek is.  - Somogyi Katalin klinikai szakpszichológus.

 

Tizenhat évesen azért hagytam abba a táncot, mert egy fellépés alatt beszakadt a csapat alatt a színpad, és mint kiderült, hiába nem volt felületi sérülésem (értsd ez alatt, nem vérzett a lábam!), de a térkalácsom csúnyán megrepedt. Ha akkor eltörik, és úgy gipszelik be, ma lehet tánctanár vagyok, nem pedig anyuka. Olyan ember lánya vagyok továbbá, aki európa és világbajnok savaria táncos, emiatt mindenkinek nagy reménye volt felém, de én inkább balettoztam, meg jazzt tanultam, majd a hip hop felé vettem az irányt, nehogy valaha keringőre cseréljem az általam szeretett táncot. Aztán ott voltak a tánctanárok, akik nem minden esetben a tehetséget nézték, hanem, hogy ki mutat jól a kamera előtt, „és ki az, aki bírja, ha letapizták”.

Mocskos egy szakmáról beszélünk. Ha vékony voltam, vittek divatbemutatókra, klippekre, ha felszedtem pár kilót, máris a hátsó sorba tettek... mit tesz ekkor egy tinédzser, akinek gondjai vannak? Kefiren, vízen és almán él, hetekig.

A balesetet követően a kórházban jelezték, hogy alultáplált vagyok, ezért jó lenne, ha felszednék pár kilót. Anyám meg lelkesen főzött, és a kényszerpihenő alatt amíg nem mozogtam, hirtelen lettek melleim, fenekem, combom és pikk pakk lettem 65 kiló, majd 70, az ötvenből. Próbáltam meghánytatni magam, de szerencsére nem szeretek hányni, így szóba sem jöhetett bármi drasztikus mód a fogyásra. Akkor nem ettem, csak úgy tettem. Aztán bementem a táncsuliba ahol közölték, hogy vagy nagyon gyorsan leadok 15 kilót, vagy vissza se menjek… nem mentem vissza, soha többet nem tanítottam, táncoltam, de a mérlegre sem álltam rá. Megszabadultam a részeg kocsma-tulajoktól, akik árgus szemekkel néztek, mikor öltözködtem, de csak az irodában lehetett átöltözni - miközben nem ez volt megbeszélve! Nem volt több utazás, részeg rajongó, kéretlen jegyért, vip listára való felírásos telefonhívások… megszabadultam mindentől. Szó szerint újra terveztem az életem. Visszaültem az iskola padba, leérettségiztem, szakmát kaptam, dolgoztam, utaztam és éltem külföldön.

Eltelt úgy 10 év az életemből, hogy nem volt a lakásomban mérleg, és senkit nem is érdekelt, hány kiló vagyok. Én 36-os ruhákat hordtam, az xs is rám jött, és nem érdekelt, ki mit gondol a testemről. Aztán valaki rám szólt, hogy te eszel egyáltalán?

Ott megvilágosodtam, hogy könnyű úgy vékonynak lenni, hogy alig eszek. Emlékszem egyszer egy szponzori vörös dögös ruhát adtak rám, és kíváncsiságból ráállítottak a mérlegre, ahol kiderült, hogy nagyon vékony vagyok, és ez már engem is aggasztott. Elkezdtem odafigyelni, hogy napjában tényleg ötször egyek, igyak sokat, lehetőség szerint vizet. Aztán egyszer csak megérkezett a legnagyobb változás eddigi életemben, mégpedig, hogy anyuka lettem.

Olyan orvost kerestem, aki hallott már a testképzavarról, és nem nevetett ki. Kötöttünk egy megállapodást, hogy én tényleg azt eszek amit szeretnék, mértékkel, a védőnő a kért időpontokban lemér, és nekem nem kell megnézni, csak elvinni neki a kiskönyvemet. Vicces lehet ezt elolvasni, pedig az, hogy én ezt elmondtam, nekem nagyon nehéz volt. A testkép zavar olyan, ami tényleg fejben okoz gondot. Én nem láttam magamat szépnek akkor sem, ha 55 vagy 60 kiló voltam, mert én csak a dagadt hasamat, a vastag lábamat láttam, ha mérlegre álltam. Úgy gondoltam, ha nincs mérleg, a problémám sem jön elő, de a terhességnél ezt nem lehet elkerülni. Mérlegre kellett állnom havonta egyszer. Utólag láttam, hogy hat hónapos terhesen voltam 66 kiló, nyolc hónaposan 72, és a szülés napján kereken 80. Hetvenkét kilóval mentünk haza a kórházból. Akármennyire próbáltam odafigyelni az étkezésre, nagyon zavart, hogy csak 40-es ruhákat hordtam, minden tükörben amiben láttam magam, egy dagadt disznónak tűntem, és nem akart lefelé mozdulni a mérleg. Elkeseredtem, és egyben el is szégyelltem magam, mert én mindig is szerettem a ruháimat, azt ahogy kinéztem, de a kilók újra ott ugráltak a szemem elől és éreztem, hogy jön elő a "mérlegszörny", amit már érzékeltem.

