Könyvek, Anyaság, és minden más, ami érdekel...

VargAda.blog.hu

Öt éves a 112, és én hálás vagyok érte.

2019. november 29. - VargAda

Múlt héten volt öt éve, hogy a 112-es telefonszámot bevezették, és egyesítették a rendőrség, tűzoltóság és a mentők telefonszámát. Nem szeretek arra a napra gondolni, mikor anyukám elhunyt, de azt hiszem, sosem lehetek elég hálás annak a diszpécsernek, aki aznap fogadta a hívásomat. 

Azt tudni kell, hogy édesanyám mindenki elől eltitkolta, hogy nem menthető, és nekem is csak hosszas könyörgés után mondták telefonon előző este, hogy: “menjen haza, és búcsúzzon el”. 

Másnap reggel anyunál kezdtünk, és én tudtam, és szerintem ő is tudta, hogy ezen már nem tudunk változtatni. 

Nagyon rosszul nézett ki, és szerintem nagyon nagy fájdalmai lehettek, amit ő nem akart, hogy tudjunk. Még össze is vesztem vele, mikor mondtam, hogy ki kell hívnom az orvost. Cicceget. Mondtam, hogy oké “fogd meg a kezem, és nem hívom ki a mentőket” Dühös volt, mert már nem tudta felemelni a kezét sem. 

marketing-office-working-business-33999.jpgKimentem és telefonáltam. 

Egy kedves női hang vette fel a telefont, bemutatkozott és kérdezte, hogy miben segíthet. 

Ott már nagyon ki voltam borulva, hiszen végigsírtam az éjszakát, dühös voltam mint egy kisgyerek, és tehetetlen mert tudtam, hogy az édesanyám haldoklik. 

Bemutatkoztam, elmondtam, hogy segítségre van szükségem, mert az anyukám rosszul van, és nem tudok mit tenni. Nem tudom mennyire voltam érthető, mert akkor már nagyon sírtam, és rettegtem, hogy mi lesz. 

Miért? 

Van egy olyan protokoll, hogy ha valaki haldoklik (értsd jól, végelgyengülés miatt már tudják hogy az illető el fog hunyni) akkor azt családi körben szokták megvárni, feleslegesen nem szállítgatják intézményről-intézményre. 

Ha valaki az otthonában huny el, akkor első körben orvost kell hívni, aki megállapítja a halált, utána ki kell hívni a rendőrséget, akik megállapítják, hogy nem történt “gyilkosság”, utána lehet hívni a temetkezési vállalkozót, aki el tudja szállítani a holttestet, és segít a temetési ügyintézésben. Ez lehet több óra, és egy halottal nem tudom mit tettem volna, de biztos vagyok abban, hogy többet a házba nem tettem volna be a lábam...

Nem tudtam volna elviselni, ha ott hal meg, és azt sem, ha amíg lehet, mi nem tudunk neki segíteni. Márpedig segítségre volt szükségünk, mindenkinek, még neki is, aki dühösen mondta, hogy “nem akarok egy kórházban meghalni!” Én segíteni akartam neki. Hittem, és tudtam, hogy ha neki jó lesz, akkor teljesen mindegy, minekünk min kell átmennünk. Neki legyen jó, bárhogyan! 

A hölgy többször visszakérdezett, hogy ki az, akinek segítségre van szüksége, milyen állapotban van, mi a címünk, mi a neve, engem hogy hívnak, mondjam meg a telefonszámom. Mit tudok, milyen információt adhat a mentő orvosnak. Én sétálgattam a hidegben fel-alá, és igyekeztem megnyugodni, és mindenre válaszolni. 

Emlékszem, hogy megköszöntem a segítséget, de azt hiszem, nem tudok neki elég hálás lenni, hogy Ö a vonal másik oldalán komolyan vette, hogy nagy a baj. 

Kicsit furcsa lesz amit írok, de végül nevetve tettem le a telefont, mert azt mondta, hogy

Ne aggódjon, a segítség úton van, és próbáljon megnyugodni, ne csak az anyukája, hanem saját maga miatt is. Rendben?

Potyogtak a könnyeim, de azt feleltem, "nincs más választásom, jól leszek"

Mikulás napján, egy szombati napon, a telefonhívást követő 5 percen belül megjelent a mentőautó a bejáratnál, és anyukámat agyvérzés miatt végül beszállították a Váci kórházba, ahol segítettek neki addig, amíg egy kórházi ágyban, a családja körében vette életének utolsó lélegzetét. Utána is nagyon sok támogatást kaptunk a kórház dolgozóitól, ami részükről óriási tapasztalattal fogadták a hirtelen érkezett gyászt.

Ez a bejegyzés azért is született, hogy megosszam veletek, hogy a 112-es számot csak akkor hívjátok, ha bajban vagytok, és ne akkor, amikor valaki nem tudja milyen nap van. A diszpécserek munkája fontos, és életet menthet, meg rengeteg erőt is adhat reménytelennek tűnő helyzetekben, amiért én személy szerint amíg élek nagyon hálás vagyok/leszek. 

Tisztelettel:
Varga-Czakó Adrienn

Minden ami Marvel - A könyv

"Csináljunk valami őrültséget... mondjuk mentsük meg a világot!" (Vasember)

5562336_5.jpgHa az olvasók meglátnak egy Minden ami Marvel című könyvet, talán eltűnődnek rajta, mi lehet benne - biztosan nem minden a Marvel-képregények Multiverzumáról!

Tényleg lehetetlen vállalkozás lenne mindent egyetlen kötetbe gyűjteni, ezért lássuk, hogy mire nem vállalkozik ez a könyv. Nem mutatja be a cég történetét, és nem is egy teljességre törekvő karakterenciklopédia. Sokkal inkább kalauz a fősodorbeli Marvel-univerzumhoz, annyi, felbukkanásának időrendjében szereplő karakterrel, helyszínnel, járművel, fegyverrel és varázstárggyal, amennyi csak elfér 320 oldalon.

A Minden ami Marvel tényekkel és izgalmakkal teli utazásra hív a negyvenes és ötvenes évek első nagy Marvel-hőseitől, gonosztevőitől, cowboysztárjaitól és képregényszereplőitől a hatvanas évek ikonikus szuperhősein és -gonoszain át napjainkig, miközben bepillantást enged a karakterek szuperereje, az általuk használt technológia és a főhadiszállásaik titkaiba.

Ezt a könyvet csak imádni lehet, ha valaki szereti a Marvel világot. Egy csoda, amit lettettek nekünk az alkotók: Adam Bray - Lorraine Cink - Melanie Scott - Stephen Wiacek.

