Könyvek, Anyaság, Gyerek, Én...

VargAda.blog.hu

KÖNYVKRITIKA - Jessica Joelle Alexander, Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra

Hogyan neveljünk életrevaló és magabiztos gyereket?

2018. szeptember 17. - VAdrienn

gyerekneveles-dan-modra.jpg“Dánia évtizedek óta a legboldogabb ország a Földön – de vajon minek köszönhető ez? E könyv szerzői – egy amerikai anya, aki dán férfihez ment feleségül, és egy dán anya, aki gyakorló pszichoterapeuta – szerint a válasz abban rejlik, ahogyan a gyerekeiket nevelik: hiszen boldog gyerekekből boldog, életrevaló felnőttek lesznek.

A gyerekek alapvető jóságába vetett hit, az őszinte és hiteles szülői hozzáállás, az elfogadás és az ítélkezésmentesség olyan nevelési alapelvek, amelyeknek eredményeként a gyerekek kiegyensúlyozottak, érzelmileg rugalmasak, empatikusak és együttműködők lesznek – és ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek nem csak a gyerek-, hanem a felnőttkori boldogsághoz is szükségesek.

Dr. Vekerdy Tamás a könyvhöz írt utószavában bemutatja, hogy a hazai nevelési elvek inkább a könyvben részletezett teljesítményorientált amerikai gyakorlathoz állnak közel, ezért mi is sokat tanulhatunk a világ legboldogabb embereitől a gyereknevelés területén.

“A könyv kitűnő! Tartsd be minden szavát, és boldog gyereked lesz!” Dr. Vekerdy Tamás

KIADÓ: HVG KÖNYVEK/ OLDALSZÁM: 195 / KIADÁS ÉVE: 2017 /
MŰFAJ: PSZICHOLÓGIA, EGÉSZSÉG

Adott egy amerikai anyuka és egy dán apuka. Két világ, két nevelési stílus, két hozzáállás a gyerekekhez.

Ez a könyv nagyon érdekes, és fontos lenne sok embernek elolvasnia.
Szokásomhoz híven felcímkéztem, és sok mindenen mélyen elgondolkodtam, mert felzaklatott, de egyben meg is erősített abban, hogy mi hogyan neveljük a gyerekünket. Miután elolvastam a HYGGE könyvet, érdekelt, hogy azok, akik a világon a legboldogabb nemzethez tartoznak, vajon hogyan nevelik a saját gyermeküket, nem volt kérdés, hogy elolvasom. A nemrég országunkban járt írónő és dr. Vekerdy Tamás előadására nem jutottam el, de így is nagyon tanulságosnak találtam azt, ahogyan az amerikai szemléletű „én én én” gondolkodású pszichológus, hogy értékeli és mutatja be a saját változását a dán emberek között, ahol meg kellett tanulnia a „mi” szó jelentését is.

A dánok boldogok, mert évtizedek óta nevelnek egy olyan generációt, akiket csapatmunkára tanítanak, ahol értéket képvisel a minőségi idő, ahol a család tényleg családként működik. A dánok nem okosabbak, mint mi magyarok, hanem máshogy állnak az élethez, de elsősorban a gyerekekhez! Már óvodás korban megtanítják őket arra, hogyan olvassanak kártyákon lévő arcokról érzelmeket. Az érzelmek felismerésével pedig az empátiát. Nem csak az éltanulókat istenítik, hanem megkérik, hogy segítsék társaikat. Nincsen rossz gyerek, csak olyan, aki fel akarja hívni magára a figyelmet. Nem kiközösítik és címkét raknak rá, ami egy életre megbélyegzi az egész életét, hanem meglátják benne a jót. Az osztályokban minden évben hoznak szabályokat, hogy mi van akkor ha ez vagy az történik, milyen szabályok vannak pl, ha valaki rossz? Senkinek nem jut eszébe kiküldeni a folyosóra, hanem az egész osztály tesz egy kört és tapsol 10-et… vagy amit éppen kitalálnak, együtt, közösen, közösségben. Megtanítják őket az átkeretezéses gondolkodásra, hogy nem csak a rosszat lássák meg, hanem a pozitívat is. Például a hiperaktív gyereket sem ültetik kemény padra, hanem inkább kap egy olyan labdát, ahol koncentrálnia kell arra, hogy egyenesen üljön. Annyi apróság, annyi kis dolognak tűnő ötlet van ebben a könyvben, amit remélem, egyszer majd képes lesz a magyar oktatás bevezetni. Egy olyan oktatási rendszerről beszélek, ami termeli az önértékelési zavarral küzdő, szorongó, önbizalomhiányos, viszont a lexikális tudástól leterhelt gyerekeket.