Egy éves volt a kislányom, mikor már megjártam a gyógytornászt, és elkezdtem életemben először a 160 grammos diétát. Lement pár kiló, de nem voltam elégedett…aztán jött a Hypoxi.

cikk_borito_vargada.jpg

A vesztesek teljes nyugalmával mentem el az ultrahangos kezelésre, majd tekertem fekve 30 percet egy vákumos biciklin, és feküdtem további 30 percet a nyirokmasszázsban, ami alatt végre kiolvastam jó sok könyvet.

Betartottam a diétát, odafigyeltem, hogy a kezeléseket követően ne vigyek be szénhidrátot, és egyszer csak belefértem a 38-as ruháimba. Egy hónap alatt 6 centi ment le a hasamból, 4-4 a fenekemből és a csípőmből, 2-2 centi a combjaimról, összesen 3 kiló ment le rólam, és a közérzetem is határozottan javult. Kezdtem magam újra szépnek érezni, amit persze kifelé nem mutattam, de nekem fontos volt. Akikkel ritkán találkoztam, látták a változást, de a közvetlen kapcsolataim csak azt értékelték, hogy jobban vagyok. Emellett kipróbáltam az otthoni tornát, meg ezer dolgot, de ha a gyerek végre aludt, akkor inkább dolgoztam, mint hogy tornázzak, azon kevés szabadidő mellett amit megengedhettem magamnak.

Nem mondom, hogy nem volt nehéz két hetente a mérlegre állni, sőt egyenesen remegtem az idegességtől, de mikor már elindult a fogyás, elkezdtem nem görcsösen ragaszkodni az általam elképzelt képhez. Itt hozzáteszem, hogy mindemellett mikor már felfogtam ésszel, hogy a testképzavar nem játék, kértem segítséget, szakemberektől. Ez a folyamat nem egyik napról a másikra változott meg bennem, hanem nagyon hosszú idő kellett hozzá.

Nagyon érdekes volt megélni, hogy végre őszintén elmondtam, hogy én nem azt látom, mint mások. A legkisebbhez mérten eggyel nagyobb vákuum gallért adtak rám a hypoxiban, és megkérdeztem, hogy ez most jó-e? Hát néztek már rám meglepve, de ennyire még sosem. Többen nem értették, mit keresek ott. Hogy egy pillanatra megláttam azt a lányt, aki tényleg vagyok, nem jelenti azt, hogy én mindig azt látom, amit mások, és ez okozza a gondot. Akik tudnak erről megígérték, hogy ha kórosan lefogynék, szólni fognak, így bármennyire is utálom a mérlegeléssel járó stresszt, végigcsinálom, hogy újra 58-60 kiló legyek, és megpróbáljam jól érezni magam újra a bőrömben…

Jó újra felvenni azokat a nadrágokat, pólókat felsőket, amiket a baba érkezése előtt hordtam, de még nem lennék bátor, kimenni egy bikiniben a strandra… De talán egyszer erre is sor kerül majd.

Ha szeretnél, követhetsz Instagramon, ahová további képeket teszek fel a hypoxi kezelésekről.

Olvassátok szeretettel,és szeressétek magatokat!
VargAda

 

KÖNYVKRITIKA: Corinne Sweet - Nyugalomnapló / Szorongásoldó gyakorlatok - bárhol bármikor

Egyszerű, ám hatásos gyakorlatok a nyugalomhoz és tisztánlátáshoz

Heves szívdobogás, örökös aggódás, légszomjjal kínzó, álmatlan éjszakák - ezek a minden negyedik embert gyötrő szorongás tünetei. A szorongás gyakran eluralkodik rajtunk, de kezünkbe vehetjük az irányítást.

Corinne Sweet gyönyörűen illusztrált kötete - amelyben a saját gondolataink is helyet kaphatnak - bárhol és bármikor elvégezhető gyakorlatokkal és inspiráló gondolatokkal segít feltárni szorongásunk okait és kezelni a stresszes helyzeteket.