Amikor a könyv megérkezett, megmutattam egy barátom első osztályba járó fiának, mikor nálunk jártak. Kíváncsi voltam az ő reakciójára, ha már engem teljesen levett a lábamról. Azt hiszem, három percen belül a lakásban jelenlévő összes férfi körülzsongta a könyvet, és láttam rajtuk a gyermeki izgatottságot, és a csillogást a szemeikben. Álltam, és néztem a kisfiúval együtt: “te tudtad ezt”, “ne már…” “azta mindenit, ez nagyon cool”

A könyv felépítése egyszerű és lényegre törő. A kötet részletesen mutatja be a hősöket és gonoszokat, Marvel korszakokat, járműveket, technológiát, varázserejű tárgyakat, bolygókat és a létsíkokat. Nekem nagyon tetszett, hogy nem a ma ismert Marvel szereplőkkel tették tele a könyvet, hanem tényleg a harmincas évek rajzaitól egészen napjainkig. Látható a változás, mind rajzokban, mint kifejezésekben. Mint egy igazi történelemkönyv, csak kicsit más világról. Részletesen kidolgozott precíz kötet ez, ami mögött rengeteg munka van. A legjelentéktelenebbnek tűnő szereplő bemutatásától egészen a címlapon szerelő Vasemberig mindenkiről mindent megtudhatunk. 

Egy-egy hősnél és gonosznál minden oldalon volt idővonal, mikor szerepelt, miben, mi volt a feladata. 

“Mindegyikünk más más erővel bír! Ha egyesítjük erőinket, legyőzhetetlenek lehetünk!”

Bevallom, volt némi hiányosságom a Marvel karakterek kapcsán de ez a könyv minden kérdésemre válaszolt. Volt ahol megdöbbentett, volt ahol végre összeraktam a nagy puzzlet, és gyakorlatilag mindent megértettem a szereplőkkel kapcsolatosan. 

A könyv súlyos, szó szerint nehéz (közel három kiló), mind tartalmilag, mind képanyagban. Magába szippant és nem enged, csak mikor a végéhez értél. De ez az a könyv, amit biztosan nem tudsz magaddal vinni, mert nehéz és sok helyet foglal, viszont ez az a könyv is, ami kötelező minden Marvel rajongónak!

Forgassátok szeretettel:

VargAda

A rajongás, a csalódottság és társai...

Napok óta olvasom, hogy borulnak ki a Linkin Park rajongók azon, hogy Chester Bennington özvegye két év gyász után nem férjhez megy - ahogyan a bulvár lehozta - hanem eljegyezték. Nekem nem is ezzel van “problémám”, hanem a reakciókon és kommenteken. 

Én három évig éltem együtt zenésszel. Fiatalok voltunk és elhittük, hogy mindenre képesek lehetünk. Eleinte. Nekünk szerencsénk volt, mert mind a ketten a zenei iparban dolgoztunk. Én rendezvényeket szerveztem, majd koncerteken dolgoztam, később nagy rendezvényekre is felkértek. Amikor mások elmentek bulizni, mi dolgoztunk, ő a színpadon, én mögötte. Intéztem a számlákat, tárgyaltam, rendeztem a road-ok munkáját, tartottam a kapcsolatot a sajtóval, rajongókkal. Mi három nagyon nehéz év után szétmentünk, és öt év után úgy éreztem, nem akarok tönkremenni, és elmentem az országból. 

Láttam sok csillagot felgyúlni és porba hullani. Voltak, akik okosak voltak, voltak, akik nem. Voltak vezetett és vezető, hatalommal élő és visszaélő emberek. Igen, ennek a szakmának a velejárója, hogy jelen van a kábítószer, vagy valamilyen függőség. 

Zenész mellett élni egy nagyon kemény feladat, mert sosem lesz a tiéd igazán. A zenéje eljuthat bárkihez, mindenki azt ért belőle, amit meg akar hallani, lesz aki meg akarja ismerni, és lesz olyan, aki nyomulósabb lesz…

adult-amplifier-band-375893.jpg

Többször nyilatkozta Chester, mennyire nagy teher volt számukra a hirtelen jött siker, hogy egy csapásra az egész világ megtudta, kik ők, és mit tettek le az asztalra. Ez meg olyan megfelelési kényszert nyomott rájuk, hogy érezhetővé vált a második albumukon. 

Mit jelent zenésszel együtt élni? 

Kihívást a mindennapokra, és minden másra. 

Ha turnéra készülnek, akkor minden idejük be van osztva - edzés, próba, gyakorlás. Edzeni kell, hogy végig tudjon ugrálni egy két órás koncertet, próbálni kell, hogy ami az albumon megjelent, azt hallja a közönség. Ezt nem csak egy garázsban kell elképzelni, hanem színházteremben, vagy akár kibérelt teremben, felépített színpadon fénytechnikával, kivetítőkkel, hogy a hang és a kép egyben legyen. Ezek sok-sok hónapot elvesznek, és amikor szeretett zenészed hazaér, akkor is inkább gyakorol, mert ez az élete. Ez élteti, a zene, a koncertezés, az a miliő, amit ha nem vagy benne, nem biztos, hogy meg tudsz érteni. 

Ezeken túl, ha van a zenészek mögött marketing csapat, heti megbeszélések, ruhapróba, fotózás, stratégiai konferenciák...éves, havi, heti majd napi tervezés, és egy idő után már csak azt veszed észre, hogy tök mindegy, te mit akarsz, az lesz, amit mondanak nektek. Azt a ruhát veszed fel, amit a szponzor kifizetett, azt a sapkát veszed fel, amit a kezedbe nyomnak, annak nyilatkozol, akihez érdek-kapcsolatok fűznek. Nem tudhatod, ki kíváncsi igazán rád, és ki az, aki érdekből, brahiból akar a közeledben lenni. A barátok, a család messze vannak, nincsen kontroll.

...és jön az, ami mindenhol ott van, egy jó haver, aki ad egy cigit, majd egy tabit, és végül a kokain csíkot húzzátok fel együtt, mert utána minden könnyebb, minden jobb, és leszarod a következményeket. Ebből a külsős szemlélő eleinte nem sokat vesz észre, mert azért vannak arra emberek, hogy ezt jól titkolják. 

Egy protokoll szakértőt kérdeztek, mikor Meghan és Harry herceg az esküvőjére készült, hogy mit lesz a legnehezebb megszoknia a hercegnőnek? Azt válaszolta, hogy a kézfogás, és egy idő után az arctalan emberek. - Na pont ilyen az, amikor valaki híres lesz. Kézfogás helyett ölelés, puszi, szelfik, állandó kommunikáció, állandó mozgás. Csak a stáb a fix, akikkel dolgozol, minden más változik. 

A rajongók talán itthon nem annyira nyomulósak, mint határainkon, vagy a kontinensen túl, de persze vannak kivételek. Láttam már futni híres embert a rajongók elől, olyat is, hogy 6 testőr kísérte mindenhová, volt aki parkolón keresztül közlekedett, mert képtelen volt a rajongók gyűrűjét elviselni. Ezeknek az embereknek egy perc nyugtuk nincs, tényleg nincs! 

