Könyvek, Anyaság, és minden más, ami érdekel...

VargAda.blog.hu

KÖNYVKRITIKA: FINY PETRA - ÓVODÁSOK KÉZIKÖNYVE

2019. május 24. - VargAda

finy_petra_ovi.jpgAz ovikezdés nehéz dolog. Gyereknek és szülőnek egyaránt. Talán néha a szülőknek kicsit nehezebb is, hiszen ez az első elengedési lecke az életünkben. Jól jön ilyenkor egy jó barát. Netán egy könyvbarát.

Az óvodások kézikönyve ilyesféle barátként működik. Nem oszt tanácsokat, nem okoskodik, szerényen a háttérbe húzódik, mégis biztos támaszként van mellettünk, és a legnehezebb pillanatokban mindig lehet rá számítani. Pont, mint egy plüsskedvencre. A szöveg és a sok színes, szívmelengető rajz részletesen mutatja be a gyerekeknek, milyen is ez a nagy kaland, amit óvodának hívunk. A beiratkozástól kezdve az első ottalvásig, és az új hely megszokásáig. Teszi mindezt szeretettel és humorral, azzal két eszközzel, ami az élet lélekpróbáló helyzeteiben mindig a segítségünkre van.

,,Mindkét lányom másképp szokott be az óvodába. A nagyobbik, aki ismerte leendő ovis társait, és már előtte is folyton velük játszott, szinte észre sem vette, hogy óvodás lett, természetesen simult bele az helyzetbe. A kisebbik lányom, aki világéletében kismacskaként bújt hozzám, bizony nehezen fogadta el, hogy ezentúl óvodába kell járnia. Volt sírás és csimpaszkodás bőven, mégis valahogyan átvészeltük a beszoktatást. Sok öleléssel, beszélgetéssel, meséléssel. Ezt a könyvet azoknak az ovisoknak és szüleinek írtam, aki szintén hisznek a kimesélés erejében. És tudják, hogy az ismeretlentől nem félni kell, hanem barátkozni vele, és megismerni." Finy Petra

KIADÓ: MANÓ KÖNYVEK I OLDALSZÁM: 56 I MEGJELENÉS: 2019 I ILLUSZTRÁTOR: RIPPL RENÁTA I MŰFAJ: GYEREKKÖNYV

Annak a megtisztelő felkérésnek tehettem eleget, hogy előolvasója lehettem Finy Petra beszoktatós mesekönyvének.

Bevallom, nálunk központi téma az óvodai beiratkozás miatt a “mikor megyünk már oviba?”, kérdéskör, annak ellenére, hogy a kisasszonyt még nem vették fel egy intézménybe sem, mivel nem töltötte be augusztus 31-ig a harmadik életévét.

De az én kislányom, minden nehézség ellenére, már nagyon izgul, hogy milyen lesz az ovi!

Így amikor megkaptam a könyvet, izgatottan mutattam neki, és ő nagy kék szemekkel nézegette a képeket, hogy mi minden van egy óvodában. Nekem, mint kezdő ovis anyukának is adott segítséget, hogy mire kell majd készülnünk, és mi minden fogja várni egyetlen gyermekemet.

Egy kislány szemén keresztül ismerjük meg az óvodás élet apróságait, mint például, mi lakik az öltözőszekrényben.

Apróságok, de az újdonsült szülőnek nagyon közel hozza a szeptemberi kezdést, és hogy mi vár ránk. A gyermeket felkészíti, hogy az ovi nem rossz, lehetnek benne barátok, történnek izgalmas dolgok, de mégsem rejti véka alá, hogy lesznek ott más gyerekek, és fognak rosszalkodni, de majd az óvónénik ezt tudják majd kezelni.  Nagyon sok mindent kedvesen, néhol jó humorral magyaráz el az író.

Tetszett, hogy a gyermeknek nem onnan meséli el az óvodai életet, hogy szeptember van, és holnaptól ovis leszel, hanem tavaszi ovi látogatáson át, a nyári készülődésen keresztül az első igazi napig. De itt nem is hagyja magára a gyermeket, hanem belemegy a mindennapok világába is, az ott alváson át a barátkozás dinamikájáig.

Eszembe jutottak az én - bár már nagyon halványak - óvodai emlékeim, a játékok, a reggelizéssel együtt az udvari időtöltésig minden… mennyire más volt akkor, és mennyire érdekes ez az állapot, amit a könyv adott nekem is.

Nagyon jól kezeli a gyerekek közötti kapcsolatot, ami nem fenékig tejfel, mert minden csoportban vannak “elevenebbek”, és olyanok, akikkel “mindig csak a baj van”. Igen, a könyvben vannak konfliktus kezeléssel kapcsolatos ötletek is, amin érdemes elgondolkodni.

A könyv végén található néhány “emlékőrző” oldal, ha már a gyermek bekerült az óvodai életbe, fel lehet jegyezni, mi az óvodai jele, csoportjának a neve, kik azok, akik gondozzák, barátok, kedvencek felsorolása, de lehet készíteni tenyér lenyomatot, amiben az én lányom igazán jó!

A könyv illusztrációi nagyon kedvesek, nem túl harsányak, nem túlzóak. Rippl Renáta munkájának gyümölcse, de a könyv a Manó könyvek gondozásában fog megjelenni hamarosan, és elérhető lesz minden könyvesboltban.

Ajánlom bátran ezt a könyvet, minden óvodába készülő gyermeknek, szülőnek, nagymamának, nagypapának, és azoknak, akiknek a közelébe ez az élethelyzet hamarosan el is érkezik.

Forgassátok, olvassátok szeretettel:

VargAda

A bejegyzés trackback címe:

https://vargada.blog.hu/api/trackback/id/tr7914851406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.