KIADÓ: HVG KÖNYVEK/ OLDALSZÁM: 200 / KIADÁS ÉVE: 2018 / MŰFAJ: ÉLETMÓD, EGÉSZSÉG 

A Nyugalomnapló részemről egy tudatos döntés volt, hogy megveszem. Nem szeretem az “én vagyok a tuti, és megmondom, hogy ha te ezt meg ezt csinálod, akkor jobban leszel, mert azt mondtam” könyveket. De ezt a könyvet többen is ajánlották. Nem vagyok egy szorongó típusú ember, de voltak nagyon nehéz időszakok az életemben, és tudom, hogy a depresszió egy alattomos, aljas valami, ami csak jön és pusztít könyörtelenül. Belegyalogol az életedbe, átveszi az uralmat és elnyom. Igyekszem nyitott lenni a barátaimmal szemben, és ha tudom, hogy bajban van az illető, megpróbálok segíteni, ha elfogadja. 

Ez a könyv nekem egyfajta megerősítés azzal kapcsolatban, hogy az első lépés minden esetben a felismerés. Az, hogy valaki képes legyen felismerni, ha szorong, ha süllyed a negatív oldal felé, és tenni az adott rossz érzés ellen. Vannak a tipikus “panaszkodom” emberek, akiket az éltet, ha mindig ők vannak a középpontban; na nekik ez a könyv nem való. Ez a könyv azokhoz szól, akik szeretnének változtatni a jelenlegi helyzetükön. 

“Képzeld el, hogy egy csigalépcsőn haladsz lefelé. Csak mész egyre lejjebb és lejjebb, bele a vaksötétbe. Nem érzed jól magad. Félúton legszívesebben visszafordulnál, de nem lehet, viszont tovább menni sem akarsz.

Ekkor valaki leereszt neked egy kötelet.”

Nagyon jól felépített könyv, kezdve a szorongás fogalmától, a másodlagos traumatizáción keresztül, a generalizált szorongáson túl, a pánikrohamon át. De bemutatja, milyen lehetőségei vannak azoknak, akik nyitottak egy terápiára, mint például a kognitív viselkedésterápia (CBT), vagy Mindfulness, a tudatos jelenlét. Ami fontos még ebben a könyvben, hogy nem ítélkezik, vonja kérdőre az olvasót a kialakult helyzete miatt, hanem segít. Elmagyarázza, hogy nem szégyen segítséget kérni, sem terápiára menni ebben a zajos, stresszes világban. 

“A médiazajjal az az egyik legnagyobb probléma, hogy sokunkkal, érthető módon, elhiteti: a világ csupa veszély, sosem lehetünk biztonságban, minden sarkon támadók leselkednek ránk, állandó fenyegetettségben élünk - pusztán azért, mert a különböző képernyőkön folyamatosan ilyesmiket szembesülünk. 

Pedig a szakemberek szerint ma nagyobb biztonságban élhetünk, mint valaha, hiába érzékelteti a sajtó az ellenkezőjét.”

Nagyon tetszett a könyvben, hogy tartalmaz feladatokat, gyakorlatokat, amivel szembesülhet az olvasó: azonosíthatók a gondolkodási hibák, osztályozható a szorongás, és tippeket is kapunk a szorongás feldolgozásához, leküzdéséhez… 

A könyv tele van szemet pihentető grafikákkal. Mindenki a saját tempójában haladhat, és van hely a jegyzetek számára is. 

De nem szabad elfelejteni, hogy a szorongást és annak jelenlétét az életünkben, mindenki csak maga ismerheti fel. A könyv utolsó oldalán magyar és angol nyelvű hasznos információkat találhat az, aki mer segítséget kérni! 

Bárkinek ajánlom ezt a könyvet, aki érdeklődik, aki érintett, aki nyitott arra, hogy felismerje, ha valaki szorong a környezetében. Ezzel a könyvvel senki nem lesz kevesebb! 

Olvassátok szeretettel, 

VargAda 

682994.jpg

 

 

Quentin Gréban - Szeretlek anya! 31 őszinte vallomás

1480009_2.jpgSokszor azoknak fogalmazzuk meg a legnehezebben, hogy mennyire fontosak nekünk, akiket a legmélyebben, megmásíthatatlanul szeretünk. Akikkel a kötelékünk nem vágható el.

Ők az édesanyáink, és ezek leszünk mi is valakinek, amikor anyává válunk.

Ahogy megpillantottuk a zseniális művész, Quentin Gréban festményein az anyákat, éreztük, hogy mennyire jó lenne magyar alkotókat felkérni; írják meg gondolataikat, meséiket, vallomásaikat a belga illusztrátor képei mellé.