De térjünk vissza Talinda Benningtonhoz, akinek a férje 12 év együttélés után,  2017.07.20-án felakasztotta magát, és magára maradt 3 kiskorú gyermekkel, a Linkin Park rajongók millióinak bánatával. Amíg a zenekar hallgatott, ő elkezdett kommunikálni Twitteren a rajongókkal. Pár hónapon belül létrehozta a 320 alapítványt (Chester Bennington születésnapjának dátuma), ami által egy egész világot világosított fel a depresszió 5 jeléről. Az alapítvány segítséget nyújt a mentális betegséggel küzdőknek, és a függőségben szenvedőknek. Mindemellett neveli a gyerekeket, iskolába járnak, elköltöztek. Elmondta azt is, hogy a fia depresszióval küzd, és mindenkit megviselt férje halála. 

five-faces-campaign-poster.jpeg

Én édesanyaként megértem, hogy két évvel a tragédia után mert kapcsolatot építeni, és talán ezzel a döntésével egy normális család képet mutat a gyerekeinek. Senki nem léphet a gyerekeknél az édesapjuk helyébe, senki nem lesz olyan, mint Chester. De talán lehet egy erős bástya a tragédián átesett családnak. 

Sokan írtak Talindának, hogy ha meghal a lélektársa, akkor hogy lehet eljegyezve, meg hogy pénzéhes volt mindig is… kikapcsolta a hozzászólásokat - amit jól tett! - mert hogy ezt nem kell a gyerekeinek látnia. Sőt, volt aki egyenesen legyilkosozta, mert ő tehet arról, ami szegény Chesterrel történt. 

Ilyenkor miért nem jut eszébe senkinek a zenésztárs, aki mindig is tudott a függőségéről, a betegségéről, a fóbiáiról “a démonok, mindig is az üzlet részei voltak”. Mike Shinoda egy remek zenész, de barátja halálakor a stúdióba vonult, és felvette a Post Traumaticot, és körbehaknizta vele a Világot, mondván, ő így dolgozza fel a gyászt… csak közben degeszre kereste magát.

Ez tényleg senkit nem zavar? Ő nem tehet arról, ami történt?
De, pontosan ugyanannyira, mint azok, akik nem vették észre, hogy Chester búcsúzkodott, hogy mindent megtervezett előre, mert nem halt volna meg a legjobb barátja halálának évfordulóján. 

Szóval ez a bejegyzés csupán arra akarja felhívni a figyelmet, hogy fogadjuk el a dolgokat úgy, ahogyan megtörténnek, és ne úgy, ahogyan szerintünk jó lenne, ha megtörténnének. 

Peace,
V
argAda

KÖNYVKRITIKA: Kollár Borbála - Alkoss szabadon! 

Kreatív ötlettár kicsiknek és nagyoknak

Még nyár elején meghívást kaptam a Boook Kiadó sajtó-eseményére, ahol ennek a nagyon kreatív, okoskönyvnek írójával is, és más anyukákkal is találkozhattunk. 

A két és fél éves gyermekem minden pillanatát élvezte, az utazástól, a néniktől, a gyerekektől, a szőlő-evésig, a könyvforgatásától az alkotásig. Minden volt. 

“Minden gyerek egy művész, a kérdés csak az, hogyan maradjon művész, ha már felnőtt.” 
Pablo Picasso

A könyv felépítése nagyon jó, van benne szakmai bevezető Gyurkó Szilviától, ahol megértjük, hogy a minőségi idő mindennél fontosabb a gyerek és a szülők között, és hogy erre a fajta figyelemre nekünk szülőknek nagyon oda kell figyelni ebben az információkkal és zajjal szennyezett világban. 

img_20190628_121730.jpgMegismerjük az írót is, és azt, hogyan is született meg ez a könyv. 

Nagyon tetszett, hogy leírták, hogyan kell használni ezt a könyvet, és kaptunk jelmagyarázatot is, melyik alkotáshoz kell szülő, hány éves kortól ajánlott, stb...majd találkozunk a módszertannal, és találkozunk a szent hármassal “kosz-káosz-katarzis”. Ez kell ahhoz, hogy megszülessen a saját világ, a kreatív én, és maga a szabadon alkotás. Ez volt az a pont, amikor engem kicsit elkapott a pánik, de erről kicsit később. 

Amiért ez a könyv biztosan sokat lesz nálunk forgatva, a természet szerepe, és az újrahasznosíthatóság fontossága. Annyi mindent dobunk ki, amiből lehet jó kis játékokat készíteni, hogy az döbbenet.

A férjem meg is jegyezte, hogy “nem kell ennyi mindent félretenni.” Értette ezalatt a kukoricás konzervdobozt, mikor rászóltam, hogy az még kell, meg a papír dobozra, amibe hozott a postás csomagot, a virágról maradt csomagolóanyagot, ami csodaszép színekben pompázott, a szívószálat, amivel lehet fújni a festéket, wc papír gurigák, tojástartó, műanyag dobozok, pukkanós müanyagfólia, reklámújságok, levelek, régi ruhák, és még sorolhatnám. Egy nagy papír táskába kezdtem el gyűjteni a hozzávalókat egy hónapon keresztül, mire elkezdtük ténylegesen használni a könyvet.

Igen ám, de ehhez meg kellett teremteni a helyet, ahol csak a gyermek játszhat. Nem kell folyton elpakolni. Vettem neki egy korának megfelelő asztalt, aminek az egyik oldalán alkotni lehet, a másik oldalán krétával rajzolni, és még fiókja is van, plusz két szék. Mivel a lányom még csak 3 éves, így kicsit be volt határolva, hogy mit tudunk megalkotni, mert ez a könyv inkább a 6 éves korosztály feletti gyermekeknek tud többet adni, de ami késik, az jön, vagyis a lányom is lesz 6 éves, és imádni fogja az ollóval való játékot, a ragasztgatást, a markerekkel való alkotást..stb. 

img_20190628_111224.jpg

Fontos, hogy akkor alkotunk, amikor neki van hozzá kedve, és nem akkor, amikor nekem lenne rá időm. Rájöttem, hogy a leány imád festeni, nem csak papírra, hanem a kezeire, karjára. 

Amikor egy vihar miatt kidőlt a barackfánk, akkor rengeteg fát vágtunk össze, és megkértem a férjemet, hogy legyen pár hosszabb fa, amit nem használunk fel, mert milyen jó kis bunkert lehet építeni belőle a kertben. Bunker nem, de sátor lett belőle, ahová minden alvó állatot kivittünk napozni. Az “arcpárnát” elkezdtük, de paca párna lett belőle, majd legközelebb. Viszont az önarckép másként, a térbeli látásmóddal kapcsolatban - arcképet nem, de csodaszép képet tudtunk együtt alkotni, színes lett, és olyan, amilyet ő akart… ezért megérte, és emiatt ajánlom ezt a könyvet minden szülőnek. 

img_20190628_121025.jpg

Viszont visszatérve a pánikra, mindenki készüljön fel a legnagyobb kupira, ami létezik, mert amikor belemelegedett a leány a nagy ragaszgatásba, meg a rajzolásba, akkor bizony minden a földön landolt, és óriási káosz alakult ki. Persze vannak nem ennyire nehéz alkotások, mert megtanulhatunk árnyékszínházat készíteni, vagy pecsét meséket gyártani, de kapunk ötleteket utazáshoz, ünnepekhez, minden olyan kalandhoz, aminek csak a fantázia szabhat határt. 