Bennem ez a könyv személyes sebek tépett fel arról, hogy engem a saját osztályfőnököm alázott meg az egész osztály előtt, mert – és most figyelj! – BALKEZES vagyok. Igen, balkezes voltam, és rendszeresen rácsapott pálcával a körmeimre, addig a pontig amíg a nevelőapám nem hívta fel a figyelmét arra, hogyha mégegyszer megteszi, „betakarja, mint Moszkvát a hóesés”. Soha többet nem ütött meg. Akkor ez egy csúnya világ volt, és mindennek ára volt, az én balkezességemnek is. Sosem felejtem el, sosem fogom megbocsátani azt a terrort, amit nagyon sok tanár meg mer engedni, még ma is, persze vannak kivételek!

„A tanulmány megállapította, hogy a több mint nyolcvan kutatás közül – függetlenül a vizsgált gyerekek számától vagy életkorától – egy sem talált pozitív összefüggést a testi fenyítéssel kapcsolatban. Egy sem. Ehelyett a következőket állapították meg: a megvert gyerekek depressziósnak és értéktelennek érezhetik magukat. Lehet, hogy önbecsülésük is megsínyli a verést. „

Arról, nem is merek írni, hogy hányan gondolják úgy, hogy a gyerek és asszony verve jó – ami egy baromság! Sajnos, ma csak arról van statisztika, hogy hány nő él bántalmazó kapcsolatban, és abból hányan halnak meg éves szinten, mert nem mernek elmenekülni. De, hogy hány gyereket, bántanak vagy vernek agyon?

„A könyvhöz folytatott kutatásaink során megtudtuk, hogy az Egyesült Államok 19 államában még mindig engedélyezik a testi fenyítést az iskolákban, azaz bottal vagy pálcával meg lehet ütni a rosszalkodó gyerekeket. És habár 31 államban már betiltották, a magániskolákban továbbra is lehetőség van rá mind az 50 államban. Van, akinek ez meglepő, de van, akinek nem. A lényeg: a verés még mindig gyakori.”

Az amerikai álomnak, sokan sok helyen elmondták, hogy nagy ára van. Ott nem az a fontos, hogy egy csapat megnyerte egy mérkőzést, hanem kiemelik a sztárt, aki különben nem jutott volna el a sztárságig a csapat nélkül. Nem paradox… míg a dánok csapatban gondolkodnak, az óvodától, iskolán és munkahelyen keresztül.

Nem hagyják magukra a frissen anyává vált nőt sem, hanem a védőnők megadják a szintén a körzetébe tartozó kismamák elérhetőségét, és kérik, hogy vegyék fel egymással a kapcsolatot. Míg én 10 éve lakom abban az utcában, ahol a szintén hasonló korú gyerekünkkel a nem közvetlen szomszédommal, de mégis egy harmadik helyen, baba-mama klubban derült ki, hogy ugyanott lakunk, és azóta is nagyon jó barátok vagyunk, ha nem a legjobbak. Mennyibe kerülne, csak egy ilyen listát csinálni és segíteni a kezdő szülőket, hogy ne legyenek egyedül a problémájukkal? Jah, hogy személyiségi jogok, meg stb., addig mi is pontosan le vagyunk maradva, mint az amerikaiak.

„A dánok nem üvöltenek a gyerekkel. Akkor sem, ha éppen ki akar rohanni az úttestre. Holott már ötször hallotta, hogy ezt nem lehet, nem szabad. A dán anya megáll, mélyet lélegzik, és leguggol a fiához, ahogy könyvünkben olvashatjuk, és így beszél vele.
Sikerrel.” 

A dánok nem mások, mint mi.
A dánok nem tudják a titkot!
A dánok olyan generációt nevelnek, akikre számíthatnak később, mert értékes, minőségi időt, kapcsolatokat adnak a felnövekvő gyerekeknek a kezébe. Ezt kellene megtanulnunk, és elsajátítani, mint ahogyan dr. Vekerdy Tamás is írta:


„Körömszakadtáig ragaszkodunk a magunk „egyetlen igazságához”, és ha egy mód van rá, földbe tapossuk a másikat.
Holott: egyetlen igazság nincs! És aki azt mondja, hogy van, és ő ismeri, arról biztosan tudhatjuk, hogy: hazudik!”

Illetve ami az országos könyves felmérésünkből is kiderült, és ezt is nem győzöm hangsúlyozni:


„Magyarországon ma a fiatalok alig-alig olvasnak.
A dánok háromszorosan hangsúlyozzák: olvassunk, olvassunk, olvassunk!
Hivatkoznak kutatásokra, hogy milyen nagy mértékben növeli a gyerek empátiáját, másokkal való azonosulásra szolgáló képességét, ha olvasunk nekik.”

Ajánlom mindenkinek, akinek gyereke van, vagy aki gyereket szeretne, és boldognak szeretné őket látni!

Olvassátok szeretettel és tanuljatok belőle!
VargAda

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vargada.blog.hu/api/trackback/id/tr114244783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.