Így állt össze ez az album, telis-tele hiteles írásokkal az anyaság sokszínűségéről.

Almási Kitti, Balázsy Panna, Berg Judit, Boldizsár Ildikó, Csapody Kinga, Erdős Virág, Farkasházi Réka Hadas Krisztina, Halász Judit, Havas Dóra, Horváth Lili, Karafiáth Orsolya, Kádár Annamária, Kárász Eszter, Koós Réka, Kozma Orsi, Krizsó Szilvia, Lackfi János, Nádori Lídia, Péterfy-Novák Éva, Rácz Zsuzsa, Schäffer Erzsébet, Soma Mamagésa , Szabó T. Anna, Szulák Andrea, Szurovecz Kitti, Tóth Krisztina, Tamás Zsuzsa, Tordai Teri, Turi Tímea, Ungár Anikó - ők vállalták, hogy megosztják velünk érzéseiket, emlékeiket, történeteiket.

Lepjük meg édesanyánkat, nyújtsuk át annak, aki épp anyává válik, olvasgassuk gyerekeinkkel, hátha könnyebb lesz átadni, hogy mit jelent: Szeretlek, anya!

 

KIADÓ: MANÓ KÖNYVEK/ OLDALSZÁM: 64 / KIADÁS ÉVE: 2018 /MŰFAJ: GYERMEKNEVELÉS

 

A Könyvhéten találkoztam a Szeretlek anya! című könyvvel. Nagyon megtetszett először a színei, majd a grafikája miatt. Mióta megszületett a kislányom, mindig - mint szerintem minden anyuka - neki veszem a könyveket, ruhákat… De ezt a könyvet, bármilyen önzőn is hangzik, magamnak szántam. Nem tudtam ott hagyni, egyszerűen kellett. 

Otthon mindenki csodájára járt, hiszen nem kis könyvről van szó (33cm x 24cm x12mm), a képek nagyok, egyszerűek és szépek. Mindent bemutat az anyaság jó és rossz oldaláról, amiről mi anyák nem mindig szeretünk beszélni. A kislányom szintén nagy élvezettel térdelt a könyv elé, és nézegette a képeket, mutogatta, hogy “baba, brüm-brüm”, vagyis autó, “machi”, “hurci”, és lapozgatta sokszor. Akárhányszor átlapozta, én mindig találtam valami újdonságot a képeken. Imádtam a hordozós, cicizős, az alvó babát néző anyukás képeket. Aztán amikor ő is elment aludni, és a házra csend telepedett, elolvastam egy szuszra mind a 31 őszinte vallomást, neves édesanyák, édesapák tollából. Mindenféle érzelemmel találkoztam… 

“Anya, anyám, anyu, anyuka, anyukám, anyuci, anyuci ám, mama, mami, mamikám, anyukám, mamuskám, anyácskám, mamácskám, édes. 

ÉDESANYÁM.“

 

Sokszor magamra ismertem. 

Sokszor egyszerűen csak könnybe lábadt a szemem. 

Sokszor csak a képeket néztem és elképzeltem, hogy vajon milyen jól mutatnának a szobában, de nem. Ez a könyv csodaszép, vigyázni kell rá, hogy majd ő is olvashassa, ne csak a képek érdekeljék. Ebben a könyvben rejlik nagyon sok érzelem, amit mi anyukák nap mint nap megkapunk, csak a nagy rohanás közepette lehet, nem is figyelünk rá eléggé. Minden gyermek egy csoda, még akkor is, ha valamilyen oknál fogva nem érkezik meg…- mert erről is olvashatunk. De ha már ott van, velünk, akkor rád tör valami megfoghatatlan kapcsolat, ami bárhol és bármikor magával ragad. Az anyaság az egyik legnehezebb munka, sok lemondással jár, de mégis van valami varázsa, ahogy a gyermeked minden nap változik, nő, okosodik, fejlődik… Ahogy elképzeled, milyen felnőtt válik belőle. 

“Én akkor is veled leszek minden napsugárban, minden esőcseppben, minden szellősuhogásban.

Mert megígértem… “

Ez a könyv bárkinek tökéletes ajándék, nem csak anyukáknak, apukáknak, hanem nagyszülőknek, unokáknak is. Leendő családoknak, akik szeretik az őszinte vallomásokat, csodálatos grafikákat Quentin Gréban festményeivel. 

Olvassátok szeretettel, 

VargAda

 

KÖNYVKRITIKA: Christopher Moore - Lestrapált lelkek

agave_lestarpalatlelkekcm.jpgHa ​a halál el nem választ…
…akkor majd valami más.