Ezt a könyvet ajánlom mindenkinek, aki szeretne kézügyeskedni, de nincsen hozzá bátorsága, és azoknak, akik egyedi dolgokon keresztül akarják megtanítani a gyermeküket az alkotás varázsára. 

Nagyon köszönöm ezt az utazást, mert alkotni jó, alkotni kell, alkoss szabadon! 

 

VargAda

Hát akkor most pihenünk!

A fenti mondat a háziorvostól érkezett tegnap, mikor meglepve látta, hogy én igen dolgoznék, de hát a térdem nem így gondolja. Pénteken leguggoltam, amikor valami reccsenést hallottam. Meg is fogtam a térdem, és utána mentem is tovább. Szombaton már éreztem hogy fáj, de kapott rá hideget, és elengedtem. Vasárnap sem volt gond, de hétfőn fel kellett mennem az emeletre, és akkor az már nem hogy nem esett jól, egyenesen megijesztett: “ez már nem vicc”. 

Telefonáltam, kedden 17 órára kaptam időpontot. Persze mehettem volna sürgősségire, csak hát a gyereket nem akartam ennek kitenni, én meg kibírom. Az anyáknak ez a dolga, mindent kibírnak. Aztán a gyermek lehet, hogy ebből valamit megérzett, mert közölte, ő nem akar bölcsibe menni. Mikor rájött, hogy ez nem fog menni, akkor jött a nem alvás. Három nap alatt azt hiszem, összesen nem aludtam egyben 4 órát, és nagyon fáradtnak is érzem magam, de a gyerek legalább a bölcsiben van. 

Nagyon furcsa volt ma egyedül lenni a lakásban. Utoljára 2016 októberében ültem egyedül a nappaliban feltett lábakkal, szülés előtt egy héttel, és vártam. Vártam, hogy megérkezzen, és ne csak megsimogassam a hasamon keresztül, hanem megérinthessem, megszagoljam, magamhoz ölelhessem, lássam őt. Őt, aki ma már lassan három éves, erős akarattal rendelkezik, megmondja, mit szeretne felvenni, megenni, inni, hova akar menni és mikor, és már nem felejt. Nem tudod átverni, egy kis figyelemeltereléssel, mert visszakérdez. A pelenkázás is meg fog szűnni lassan, mert Ő már nagylány. Mindent akar tudni, mindenről. 

Az egész életünk, látásmódunk megváltozott, és sajnos rájöttem arra is, hogy nagyon türelmetlen vagyok. Fáradtságom miatt nem tudok szuper anyaként reagálni arra, hogy felkel 1 órakor, mert a cumi eltűnt, keressem meg, miután átmentem hozzá a szobájába, majd 4 órakor, hogy éhes, majd 5 órakor, hogy pisilni kell… pedig teljesen normális, hogy ő felébred ezekre, de nekem is van mit tanulnom türelem terén. Majd 6 órakor meg könyörghetek neki, hogy keljen fel, mert várja a bölcsi. Imádom, szeretem, de néha nagyon nehéz. Másként nehéz, mint eddig. Más a felelősségünk vele szemben, de ha meg nincs mellettem, jön az aggódás, a hiányérzetem… el sem tudom képzelni nélküle az életem… és akkor jön ez a térdes probléma. 

bed-child-cute-101523.jpg

Amikor felfogom, hogy oké, vigyázok rá, de magamra is kellene. 

Sokan megkérdezték, miért szültem olyan későn? 

Egyrészt, mert nem jött össze, másrészt én mindig a későn érő típusú emberek közé tartoztam. Minden megtörtént az életemben, aminek kellett, csak 5 év csúszással. Ilyen a házasságunk, a gyerek születése. Nem éreztem későinek a lányom érkezését, de sokan már az idővel jönnek: de te 60 leszel, mikor ő 23. 

És? 

Jah, hogy öregszem… tessék nekem elmondani, ez önnek miért okoz akkora problémát? 

Mindent meg fogok tenni, hogy teljes élete legyen. Meg fogom tanítani neki amit kell, ahhoz hogy ha már nem leszek, akkor is érezze, hogy mindent megtettünk érte. Igen eltolódtak a korbeli különbségek. Más a generációs szakadék. Anyósom 40 felett kapta az első unokáját. Nekik ez a normális, az én korosztályomnak meg az, hogy 40 körül jön az első gyerek. De ez nem baj! Én húsz évesen tök alkalmatlan lettem volna anyának, 36 évesen imádok vele lenni, közel a negyvenhez, néha türelmetlenül, de meg tudom oldani a helyzeteket.

adult-alarm-alarm-clock-1028741.jpg

Különben az öregedés is egy óriási lufi. Amerikában el sem hitték, hogy elmúltam 30. Rendszeresen kérték el az útlevelemet, mert ott senkit nem a kora alapján skatulyáznak be, sőt Európában maradva, még Hollandiában sem. Azért szeretnek és fogadnak el, aki vagy, nem pedig azért tisztelnek, mert már elmúltál negyven.

Én ezt a kor kérdést komolyan nem is értem, ez csak nálunk ekkora “ügy”. 

Mi megyünk át az életünkön, - vagy éppen felpolcolt lábbal írom e sorokat - és újra tanulom, hogy hogyan kell magamra is vigyázni, hogy egy jobb világot adjak a lányomnak, addig, amíg élhetek. Itt nem csak arra gondolok, hogy egyek rendesen, ne igyak naponta két kávét, hanem hogy menjek rendszeresen szűrésre, figyeljek az egészségemre, legyen lehetőségem kikapcsolódni, és nem megfelelni másoknak… ugye? :)

VargAda

Képek: pexels.com

Vállalkozó mamiból munkahelyen dolgozó anyuka

Sokan látjuk azt, hogyan lesz egy anyukából vállalkozó, aki sikeres a szakmájában. De mi van akkor, ha valaki a vállalkozását hátrahagyva újra visszatér a munka világába. Mert ugye nem mindenkinek sikerülhet a vállalkozósdi?!

adult-agenda-calendar-1902752.jpgNem tudok varrni, nincs türelmem mindennap festeni, pedig imádom, nem vagyok kézműves, pedig sok mindent alkottam már, és nem tudok egy dologért rajongani, mert mindent rendszerben látok, ezért is érdekelt mindig a közösségi világ. 

Miért mentem vissza dolgozni, ha olyan jól ment a kis vállalkozásom? Hangzott felém a különben teljesen jogos kérdés, mikor több embert is megkérdeztem, hogy gáz-e visszamenni dolgozni, és új alapokra helyezni a saját életemet. Igen, itt előbújt belőlem a megfelelési kényszer, amivel egyébként évtizedek óta küzdök. 

Egyrészt tényleg jól ment a vállalkozásom, mert vannak ügyfeleim, építem a weboldalakat, halad a BloggerKépző is, bár nem olyan ütemben, ahogy szeretném, de minden maradt a régiben. Viszont ott a sok szuper mami, aki gyerek mellett nagy karrirert fut be, amiből meg is él. Ez így jó. Nekem nem sikerült akkora bevételt generálnom, hogy nyugodtan hátra tudjak dőlni, és azt mondani: “igen, ez így jó lesz”, mert tudom, ez mivel jár ez együtt.

Hadd magyarázzam el: ahhoz, hogy még több ügyfelem legyen, ki kellene tűnnöm a sorból, de - felmérve a piacot - jó sokan állnak előttem. Én nem vagyok hajlandó lemenni egy alacsony árra azért, hogy el tudjam happolni a leendő ügyfeleket másoktól - szerintem ez nagyon etikátlan, mégis rengetegen csinálják. Sajnos nem kiabálok elég hangosan a zajban ahhoz, hogy engem akarjon mindenki. Ha kiabálok, akkor farkassá kell válnom, ami gyerek mellett nekem nem fér bele. 

Menjek a vad után, cserkésszem be, és csapjak le rá…?

Nem vagyok eléggé egyedi, mert amit én csinálok, azt még nagyon sokan csinálják. Nem mutogatom a gyerekemet, hogy tudjanak még többen kapcsolódni hozzám, a férjemről sem írok ódákat, sőt még magam sem tudok képet készíteni róla, nem hogy bármi mögé betegyem, csak hogy pénzünk legyen… 

analysis-background-beverage-1559043.jpg

Sosem voltam ilyen, és nem is leszek, és amikor ezzel szembesültem rájöttem, hogy nekem ezekre a dolgokra nincs szükségem. Nem leszek szuper-vállalkozó-mami, csak egy anyuka, akinek nincs segítsége, aki minőségi időt akar tölteni a lányával, és aki lassan de biztosan fel fog építeni egy közösséget, amiben hisz. Ha nem most és azonnal, akkor nagyon sok munkával és idővel. 

A vállalkozásomat, mióta elengedtem - nem feszültem rá görcsösen! -, jobban megy, mint eddig. 

Miért mentem vissza dolgozni?
A kihívás miatt.

Olyan ajánlatot tett le nekem a vállalat, amire nehéz lett volna nemet mondani, illetve ott senki nem tudta, hogy én közösségi kommunikációval foglalkozom - ami persze azóta kiderült, és vannak, akik számítanak a tudásomra, ami valljuk be, jól esik az ember lányának. De tiszta lappal indulhattam. Senki nem ismert, nem tudta, hogy “jah te vagy az a lány a tévéből”, “olvasom a blogodat…” stb. Egy anyuka voltam, az egyszerű kis életével, aki egy új élethelyzetbe került.

Mi változott egy hónap alatt? Öt év után újra rendszeresen vezetek, ami nagyon nagy szó, mert nekem a jogosítvány egy szükséges rossz volt az életemben, és csak akkor vezettem, mikor nagyon muszáj volt. A lányom nagyon jó ugrotta meg a bölcsödei beszoktatást, és láthatóan jót tett neki. Sajnos az első munkanapom nem ment olyan zökkenőmentesen, mert a kutyánkat el kellett altatni, és ez nagyon rányomta a bélyegét az egész hónapra, ami miatt újra lettek pánikrohamaim… de a munkahelyem most olyan biztonságot ad, ami miatt nem rettegek a következő időszaktól. 

Most úgy érzem, minden rendben van, még akkor is, ha sokszor érzem túl soknak a munkámat otthon. Kicsit tolódtak a felelősséggel kapcsolatos határok, ami alatt azt értem, hogy felelős vagyok magamért, a lányomért, a kocsimért, az életünkért, azért, amit teszek minden áldott nap. 

Jó ez neked? 

Most úgy érzem, igen. Nem gondolom, hogy szuper-maminak kell lennie mindenkinek. Nekem nem sikerült, másnak ez az élete értelme. Az, ami ma megy a vállalkozói világban, megfekszi a gyomromat:

  • figyelsz, mikor mit kell befizetni adóban, 
  • kell hogy legyen időd az ügyfelekre, mert különben lehetsz bárki, el fognak menni, ahhoz utazni kell, kapcsolatokat kiépíteni, amivel hosszútávon tudsz dolgozni, 
  • ott kell lenned mindenütt, hogy veled akarjanak dolgozni, mert csak azzal dolgoznak, akit ismernek, 
  • ki kell tűnni a sorból, vagy kinézettel, vagy stilussal, vagy mással, de hangosabbnak és kicsit erőszakosabbnak kellene lennem, 
  • olyan valóságot kell mutatni, amivel sokan tudnak azonosulni, és ezáltal elhisznek neked mindent… na ezt köszönöm nem, egyszerűen nem vagyok ilyen. 

Vannak olyan vállalkozók, akik mindent fel mertek tenni egy lapra, én nem vagyok ennyire bátor. Láttam olyan vállalkozásokat is - sajnos - akik “csakazértis” vállalkozók maradtak, nehogy “visszalépésként” tekintsenek rájuk, ha visszamennek dolgozni, mert az milyen gáz már, így inkább csődbe vitték a cégüket, és másra terelték a felelősséget, mert nekik nem sikerült. Sorra buktak meg, mert van, akiknek ez az élet nem való, mert ez tényleg egy egész embert kíván, és rengeteg időt.  

Én nem bántam meg a döntésemet, mert ennél a vállalatnál is tudom kamatoztatni a tudásomat, és mert néha ki kell lépni az örök mókuskerékből, és kívülről szemlélni az eseményeket. Minden vállalkozó mami büszke lehet magára, ha neki sikerült, de akinek nem megy, ne élje meg kudarcként, hanem tanuljon a hibákból!

Én rengeteget tanultam, és lehet, hogy 5 év múlva sokkal összeszedettebben, vagányabban fogok visszatérni a vállalkozás világába, de most köszönöm, nem kérek belőle olyan dózist, amekkorát eddig kaptam. 

VargAda

Én ma elvesztettem egy barátot, és nem fogok belemenni felesleges vitákba

Mi lenne, ha egy olyan világban élnénk, ahol a biszexuális és meleg kapcsolatok lennének a mindennaposan elfogadott értékkel rendelkező kapcsolatok? Ahol nő a miniszterelnök, akinek felesége van. Ahol Isten is ebben az értelemeben adta volna hitét a világnak… Mi lenne ekkor?  