Nagyon különös dolog történik San Franciscóban: a holtak lelkei titokzatos módon eltűnnek. Valaki vagy valami ellopja őket, és senki nem tudja az okát. Csak annyi sejthető, hogy mindennek egy narancssárga hídhoz van köze.

Charlie Asher halálkereskedő ugyanolyan értetlenül áll a probléma előtt, mint mindenki más. Néha pedig értetlenül fekszik. Mert a probléma annyira fogós, hogy konkrétan kifekteti. Nem is szólva arról a társadalmi léptékben kisebb, ám számára legalább olyan súlyos problémáról, hogy éppen egy harminc centis mókusember testében várja, hogy buddhista szerzetes barátnője új és lehetőleg élhetőbb testet találjon neki.

Hogy a dolog – de remélhetőleg nem az élet – végére járjanak, szedett-vedett banda verődik össze. Itt van Menta Friss kétméteres halálkereskedő, Alphonse Rivera nyomozóból lett antikvárius, valamint San Francisco hajléktalan császára a két kutyájával. Más már nem is hiányzik, mint hogy Charlie kislánya, Sophie visszakapja a halál feletti hatalmát, az őt védelmező két ördögi véreb pedig visszatérjen hozzá. Az nem kérdés, hogy a pokol előbb-utóbb elszabadul. De ki fogja megállítani?

Christopher Moore legújabb regénye a Mocskos meló szellemes és pokoli, vicces és vérlázító, szívhez és könnycsatornához szóló folytatása.”


KIADÓ: AGAVE KÖNYVEK/ OLDALSZÁM: 325 / KIADÁS ÉVE: 2017 /
FORDÍTOTTA: PÉK ZOLTÁN /
MŰFAJ: HUMOR

Christopher Moore az egyik legelborultabb elme, akinek könyveit valaha olvastam. Első élményem tőle a Biff evangéliuma, ami okozott némi kavart a katolikus gondolkodású családomban. Meg vagyok győződve arról, hogy emberünk bizony nem normális.

Több művét olvastam, bár sosem írtam róluk recenziót, mert a humor műfaján belül valahogy nagyon szürreális a stílus, és nehéz úgy megfogalmazni egy értekezést, hogy ne lőjem le a poént, mégis átmenjen a könyv lényege.

Christopher Moore azonban ismét írt egy zseniális történetet.

Bevallom, sokszor felnevettem olvasás közben. Néha vissza kellett lapoznom, hogy rögzüljön, ki kicsoda, de amikor már beindultak az események - ami nálam úgy a századik oldal körül realizálódott -, nem tudtam letenni. Olvastam mindenhol: a kádban, ha a gyerek végre elaludt, főzés közben, mikor vártam, hogy végre megpuhuljon a tészta…

A könyv a Mocskos meló folytatása; érezhető, hogy az eleje kissé vontatott, de később szépen kialakul minden, felerősödik a történet, és újra megkapja az olvasó azt a szürreálisan felépített, kitűnően kidolgozott világot, amit csak ez az író képes elénk tárni.

Megjegyzés azoknak, akik csak ezt a kötetet szeretnék elolvasni: megállja a helyét önállóan is, az is érteni fogja, aki nem olvasta az első részt, mert az író mindent elmagyaráz, és bevezeti az olvasót a jelenlegi helyzetbe. Emiatt a “bevezetés” miatt indul nehezen a cselekmény, de érdemes kivárni, míg kibontakozik!

Megtudjuk, hogy Charlie Asher mókusemberként tengeti nem mindennapi életét buddhista szerzetes barátnőjével. Kislányát Sophie-t - a kissé elrontott, mocskos szájú lányt, akinek ügyelnie kell még mindig a “C betűs szóra” - a nővére és annak barátnője neveli. Ráadásként Sophie két ördögi pokolfajzata is eltűnik, és kocsikat esznek hobbiból.

“Hé, nem láttatok két póni nagyságú fekete kutyát? Hetvennel döngettek és egy szelet citromsárga pitét üldöztek” Aztán azt gondolta, hogy Nem ezt inkább megtartom magamnak.”

Menta Friss nélkül nem lett volna buli a buli, és itt van Mike Sullivan, aki meghal a szerelemért, és végül... majd jönnek a bajok, a földön ragadt szellemek… na de ezt már tényleg nem árulhatom el!

Most is imádtam azt a világot, amit Moore megalkotott, és a szereplőket is jó volt viszontlátni. Nagyon drukkoltam, hogy Charlie megszabadulhasson a mókusember által okozott rabságtól, és annak minden kínjától.