Akkor azok lennének kisebbségben, akik az ellenkező nemet szeretik. Őket vernék meg az utcán, aláznák meg az étteremben, néznék ki mindenhonnan. Akkor a heterók fognák magukat, és kiállnának a jogaikért, miszerint:

egy olyan világot képzelünk el,

  • ahol a hetero embereket nem éri rendszerszintű és hétköznapi hátrányos megkülönböztetés nemi identitásuk és/vagy szexuális orientációjuk miatt,
  • ahol teljes a hetero emberek társadalmi elfogadottsága,
  • ahol a társadalom nem kényszerít a tagjaira normákat és szerepeket azok nemi identitása alapján,
  • ahol senki nem lesz zaklatás és erőszak célpontja,
  • ahol félelem nélkül, szabadon élhetünk,
  • ahol a sokszínűség érték, az emberek elfogadják magukat és egymást, felismerik az önismeret fontosságát, és aktívan tesznek közvetlen környezetük és a társadalom jobbátételéért.” 

A fenti kiáltvány a Pride üzenete, kicserélve a hetero szavakra! 

Tetszene ez a világ? 

Ez a fenti szösszenet egy olyan pillanatban fogalmazódott meg bennem, mikor a közösségi oldalra felkerült egy kép, és kiderült egy barátomnak nevezett anyukáról, hogy zavarja, ha a “buzik” felvonulnak! 

Gyakorlatilag nem tudtam / tudtuk megértetni vele, hogy “hahó ember, a kép ferdítés, és tessék elmenni egy Pride-ra”, hogy lásd, ezek az emberek tök normálisak, kedvesek, nem deviáns állatok, akiket azon a bizonyos képen láthat. 

“Az a bajom, hogy a liberális f.. ság miatt kb nekik már több a joguk, mint nekünk, és csak azért, mert ,,MÁS'', kb térdet kell hajtani. Ha ő buzulni akar, tegye otthon. De ne hirdesse, hogy milyen menő.”

Ma Magyarországon elmondhatjuk, nem azért állnak ki emberek, felvállalva nemi identitásukat, hogy a sajtó velük foglalkozzon, hanem, hogy egy elfogadhatóbb és élhetőbb világban éljenek melegek és nem melegek. 

Alföldi Róbert, kiváló színész, rendező, festő… de a nemi identitása miatt nem fogsz elmenni színházba? Vagy nem kapcsolod ki a tévét, ha szerepel benne? 

Én nyolc évig táncoltam, és ez a szakma tele van biszexuális és homoszexuális emberekkel, akikről még csak nem is feltételezné az ember, hogy a saját neméhez is vonzódik, naponta találkoztam velük, mégsem lettem meleg?!

De akkor nézzük, kik coming outoltak Magyarországon - a teljesség igénye nélkül

budapest_pride2.pngFaludy György - költő
Gobbi Hilda - színésznő
Karády Katalin - színésznő
Pilinszky János - költő

Árvai Péter - a Prezi alapítója
Gallusz Nikolett - énekes, színésznő
Karinthy Márton - rendező, színigazgató
Kulka János - színművész
Lakatos Márk - stylist
Mujahid Zoltán - énekes
Oláh Ibolya - énekesnő
Novák Angéla - énekesnő
Steiner Kristóf - műsorvezető, szakács
Sugár Berci - Bery - énekes

Hány dalukat, szerepüket, versüket ismered? Hány ember az ezen személyek közül, aki kevesebb azért, mert a saját neméhez vonzódik? Ez nem egy betegség, nem egy állapot, hanem egy érzés. Az én unokahúgom is meleg, de sosem bántanám, mert lányt szeret! Az ő teste, szíve, lelke, élete. El is költözött az országból, mert olyan fenemód elfogadóak vagyunk! 

Szóval én heteroszexuális kapcsolatban élek, és nem szégyellem, hogy nagyon sok olyan barátom van, aki a saját neméhez vonzódik, mind értékes ember. Szeretve szeretnek, és sokkal elfogadóbbak velünk, hetero emberekkel, mint mások velük. Van aki annyira tiszteletben tartja a hetero embereket, hogy még csak puszit sem ad a párjának az utcán, nehogy beszóljanak nekik, vagy egy sötét sikátorban megtámadják őket…ez nem tisztelet, hanem rettegés! Tőlünk! Ebben a világban, igenis el kell fogadni, ha valaki más! Legyen az cigány, krisnás, buddhista, vékony, dagadt, rövid vagy hosszú hajú, meleg, vagy hetero! 

Én ma elvesztettem egy barátot, és nem fogok belemenni felesleges vitákba. 

De jövőre fogom a lányom és a férjem, és elmegyünk a Pride-ra, sok hetero barátommal együtt, mert a “love is love!” És remélem, a lányom nem az alapján fog szerelmet választani, hogy én vagy a társadalom mit vár el tőle, hanem a szívére hallgat, ha fiú lesz, ha lány, én mindig támogatni és szeretni fogom, bárhogy lesz…nekem kutya kötelességem elmondani neki, hogy ez a világ csak akkor lesz jobb, ha mi is elfogadunk bizonyos dolgokat, és nyitottan állunk hozzá. Attól nem lesz jobb ember, ha befogom a szemét, mert egy lány egy másik lány kezét fogja az utcán. 

Én is fogom az övét! 

Jah, hogy az más… 
Love is Love! 

VargAda

Ui: A hozzászólásokat moderálom, és ha nem tetszenek, nem fogok kiengedni egyet sem! 
Kép forrása: Humen Online

Úristen, nekem van munkám, de mi lesz a kölökkel?! 

Óvodai beszoktatás, és ami mögötte van...

Aki követ, az tudja, hogy a gyermekemet szerettem volna beíratni az óvodába, és ez nem sikerült, így megfellebeztük a döntésüket…aztán minden megborult. 

A párom és én elkezdtünk előre futni, és a vesztesek teljes nyugalmával feltöltöttem az életrajzomat a profession oldalára egy szombati napon. 

action-active-child-1919030.jpgKedden fel is hívtak egy fejvadász cégtől, hogy aktuális-e még a munkakeresés. Elmondtam, hogy aktuális, de van egy gyerekem, akit be kell szoktatni, és hát izé… Mondták, hogy oké, ez nem probléma, de hogy tudunk-e angolul beszélgetni. Majd elcsevegtünk pár percig angolul. Másnap mentem Pestre, és megkértek, ha már arra járok, menjek be egy személyes interjúra. Aznap este a párom legnagyobb örömére kétségbeesve kerestem magamra egy normális göncöt, mert hát jó pár éve nem mentem interjúra sehová, és főleg nem az egyik legmelegebb napon, így gyűltek a ruhák a padlón, én meg rájöttem, nincs mese, le kell fogynom. 

Találtam egy kis ruhát, és másnap bementem az interjúra, ahol egy Anikó nevű hölgy elkezdett kérdezgetni, mikor mit csináltam. Ahogy átbeszéltük az “életrajzomat” rájöttem, hogy egy csomó más dolgot nem írtam bele, amitől nekik a szemük csillogott. Éltem Hollandiában, napi szinten használom az angol tudásomat, voltam tíz hónapig call centerben is… Amikor vége lett az interjúnak, megkérdeztem, hogy ma mennyire nehéz gyerek mellett munkát találni? Amire egy nagyon meglepő választ kaptam:

“Ma Magyarországon tényleg munkaerőhiány van, és ha valaki komolyan dolgozni szeretne, annak a cégek nagyon örülnek. A Cégek rájöttek arra is, hogy nem csak szabályozni kell a munkáltatót, hanem komrpmisszumokat kell kötni velük, és ahová engem fognak küldeni, biztosan segítségemre lesznek. Jók a preferenciái, és dolgozni akar, ne aggódjon. A cégek nagyon sokat változtak, és megbecsülik a jó munkaerőt.” 

Ez volt csütörtökön. 

Pénteken egy sajtóeseményen jártunk a lányommal, aki először ülhetett hosszabb távon a héven, amit nagyon élvezett, mikor azt láttam, hogy négyszer hívtak a fejvadász cégtől. Visszahívtam őket, ahol elmondták, hogy a cég, ahová keresnek új munkatársat, szívesen találkozna velem még ma! 

Nyári ruhába mégsem mehettem be egy állásinterjúra, így kértem egy kis időt, és hazamentünk. Én átöltöztem, majd mentünk a céghez, ami tőlünk tíz percre van kocsival. 

Másfél órát ültünk, beszélgettünk. Én még mindig a vesztesek nyugalmával mondtam el, hogy igen, van egy gyermek, és most jön a beszoktatás, és lehet lesz olyan, hogy nem tudok pontban 7 órakor kezdeni, és ők meg támogattak abban, hogy nyugodjak meg, segítenek, ahol tudnak! 

Hétvégén még mindig nem akartam elhinni, hogy ez történt, mire hétfőn érkezett a telefon, hogy próbanapra, vagyis pár órára lenne-e kedvem menni. Hogyne lett volna! Kedden már álltam a cég telephelyén, jártuk be a munkaterületet, bemutattak a munkatársaknak…mire hazaértem, már várt az email, az ajánlattal, ami gyakorlatilag a július 15-i munkakezdésemről  szólt. 

design-desk-eyewear-313690.jpg

Örültem, hogyne örültem volna… Itt még volt egy kétségbeesett telefonom, a munkaidőt tekintve, de még ebben is rugalmasan álltak hozzám. Megerősítő email visszament, hogy oké. Másnap reggel a HR-es megküldte a papírokat, és rájöttem, hogy Úristen, nekem van munkám, de mi lesz a kölökkel?! 

Ecosia a barátom, beírtam, hogy magán óvodák, bölcsödék. Itt leszűrtem, mi van a munkahelyemmel egy irányban, és elkezdtem telefonálni. 

De legelső körben meg akartam tudni, mi a helyzet a fellebbezéssel, így hívtam a jegyzőt. Sokadik telefon után felvették, ahol elmondták, amint betöltötte a gyermek a harmadik életévét, van egy ovi, ahová fel tudják venni (egy kihelyezett óvodáról van szó!), de nem tudnak dátumot mondani rá. Mégpedig azért nem, mert a városban, ahol lakom, épül egy új óvoda, de még nincsen kész, és amíg nincsen kész, addig nincsen hely sem.

- Értem, nem akarok idegesnek tűnni, de mégis mikor? - érdeklődtem. 
Válasz: - November eleje, de lehet inkább a vége. 
- Vagyis felvették a gyereket, csak nem tudom hová vinni? - foglaltam össze a lényeget.
- Igen. 

Beszéltem több anyukával is akik elmondták, hogy a november is túl pesszimista dátum, mert nekik karácsonyt mondtak! 

Oké, megköszöntem a hölgy idejét, és abban a pillanatban rájöttem, hogy nem úszhatjuk meg a magánóvodát. 

Felírtam 6 magánóvodát, ami esetünkben szóba jöhetett, ahol négyben kedvesen közölték, hogy a több éves várólista miatt nincsen hely, így nem tudnak segíteni! 

Egyben szabadságon vannak, és az utolsó - egy kapcsolat miatt! - tud minket fogadni, de az nem óvoda, hanem bölcsöde. 

Itt azért már részemről jött az aggódás, hogy hány évesekkel lesz együtt, de mint kiderült, rengetegen vannak hasonló cipellőben, mint mi. 

Egy héttel a fejvadászokkal történt interjú után, már voltunk a magán bölcsiben, ahová jövöhéttől be fogjuk szoktatni a gyermeket, felváltva apával, és az én évvesztes kislányom egy évet lesz bölcsis, majd jövőre jelentkezhetünk abba az óvodába, ahová már kötelesek lesznek felvenni, és tőlünk mindössze hat perc sétára van!

Szóval vannak a cégek, akik rugalmasan állnak az anyukákhoz, akik dolgozni szeretnének, de a fizetésem felét meg elkölthetem magán bölcsödére, mert nem tudom a gyermeket elhelyezni sehová mivel nincsen elég ovi, bölcsi és intézmény…

Aggódom-e? Nagyon. 

Itt még nem beszéltünk a beszoktatásról, a betegségekről, a munkába járásról… úgyhogy egy hét alatt fenekestül felfordult az életünk

Ennyit az óvoda-féle mizériáról! 

VargAda

KÖNYVKRITIKA: FINY PETRA - ÓVODÁSOK KÉZIKÖNYVE

finy_petra_ovi.jpgAz ovikezdés nehéz dolog. Gyereknek és szülőnek egyaránt. Talán néha a szülőknek kicsit nehezebb is, hiszen ez az első elengedési lecke az életünkben. Jól jön ilyenkor egy jó barát. Netán egy könyvbarát.

Az óvodások kézikönyve ilyesféle barátként működik. Nem oszt tanácsokat, nem okoskodik, szerényen a háttérbe húzódik, mégis biztos támaszként van mellettünk, és a legnehezebb pillanatokban mindig lehet rá számítani. Pont, mint egy plüsskedvencre. A szöveg és a sok színes, szívmelengető rajz részletesen mutatja be a gyerekeknek, milyen is ez a nagy kaland, amit óvodának hívunk. A beiratkozástól kezdve az első ottalvásig, és az új hely megszokásáig. Teszi mindezt szeretettel és humorral, azzal két eszközzel, ami az élet lélekpróbáló helyzeteiben mindig a segítségünkre van.

,,Mindkét lányom másképp szokott be az óvodába. A nagyobbik, aki ismerte leendő ovis társait, és már előtte is folyton velük játszott, szinte észre sem vette, hogy óvodás lett, természetesen simult bele az helyzetbe. A kisebbik lányom, aki világéletében kismacskaként bújt hozzám, bizony nehezen fogadta el, hogy ezentúl óvodába kell járnia. Volt sírás és csimpaszkodás bőven, mégis valahogyan átvészeltük a beszoktatást. Sok öleléssel, beszélgetéssel, meséléssel. Ezt a könyvet azoknak az ovisoknak és szüleinek írtam, aki szintén hisznek a kimesélés erejében. És tudják, hogy az ismeretlentől nem félni kell, hanem barátkozni vele, és megismerni." Finy Petra

KIADÓ: MANÓ KÖNYVEK I OLDALSZÁM: 56 I MEGJELENÉS: 2019 I ILLUSZTRÁTOR: RIPPL RENÁTA I MŰFAJ: GYEREKKÖNYV

Annak a megtisztelő felkérésnek tehettem eleget, hogy előolvasója lehettem Finy Petra beszoktatós mesekönyvének.