Ez a könyv szürreális, vicces, megdöbbentő, és egyben humoros, amit tényleg nem szabad komolyan venni, még akkor sem, ha különben vannak benne meglepően komoly gondolatok! Néha eszembe jutott, hogy Christopher Moore vajon honnan szüli ezeket a teljesen agyament történeteket, de aztán rájöttem, hogy lehet addig jó, amíg nem tudom. Nagyon kíváncsi vagyok, mikor “érkezik” a legújabb őrült világ, amit megoszt velünk, és az Agave kiadón keresztül eljut hozzánk, olvasókhoz.

“- Nem romlott el, csak még nem áll készen.”

Imádtam :)

VargAda

KÖNYVKRITIKA: FODOR MARCSI - NESET ADRIENN 50 ELSZÁNT MAGYAR NŐ

50_elszant_magyar_no.jpgÖtven magyar nő, akikről utcákat, tereket, bolygókat neveztek el, ám a tankönyvek sokszor meg sem említik őket. Ötven nő, akik mertek valamiben elsők lenni. Olyan nők, akik a leleményességüknek és a kitartásuknak köszönhetően mindig kimásztak a legmélyebb gödörből is, és közben sem feledkeztek meg arról, mit diktál az emberség.

Izgalmas életutak, példaértékű történetek múltból és jelenből - a jövőnek.

A kötetben szerepel többek között Szent Erzsébet, Zrínyi Ilona, Hugonnai Vilma, Veres Pálné, Teleki Blanka, Kovács Margit, Fischer Annie, Dévény Anna, Lubics Szilvia és Polgár Judit.

KIADÓ: BOOKLINE KÖNYVEK/ OLDALSZÁM: 207 / KIADÁS ÉVE: 2018 /
MŰFAJ: IFJÚSÁGI IRODALOM

A Könyvhéten már láttam ezt a könyvet, és ha nem áztunk volna rommá, akkor lehet, még a dedikálást is megvárom, de sajnos nem így lett.

Elsőre megfogtak a könyvben látható grafikák, Rátkai Kornél rajzai. Ez egy modern kori könyv fiataloknak, de simán lehet jó kiegészítő anyag történelem órákon is. A felépítése időrendi, az első fejedelemasszonyunktól Sarolttól, egészen a tavaly elhunyt Dévény Annáig.

Nem száraz tananyagot kell elképzelni, hanem olyan könyvet, amit ha olvasol, a tudás csak úgy beköltözik a fejekbe. Egy-egy elszánt nőről megtudjuk a kötelező adatokat - mert azt illik tudni -, ki volt, mikor élt, mivel foglalkozott, de vannak mellette olyan apró információ morzsák, amitől tovább akarja olvasni az ember. Olyan nőket ismerhetünk meg, akik nem csak elszántak, hanem valamiben az elsők voltak: az első költőnő, cigányprímás, díva, huszár főhadnagy, felfedező, orvosnő, pilóta nő, mérnök nő, ügyvéd.

Mind olyan korokban éltek, ahol ha valaki nőnek született, az járt egyfajta megkülönböztetéssel, de ők kiálltak önmagukért és az álmaikért, így érve el céljaikat. Inspiráló életek bontakoznak ki az olvasó előtt, aki nagyon szerencsésnek érezheti magát, hogy bepillantást nyerhet eme női sorsok alakulásába. Vannak elődök, akiknek sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülne?

Én édesanyaként arra próbálom megtanítani a körülöttünk élő szülőket, gyerekeket, hogy fogadják el, ha egy kislány nem a babákért, hanem az autókért van oda. Nincs ezzel semmi baj. Elfogadás, tisztelet mindenkivel szemben, és hogy senki ne adja fel az álmait! Akad olykor kis nehézség, de mindig van kiút, megoldás. Merjünk lépni önmagunkért, ne törődjünk bele abba, ha valaki skatulyába dug, nem kell ott ragadni!

Én nagyon örülök ennek a könyvnek, mert inspiráló. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy nem mindenkiről tudtam elsőre, hogy kicsoda és miért került ebbe a könyvbe, majd elolvasva rájöttem, hogy mindenkinek van benne helye, legyen az most éppen fiatalon hajóstoppos, vagy éppen egy ikonikus személy.

Ez a könyv ha fel is kerül most a polcra, biztosra veszem, hogy sokszor nyitom majd ki, és olvasok bele, ha inspirációra, erőre lenne szükségem.