Bevallom, nálunk központi téma az óvodai beiratkozás miatt a “mikor megyünk már oviba?”, kérdéskör, annak ellenére, hogy a kisasszonyt még nem vették fel egy intézménybe sem, mivel nem töltötte be augusztus 31-ig a harmadik életévét.

De az én kislányom, minden nehézség ellenére, már nagyon izgul, hogy milyen lesz az ovi!

Így amikor megkaptam a könyvet, izgatottan mutattam neki, és ő nagy kék szemekkel nézegette a képeket, hogy mi minden van egy óvodában. Nekem, mint kezdő ovis anyukának is adott segítséget, hogy mire kell majd készülnünk, és mi minden fogja várni egyetlen gyermekemet.

Egy kislány szemén keresztül ismerjük meg az óvodás élet apróságait, mint például, mi lakik az öltözőszekrényben.

Apróságok, de az újdonsült szülőnek nagyon közel hozza a szeptemberi kezdést, és hogy mi vár ránk. A gyermeket felkészíti, hogy az ovi nem rossz, lehetnek benne barátok, történnek izgalmas dolgok, de mégsem rejti véka alá, hogy lesznek ott más gyerekek, és fognak rosszalkodni, de majd az óvónénik ezt tudják majd kezelni.  Nagyon sok mindent kedvesen, néhol jó humorral magyaráz el az író.

Tetszett, hogy a gyermeknek nem onnan meséli el az óvodai életet, hogy szeptember van, és holnaptól ovis leszel, hanem tavaszi ovi látogatáson át, a nyári készülődésen keresztül az első igazi napig. De itt nem is hagyja magára a gyermeket, hanem belemegy a mindennapok világába is, az ott alváson át a barátkozás dinamikájáig.

Eszembe jutottak az én - bár már nagyon halványak - óvodai emlékeim, a játékok, a reggelizéssel együtt az udvari időtöltésig minden… mennyire más volt akkor, és mennyire érdekes ez az állapot, amit a könyv adott nekem is.

Nagyon jól kezeli a gyerekek közötti kapcsolatot, ami nem fenékig tejfel, mert minden csoportban vannak “elevenebbek”, és olyanok, akikkel “mindig csak a baj van”. Igen, a könyvben vannak konfliktus kezeléssel kapcsolatos ötletek is, amin érdemes elgondolkodni.

A könyv végén található néhány “emlékőrző” oldal, ha már a gyermek bekerült az óvodai életbe, fel lehet jegyezni, mi az óvodai jele, csoportjának a neve, kik azok, akik gondozzák, barátok, kedvencek felsorolása, de lehet készíteni tenyér lenyomatot, amiben az én lányom igazán jó!

A könyv illusztrációi nagyon kedvesek, nem túl harsányak, nem túlzóak. Rippl Renáta munkájának gyümölcse, de a könyv a Manó könyvek gondozásában fog megjelenni hamarosan, és elérhető lesz minden könyvesboltban.

Ajánlom bátran ezt a könyvet, minden óvodába készülő gyermeknek, szülőnek, nagymamának, nagypapának, és azoknak, akiknek a közelébe ez az élethelyzet hamarosan el is érkezik.

Forgassátok, olvassátok szeretettel:

VargAda

KÖNYVKRITIKA: Shane Birley: Légy te is menő blogger és vlogger 10 lépésben!

1596016_3.jpg“Érdekes mondanivalód van, amit másokkal is megosztanál? Blogolnál vagy vlogolnál, de azt sem tudod, hogy kezdj hozzá? Ez a könyv segít elindulni. Miután kitaláltad, hogy miről szeretnél beszélni, tudj meg mindent a webes biztonságról, fürkészd ki a blogok és vlogok kulisszatitkait! Csak 10 fejezet választ el attól, hogy te is szuperprofi légy! A könyv tanácsait követve belőled is menő blogger vagy vlogger lehet!”

KIADÓ: TESSLOFF KIADÓ | KIADÁS ÉVE: 2019 | OLDALSZÁM: 64 | MŰFAJ: IFJÚSÁGI IRODALOM, ISMERETTERJESZTŐ | ILLUSZTRÁCIÓ: JOANNA KERR | FORDÍTÓ: MÁRALIGETI SÁRA

Egy számomra elég komoly előadásra készülök, így gondoltam, bemegyek a könyvesboltba, hátha a témámhoz, amivel végül is 5 éve foglalkozom, találok könyvet, irodalmat! Találtam, és legnagyobb meglepetésemre nem is akármilyet.

A könyv az ifjúsági irodalom részlegen található, mert fiataloknak, kamaszoknak írták, és ez engem meglepett, mármint, hogy egy ilyen tartalmú könyv gyerekeknek készült! Eszembe jutott az is, miért ne készülhetne nekik egy ilyen, jól körüljárt és fontos témáról szóló könyv. Annak ellenére, hogy minden fent van a neten, ez így kézzel fogható.

A kötet okosan felépített; rajzos illusztrációkkal, érthetően mutatja be: hogyan legyél blogger vagy vlogger.  

A könyv kötését spirálosan tervezték meg, ami tényleg menő.

A tartalom az alapoktól halad: a témaválasztástól a probléma kezeléséig.

35851.jpg

Minden lépés jól ki van dolgozva, ad jó tanácsokat, ötleteket, és nem rejti el, hogy minden teljesítmény mögött tanulás és munka rejlik.

Aminek én személy szerint nagyon örülök, hogy külön fejezetben magyarázza el a Netbiztonságot, mi osztható meg és mi nem, mit nevezünk cyberbullying-nak, és ezt kell kezelni, hogy szólunk egy felnőttnek!

Segít a kezdőknek a poszt szerkesztésben, a képbeállításban, ötleteket ad a blogoláshoz, vlogoláshoz, de még a podcast indításhoz is.

Tetszett, hogy leírja, 13 év alatt nem lehet regisztrálni szülői engedély nélkül egyetlen egy közösségi felületre sem. Bevonja a szülőket is a folyamatba, ami megnyugtató, nem csupán osztja az észt. A könyvben találhatóak még hasznos linkek, fontos fogalmak.

Nekem felnőttként is okozott meglepetést, adott sok jó ötletet, de meg is erősített nagyon sok mindenben!  

Egy dolgot hiányoltam a könyvből: nem adott feladatokat az olvasóinak, mert az a korosztály aki olvasni fogja, nagyon is nyitott lenne erre a lehetőségre, de bevallom, jó volt olvasni hasonló gondolatokat - amikkel én is nap mint nap találkozom - a világ másik oldalán élő írótól.

Ezt a könyvet ajánlom minden szülőnek, kamasznak, akiket érdekel a blogger és vlogger világ, illetve azoknak, akik szeretnének tanulni!

Olvassátok szeretettel:
VargAda