A kötet célja, hogy tanítson, és ennek maximálisan eleget tesz. Ezért is merem ajánlani történelem tanároknak, olyan olvasóknak, akik kíváncsiak a múltra, és akik szeretnék megtudni az 50 elszánt magyar nő életét, munkásságát és hagyatékát, amit az utókorra hagytak munkájukkal és kitartásukkal.

Nagyon tanulságos, inspiráló… és nem utolsó sorban informatívan szép!

Köszönöm a Kolibri kiadónak, hogy megleptek egy példánnyal!

Olvassátok szeretettel:
VargAda

KÖNYVKRITIKA: Farkas Nóra - Összeköt a szeretet / Beszoktatós mesekönyv

farkas-nora-osszekot-a-szeretet-beszoktatos-mesekonyv.jpgHol volt Kobak, mielőtt megszületett volna? Mi az a láthatatlan madzag, ami akkor is összeköti az anyukájával, amikor éppen nincsenek együtt? Miért kell Kobaknak az óvodában maradnia, és mikor találkoznak újra? És mi vár rá ezen az ismeretlen helyen? Ezt a kedves könyvet lapozgatva és Szepesi Szűcs Barbara kedves képeit nézegetve mindent megbeszélhetünk. A történet végén játékos feladatok és kitöltendő oldalak segítik a kicsiket abban, hogy megbarátkozzanak a gondolattal, mostantól ők is óvodába járnak.

 

KIADÓ: MANÓ KÖNYVEK / OLDALSZÁM: 32 / KIADÁS ÉVE: 2018 /
MŰFAJ: MESEKÖNYV / ILLUSZTRÁTOR: Szepesi Szűcs Barbara

Mikor megláttam Farkas Nóra könyvét a könyvhéten, nagyon megtetszett. A borítója egyszerű, letisztult, és olyan, amit szívesen vettem a kezembe. Én sajnos nem szeretem a harsány színű könyveket, még akkor sem, ha azokat gyerekeknek írták.

Nem rég megszületett bennünk a gondolat, hogy kislányunkat, bölcsődébe adjuk jövőre, mert óvodába még nem veszik fel, mivel évvesztes, de szeretnénk, ha megszokná a közösséget, hogy ne legyen nagyon nehéz az óvodai időszak, ami mindenkit akarva akaratlanul megvisel. Őt, mert nincs ott “anya”, engem, mert nem tudok rá minden pillanatban figyelni, míg ő önállóan kezdi élni életét.

Nagyon nagy örömmel vásároltam meg ezt a beszoktatós mesekönyvet, aminek célja, hogy elmagyarázza a kicsiknek: azért mert “anya” nincs közvetlenül mellettük, mégis ott van velük, és hogy a bölcsi, ovi nem olyan rossz dolog, de ahhoz, hogy élvezni tudják, kicsit el kell engedni anyut.

A könyvben több dolog is megtetszett.
Egyrészt, beleírható a könyv gazdájának neve, az intézmény, a csoport, és persze az óvodai jelnek is van helye. Valljuk be, ha az én időmben lett volna ilyen könyv, nem lennék zavarban, hogy nekem vajon milyen jelet adtak… mert fogalmam sincs róla. Ez egy nagyon jó emlék tud lenni sok sok év múlva.
A másik ami nagyon tetszett, hogy nem csak a könyv elején lehet adatokat megadni, de a végén is ragaszthatsz bele képeket a gyermekről, a kis barátokról, óvónénikről és játékokról.
Utolsóként kiemelném a nyelvezetet, ami érthető, egyszerű, és pontos információkat ad a gyermek korának megfelelően.

Szót kell ejteni Szepesi Szűcs Barbara illusztrációiról: csodaszépek. Matt színük és modern megjelenésük lenyűgöző; minden képben ott van a szeretet, ami tényleg összeköti az olvasókat a könyvvel.

A könyvet minden anyukának, apukának, nagyszülőnek ajánlom, akik érthetően és kedvesen szeretnék megmutatni a csöppségnek, hogy a beszoktatás nem ördögtől való rossz dolog. Mi ezt most kicsit félretesszük, hogy amikor elérkezik az idő, elővegyük és elmesélhessük.

Ismerve magam, amilyen szerencsém lesz, ő fut és szalad majd a bölcsibe, én meg ott fogok hüppögni az ajtóban, annak ellenére, hogy tudom: a Szeretet minket összeköt.

Olvassátok szeretettel:
VargAda

KÖNYVKRITIKA - Jenny McLachlan - Levelek a padlásról - Katicalányok #2 - Betty

pink-levelek-a-padlasrol-katicalanyok2-betty.jpg“A Katicalányok története folytatódik!

Betty Plum még sosem volt szerelmes. De mintha áramütés érné, amikor új fiú érkezik a suliba, Toby ráadásul meghívja az alakuló zenekarába énekelni. Betty kétségbe esik, hiszen Katnek már megígérte, hogy vele indul az iskolai fesztiválon. Kat megsértődik, és Betty Tobyn is egyre kevésbé tud kiigazodni, akire ráadásul Pearl is rástartolt. Bárcsak élne még az anyukája, hogy tanácsot kérhessen tőle!

Amikor megtudja, hogy anyja ráhagyott a padláson egy titkolt levélcsomót a saját szerelmi történeteivel, Betty a levélköteget olvasva még inkább összezavarodik. Segíthetnek-e neki édesanyja történetei, hogy kiigazodjon a saját életében? Amit érez, az valóban szerelem? Milyen lesz az első csók? És segít-e megoldani az ilyen helyzeteket egy réges-régi Bettye Swann-lemez?”

 

KIADÓ: MÓRA KÖNYVKIADÓ/ OLDALSZÁM: 200 / KIADÁS ÉVE: 2017 /
MŰFAJ: IFJÚSÁGI / FORDÍTOTTA: Magyari Andrea

A PINK könyvekre jellemzően, ennek a kötetnek a borítója is igazán csajos lett.

Újra találkozhatunk az első rész szereplőivel, ezért is érdemes egymás után olvasni a könyveket. Amiért én nagyon várom a folytatást (harmadik és negyedik köteteket): remélem kiderül, miért is olyan gonosz némber Pearl.

Betty történetének kibontakozása közben váratlan felismerés ért. Egyrészt édesanya vagyok, és a kislányom másfél éves. A történetben Betty anyukája küzd a rákkal, és minden évre előre megírja a születésnapi köszöntő levelet, miközben kislánya még csak másfél éves. Ahogy halad előre a történet, úgy érkeznek meg sorra az anyai levelek, és nekem egyre több könnycsepp gyűlt a szemembe. Meghasadt a szívem mikor belegondoltam, én mit tettem volna. Valószínű, ugyanígy megírok sok mindent, naplókba és levelekbe rejtve. Édesanyám halála után én is kerestem valamit, amibe kapaszkodhattam volna, valami apró üzenetet, és ez a könyv engem ezért is hatott meg annyira. Nagyon szívhez szólóak az édesanya levelei, amivel próbálja segíteni lánya életét, tanácsokkal, apró de annál fontosabb emlékek megosztásával.

A könyv a fiatal Katicalányok történetét bontja ki most Betty szemén keresztül, aki keresi nőies oldalát, küzd a sulis helyzetekkel, de mindezeken felül próbál megbarátkozni édesapa új barátnőjével is. Kamaszodik, és ennek folytán nem várt helyzetbe kerül, mikor találkozik a tipikus rossz fiúval, és nem veszi észre legjobb barátja érzelmeit.

Biztosan veled is előfordult, hogy valami izgalmasra vágytál, hogy érezd hogy élsz, miközben nem vetted észre mennyire szerencsés vagy, mert van akinek pont úgy kellesz, amilyen vagy. Lehet ez most bután hangzott, de ez a könyv tényleg arról, szól, miként érted meg az embereket, hogyan ismered fel a saját érzéseidet, igényedet a boldogságra. Én meglepően sokat mosolyogtam Betty és Toby kapcsolatán, mert nekem is volt hasonló rossz fiú az életemben, akiért azt hittem mindent odaadnék, de az első csókban ha nincs meg az a bizonyos szikra, akkor lehet bárki olyan, amilyen, nem tudott levenni a lábamról. A szerelem belülről fakad, és nem a külsőségekből és ebben a könyvben ez nagyon szépen fel van építve!

Én személy szerint örülök annak, hogy a fiatalokhoz szól ez a regény, mert minden benne van, ami a fiatalok életében fontos. Iskola, barátságok, terhek, megoldások, ésszerű gondolatok. Tetszett, bármennyire is megríkattak az édesanya által írt levelek, mert igazán valódinak, őszintének hatottak.

Minden olyan fiatal lánynak ajánlom ezt a könyvet, aki meg akarja érteni, honnan indul a bizalom, a barátság, a szerelemhez vezető út. Van szerelem első látásra, mert létezik, de az igazi szerelem megvár, még akkor is, ha ezért túl kell esned sok sok buktatón!

Olvassátok szeretettel!

VargAda